Teológia - Hittudományi Folyóirat 7. (1973)
1973 / 1. szám - FIGYELŐ - A keresztény élet (Részletek "A bennünk élő remény" című kiadványból)
„az, aki nem szereti testvérét, akit lát, az Istent, akit nem lát, hogy szerethetné?” — kérdezi szent János. Ez a szeretet egészen mások sértéseinek megbocsátásáig és az ellenség iránti jóindulatig is elmegy: „Ha ti elengeditek az embereknek tartozásaikat, mennyei Atyátok is elengedi a tiéteket; de ha nem bocsátótok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg vétkeiteket”, emelte ki Jézus az evangéliumban. 34. A keresztény önmagát is a valósághoz hűen nézi. Szerény és éber. Alázatos, mert ismeri az emberi lét korlátáit és gyengeségét: Isten mindent ingyenesen adott neki, ezért mindig őhozzá kell folyamodnia a maga elégtelensége és hiányosságai miatt, hogy ő adjon neki erőt és bocsánatot. A keresztény éber is, azaz őrködik teste, érzékei és érzékisége fölött, mert tudja, hogy a rend könnyen megbomlik benne és a világ javai és élvezetei ellenőrizhetetlenül kísértik. Készenlétben él tehát, hogy lehetőség szerint Krisztushoz hasonlóan tökéletes ember legyen. Harcol a kapzsiság és gyűlölet ellen, gyakorolja az önmegtagadást és a böjtöt, mer nagylelkű lenni, hogy fogékonyabb legyen a Szentlélek belső sugallatára, az imádságos és szeretettel eltelt életre. 35. Mint magánember, becsületes; egészen a legkisebb részletekig. Hű a család megszentelt törvényeihez, tiszteli szüleit, magával egyenlőnek ismeri el munkatársát, hivatásának érzi, hogy szabad emberekké nevelje gyermekeit; mint hazafi, eleget tesz társadalmi kötelezettségeinek, megadva „a császárnak, ami a császáré", Krisztus rendelete szerint. Kerüli az erőszakot, mindenkivel egyetértésben dolgozik, tekintetbe veszi mások érdekét, különösen lelkiismereti szabadságát. 36. A keresztény ember nem tétlen. Szent Pál azt mondta: „Aki nem dolgozik, ne is egyék.” — A keresztény a munkát Isten és ember együttmunkálkodásának tekinti, mely egyaránt alkalmas eszköz önmaga tökéletesítésére és arra, hogy hasznos legyen az emberi közösség számára. Mikor munkához lát, személyesen felel Istennek a teremtésben kinyilvánított akaratára. Hivatásbeli képessége és jártassága tehát segíti a tökéletesség keresésében is. 37. A keresztény nem elszigetelt az emberek között; mint egy szőlőszem a fürtből, vagy mint a test egyik része, tudja, hogy az egyháznak, a keresztények élő közösségének tagja, ezért osztozik másokkal annak életében. Részt vesz az egyház ünnepein, főleg az öröm és a bűnbánat időszakában, hogy tanúsítsa hitét és testvéreivel való közös sorsvállalását. 38. A bűnbocsánat és a lelki béke igénye és keresése nem jelent tehetetlenséget, ellenkezőleg, a keresztény ember tudja, hogy a társadalmi igazságosság, a béke és szabadság előrevivőjének kell lennie, mert az egész emberiségnek tökéletesednie és erősödnie kell, míg el nem éri az Isten által elgondolt tökéletes mértéket. Olyan környezetben, mely jogtalansággal és képmutatással van tele, szembenáll a kizsákmányolás, a zaklatás és az előítéletek minden formájával, mindig mások javát védi. Számára az emberi előrehaladáson fáradozni olyan cél, melynek önmagában is lehet értéke, ezért sok másfelfogásúval összhangban tud tevékenykedni. De nem elégszik meg a humanizációra való törekvéssel, mivel az egyház tagja, melynek az a hivatása, hogy hirdesse minden embernek: Isten szereti őket és azért küldte el Fiát, Jézus Krisztust, hogy megismertesse velük szeretetét. 39. Szavai világosak és őszinték. Tárgyilagos, mint Krisztus. Különösen a béke és öröm megélésében követi a Mestert. Mentes a félelemtől és az önmarcangolástól. A Rossz erőivel szemben égi Atyjára bízza magát. Mivel a jót teszi, fiúi szeretettel teszi ezt. A szeretet elűzi a félelmet és örömmel halmozza el. Szabad a lelki és testi javak használatában: „Minden a tiétek, de ti Krisztuséi vagytok és Krisztus Istené" — tanít rá szent Pál. 40. A keresztény a remény embere. Elkötelezte magát a történelem mozgásában arra, hogy annak a jövőnek megvalósulását sürqeti, amelyet Isten tárt elé kinyilatkoztatásában. Életével tevékenyen szolgálja azt a tervet, melyet Isten emberek iránti szeretete raizolt meg; imádsáqa ennek az ígért életnek állandó kérése: „Jöjjön el a te országod”. 41. Ha erre törekszik, meg tudia őrizni a megpróbáltatások közepette is biztonságát és belső békéiét, hiszen tudia: Isten sem rosszat, sem fáidatmat nem akarhat számára: hogy ezek mégis ott hatnak az emberek között, az a bűnnek következménye. A keresztény is teljes erejével harcol a szenvedés ellen és a tudomány minden vívmánya segítségével igyekszik azt elviselhetőbbé tenni. De tudja azt is, hogy az mindiq jelen lesz a teremtmények életében, akik vétkeztek. Tehát úgy, miként Krisztus, aki enyhítette azok sorsát, akik szenvedtek, de mikor eliött annak órája, ő maga elfogadta a szenvedést, a keresztény is lázadás nélkül foqadja el a szenvedést, Krisztussal együtt vállalva azt. S amint részese lesz a kínszenvedésnek, épp úgy részesül Krisztus feltámadásából is. 42. A keresztény nem borzad a haláltól. Bár mint mindenkit, őt is szorongó érzéssel tölti el, ugyanakkor hite reményre sarkallja. Tudja, hogy ha földi élete legvégéig kitart a jóban, eggyénő Krisztus halálával is, aki bevezeti majd Isten dicsőségébe. Tehát „az Atya, a Fiú és a Szentlélek” bensőséges közösségébe jut majd, úgy, ahogy azt oly sokszor kívánta földi életében, mikor a kereszt jelét vetette magára. 53
