Teológia - Hittudományi Folyóirat 7. (1973)
1973 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Nyíri Tamás: Boldogok a béke szerzői
TANULMÁNYOK Nyíri Tamás BOLDOGOK A BÉKE SZERZŐI A „Pacem in terris" enciklika évfordulójára Tizenöt esztendővel ezelőtt, 1958. év egyik késő őszi napján idős ember állt a sixtusi kápolna oltára elé, s mélyen meghajolva felelte a bíboros diakónus kérdésére: „Jánosnak fognak nevezni". A János név — mondotta — kedves nekem, „mert apámat is így hívták. Kétszeresen is kedves, mert így nevezik Sotto del Monte falucska kicsiny templomát, amelyben elnyertem a szent keresztséget". És a név, amit Angelo Roncalli, a 77 éves velencei pátriárka választott, elindult történelmi útjára. Négy éves, hét hónapos és hét napos pápasága után 1963. június 3-án este hét óra 49 perckor tért meg Istenéhez. A világ általános megdöbbenéssel fogadta a hírt: az évszázad legnagyobb pápája hunyta le szemét. A keresztények fájdalma valódi, a nem-keresztények megrendülése nem kevésbé őszinte volt. Mi atyát veszítettünk benne, ők arra emlékeztek, hogy a béke kiemelkedő munkálója hagyta abba a küzdelmet. Mi azt sirattuk, aki nesztelenül, de a szentek makacs állhatatosságával lezárt egy korszakot, amely már nem térhet vissza többé soha. Lezárta azért, hogy szélesre tárja az egyház ajtaját a mai világ előtt, hogy az élet, a remény, a szabadság levegője járja át az ódon falakat. Nem volt teológus, de értett hozzá, hogy felfedezze Istent a világban, és megmutassa az embereknek. Az igazságosság, a szeretet, a szabadság — állapítja meg — „az igaz Isten jobb ismeretére" vezeti el a hivőket (Pacem in terris. 45). Nem volt politikai stratéga, mint annyi elődje, de politikai érzékenységét csodálatos józanság vezette. Bizonyos, hogy kitűnő diplomata volt, mindenekelőtt azonban Krisztus követője. A személye körül kivirágzott anekdota-irodalom gyöngyszeme egy római szobalány mondása: „Ez a pápa igazi keresztény volt. De hogyan kerülhetett igazi keresztény létére a pápai trónra? Miként volt lehetséges? Nem kellett-e püspökké, érsekké és bíborossá kinevezni, mielőtt megválasztották pápának? Fogalma sem volt senkinek arról, hogy kicsoda ez az ember?" De igen. Szavaira és cselekedeteire felfigyelt a világ. Nemcsak a szobalányok, hanem a professzorok, nemcsak a szellemi elit, hanem a hivők tömege, nemcsak a keresztények, hanem a zsidók, a mozli- mok, a kommunisták. Lehetséges, hogy az egyház nem nézi le e „romlott" világot? Csakugyan nem akar többé uralkodni fölötte, hanem őszintén kívánja szolgálni? Békét a Földön! 1963. április 10-én, nagyhét szerdáján tette közzé XXIII. János pápa Pacem in terris kezdetű körlevelét, másfél évvel a Syllabus első centenáriuma (1964. december 8.) előtt. Bár nem vonja vissza a Syllabus tételeit, egyetlen egyszer sem hivatkozik IX. Pius-ra, ugyanakkor bőségesen idézi XIII. Leót, XI. Piust, XII. Piust és egy ízben XV. Benedeket is. A tanítás, amit nyújt, nem szakít a történelmi folyamatossággal, megőrzi és szervesen fejleszti tovább az egyházi hagyományt. Ezzel is hangsúlyozni kívánja, hogy az egyház békefelhívásai nem újkeletűek, hogy a béke gondolata a keresztény társadalomszemlélet középpontjában áll. Semmi új, semmi, ami hangot ne kapott volna legalább karácsonyonként a templomok szószékén, a pápai üzenetekben. S mégis egészen új, mert amiről XXIII. János beszél, az a ma békéje, a világ mostani állapotában való béke, abban a konkrét helyzetben, amelyben vagyunk, együttesen s külön-külön, keresztények és nem keresztények, hívők és ateisták; ugyanazokkal az aggodalmakkal és ugyanazokkal a reményekkel. A pápa annyira kívánta ezt a békét és annyira irtózott a háború gondolatától, hogy amikor a kubai válság világméretű összeütközéssel, a nukleáris pusztulás rémével fenyegetett, azonnali lépésre szánta el magát. Elhatározta, hogy békekörlevelet ad ki, s hogy meg ne ismétlődhessenek a Mater et magistra körüli huzavonák és halogatások, a Szent Officium szakértőinek előzetes meghallgatása nélkül teszi közzé. A béke sorsa, az emberek érdeke nem várhatott. Az enciklika 66
