Teológia - Hittudományi Folyóirat 7. (1973)
1973 / 1. szám - TÁVLATOK - "Akinek hite van, nem remeg" (XXIII. János pápa) - a zsinat utáni lelkiség alakítása
összeforrottsága nélkül nem volt és nem is lehet soha keresztény spiritualitás. Amíg azonban a világban élünk, amíg az egyház „ván- doregyház" marad (márpedig ilyen lesz a világ végéig), addig erről az összeforrottság- ról minden korban a leghitelesebben, legszavahihetőbben, legőszintébb és legreálisabb módon kell tanúságot tennünk. Bizvást mondhatjuk: amíg élő hitünk lesz, amíg nem lépünk le a Szikláról, nem fordulunk el Krisztustól, sőt egyre inkább akarunk vele összeforrni, ez így is lesz. Korok és igények, adottságok váltják ugyan egymást, de Ő velünk marad s nekünk ki kell tartanunk mellette. Őszintén és bátran tehetjük, hiszen „akinek hite van, az nem remeg”. Sz. A. Imádság azokért, akik nem tudnak hinni Urunk ma ateisták között élünk. Ők nem mindnyájan gúnyolják, vagy kárhoztatják a hitet. Sok közülük egyszerűen nem tudja, mit kezdjen a hittel. Vannak szorongásban élő ateisták, akik azt mondják, hogy nincs érzékszervük a hithez. És vannak olyanok, akik az egyházon bot- ránkoznak. Az egyház gazdag és folyton pénzt kíván tőlük. Története során sok téves dolgot művelt, nevében gaztettek láttak napvilágot, amikor melegágya volt a képmutatásnak. És vannak, Urunk, akik neked szegezik a kérdést, azt, amely minket is gyötör, súlya alatt mi is szenvedünk: ha valóban létezel, akkor miért engeded meg a háborút, a katasztrófákat, az éhínséget, a fájdalmat, a gonoszságot, a közönségeset, a szenvedést? — Inkább nem akarnak hinni benned, mintsem téged tegyenek felelőssé mindezért. Urunk, jól tudod, ezek a kérdések bennünket is szorongatnak. Bár hivő lélekkel mindig hozzád fordulunk, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy másképp is mehetne a világ sora. Kegyelmed tart minket, hogy hitünk el ne illanjon, hogy szavad mélyebben gyökerezzen bennünk, mint a fenyegető kérdések és a megrázó élmények. Urunk, őrizz meg minket ebben a kegyelemben. Engedd, hogy a köztünk élő ateisták által hitünket mindig tisztogassuk. Bár tőled ajándékba kaptuk a hitet, ne csak átvegyük, hanem harcoljunk, küzdjünk, szenvedjünk érte. Engedd, hogy hitünket boldogan és meggyőzően éljük, nehogy a nemhivők a hit torzképét lássák rajtunk. Talán éppen azért nem tudnak hinni, mert hamis istenképet mutattunk meg nekik. Szívük legmélyén talán nem is Istent tagadják, hanem csak azt a képet, melyet mi állítottunk eléjük Istenről. Talán úgy tűnik nekik, hogy mindaz, amit mi hiszünk és teszünk, fura és ostoba, áthagyományozott dőreség, mágikus zagyvaság; a kemény valóságból álombéli túlvilágba menekülünk. Urunk, te jobban ismered őket, mint ők ismerik önmagukat. És mivel te minden jót szeretsz, szereted azt is, ami bennük jó. Szereted, hogy van bennük érzék a becsületességre és az igazság szeretetére, buzgólkodnak a tárgyilagosságért és a realitásokért. Ha rohanva nem ismerik föl az örök dolgokat, nem ismernek föl téged, az örökkévalót, ha csupán a földi dolgokat tartják nagyra, az embert és az emberiességet, akkor légy irgalmas hozzájuk! Ha gyarapszanak az emberségben, add meg nekik a fölismerést: az ember végtelenül meghaladja az embert. Add, hogy belássák: az ember semmiben sem rövidül meg akkor, ha van Isten, semmit sem veszít szabadságából és nagyságából, sőt Isten az első, akitől igazi méltóságát kapja. Add, hogy felismerjék: minden emberi érték csupán az Istenemberben, Jézus Krisztusban nyer beteljesedést. Urunk, te jobban ismered őket, mint ahogy ők ismerik önmagukat. De minket is jobban ismersz, mint mi saját magunkat. Ismered a mi határozatlanságunkat, szegényes hitünket, reményünket, szerete- tünket. Keresztény életünk nem elég meggyőződött, ezért nem tudunk másokat meggyőzni. Ahogy te mondtad, a világ világosságának, a föld sójának kell lennünk. Segíts meg minket, hogy azok is legyünk. (Willibald Kammermeier, „Männer im Gebet”, Verlag Herder 1970.) 29
