Teológia - Hittudományi Folyóirat 7. (1973)
1973 / 1. szám - TANULMÁNYOK - König, Franz: A vallási tapasztalatra való rávezetés
Aki végigjárja ezt az utat, egy napon eljut arra a belátásra is, hogy a végső felelősség vállalása egyszersmind válasz az igényekkel fellépő, személyes Istennek. Arra a belátásra jut, hogy egy Atya előtt felelős, aki minden benső szükségét, gyön- geségét, görbe és téves útját ismeri, és mégis szereti őt. A legtöbb embernek azonban szüksége van bizonyos gyakorlati segítségre is, hogy huzamosan megvalósíthassa ezt az első programpontot; szüksége van igazi vezetésre, hatékony irányításra, ellenőrzésre, a fölbukkanó nehézségek megbeszélésére, a tapasztalatok kicserélésére, a bátorítás nyomán fakadó örömre. 2. Isten legyen életünkben az első helyen! A második programpont így hangzik: értsük meg, hogy először jön az Isten, és minden egyéb csak azután. Igaz ugyan, hogy a személyes Istenben sokan nem tudnak egészen hinni, mégis igyekezniük kell, hogy megvalósítsák ezt a programpontot. Azt könnyen belátják, hogy ismernek már magas értékeket az életükben: talán valóban nagyon sokat jelent számukra a szerelem, az igazság, a hivatás teljesítése, a családról való gondoskodás .. . Ezért a nagy és mégnagyobb értékekért sokszor le kell mondaniuk másról. Kemény dolog ez, de szükséges, mert az ember nem képes mindent birtokolni. Sok minden korlátozza, ezért választania kell. E választásban az ember szabadsága nyilatkozik meg. Amikor választ, életének tartalmáról dönt, a saját életéről. Meg kell tanulnunk megérteni: sok mindennek el kell maradnia. Az igazság, a közösség, a jóság iránti szeretet épp abban fog megmutatkozni, hogy ezeknek a magasabb értékeknek vajon valóban előnyük van-e életünkben? Belső erőt ad-e, belső örömöt okoz-e, ha ezekkel a legmagasabb dolgokkal foglalkozunk? Mert pontosan ez teszi lehetővé, hogy jónéhány másról le tudjunk mondani. Ezen az úton érti meg az ember például azt, hogy mit jelent a Szentírás kijelentése a szegénységről: „Keressétek először az Isten országát, s a többit majd megkapjátok". [gy válik érthetővé a „szabadság” szentírási megfogalmazása is: megszabadulni azoktól a dolgoktól, amelyek fogva tartanak, amelyeket esetleg igényelnénk, de mivel másodrangúak, nem ragaszkodunk hozzájuk. így érti meg az ember azt is, hogy mit jelent a Szentírás mondása: „Senki sem szolgálhat két úrnak .. Isten Lelke így hódítja meg fokozatosan az ember szívét és vesz lakást nála : „Eljövünk majd és nála fogunk lakni”. Az ilyen ember mindazt el fogja érni, ami valóban lényeges. És épp ezért lesz boldog. Valóban nemes, mert ez az igazi nemesség világunkban. Az ilyen embert becsülni fogják: világosan ítél, megismerte az értékek rangsorát, nem homályosította el látását a hivalkodó világ; tisztává lett, áttekinthetővé, az igazság emberévé. Túl kevés ez talán? Nem, mert egy napon azt is meg fogja érteni, hogy épp ezek a legmagasabb értékek, amelyeket már valóban életének középpontjába tud állítani. Meg fogja érteni: Isten maga a végső valóság, a végső igazság, a végső szeretet, hogy ő az alapja mindennek. Ö az ős-érték, ős-értelem, a legvégső és a legnagyobb: a személyes Isten, akivel minden értékben úgy találkozunk, mint az értékek és a valóság gyökerével. Az ember lassan megérti, hogy Isten nemcsak az odaáti életben vár ránk, hanem már ma találkozik velünk: életünk minden feladatában, minden emberben, minden eseményben. Nagy szükségünk van azoknak a közösségére, akik ugyanezt az utat keresik. Az igazán kereső emberek közösségében Isten Lelke mintegy megfogható közelségben lesz. Krisztus jelenlévő Lelkének, a jelenlévő Krisztusnak megtapasztalása szinte érezhetővé válik, mert maga a „Lélek tesz tanúságot. . ." 3. Embertársaink szolgálata A harmadik nagy programpont így hangzik: „Amit testvéreim közül a legkisebbnek tettetek, nekem tettétek”. De mit tegyen az, aki nem tud hinni sem a személyes Istenben, sem Jézus Krisztusban? Az ilyen először is igyekezzék tudatosítani, hogy 3
