Teológia - Hittudományi Folyóirat 7. (1973)
1973 / 1. szám - KÖNYVFIGYELŐ - Gál Ferenc: Bartha Tibor: Ige, egyház, nép, I-II.
KÖNYVFIGYELŐ Dr. Bartha Tibor IGE, EGYHÁZ, NÉP A ref. zsinati iroda sajtóosztályának kiadása, 1972. A kétkötetes mű igehirdetés, emiékbeszé- dek, előadások és beszámolók gyűjteménye. Az első kötet a hazai egyház életének benső mozzanatait rögzíti, a második pedig a világ egyházaival való kapcsolatba nyújt betekintést. Ezeknek a kapcsolatoknak a szerző maga is elsőrendű munkálója. Mint a református egyház vezető püspöke vesz részt egyházi találkozókon és békekonferenciákon, s benyomásait, tapasztalatait át akarja adni az itthoni gyülekezeteknek. Amennyiben a könyv egy egyházi vezető embernek szellemi horizontját és tevékenységét tükrözi, érdekes olvasmány lehet minden keresztény számára. Minket, katolikusokat közelebbről az egyetemes keresztény vonatkozások érdekelnek. Ma mindegyik egyház érzi, hogy az igehirdetés új feladatok előtt áll. A vallási tanítás nem lehet az élettől elszakított elmélet közlése. Hitele és meggyőző ereje csak akkor van, ha az örök igazság közlésében számol a mai ember lelki igényével, s ha a szavakat az élet tanúsága is megerősíti. A közölt beszédeknek és előadásoknak különleges erőt kölcsönöz a biblikus zamat, amely különben is régi hagyomány a protestáns egyházakban. Főleg áll ez az Ószövetség bő kiaknázására. Mégis úgy látom, hogy az ószövetségi példák inkább csak a moralizálás alapjául szolgálnak. A mai szekularizált világban talán iobban előtérbe kellene állítanunk a kinyilatkoztatott misztériumokat, ahogy azok az üdvtörténetben kibontakoztak és az Újszövetségben beteliesedtek. Mi a liturgiában és a Biblia fordításában egészen rátértünk a mai nyelvre, ezért nekünk az ilyen régies formák már idegenül hatnak: az úri szent vacsora, Krisztus meggyőzte a halált, a Szentlélek kitöltésének csodája stb. Valószínűnek tartom, hogy a fiatalabb nemzedék a református egyházban is előbb-utóbb kifejezi a nyelvújítás vágyát. Az egyház belső életének és külső kapcsolatainak vázolása azt mutatja, hogy a protestáns egyházakban is erőteljes az a folyamat, amelyet mi a zsinattal kapcsolatban ag- giornamentónak nevezünk. A keresztény vallásnak nyitva kell állnia a mai ember problémái előtt, — mind egyéni, mind társadalmi viszonylatban. A szerző főleg arra mutat rá, hogyan találta meg a református egyház a maga útját a hazai szocialista társadalomban és melyek ennek az útnak a gyakorlati követelményei. Az Egyházak Világtanácsának munkájából is elsősorban azokat a pontokat emeli ki, amelyek a béke megszilárdításával, a kolonializmus és a faji megkülönböztetés leküzdésével s az elmaradottság megszüntetésével foglalkoznak. Elvileg az egész magatartást a bizonyságtétel kötelezettségével, illetve annak kifejtésével támasztja alá. A bizonyságtételt ma így lehet megfogalmazni: ,,Az egyháznak Isten szeretetakaratát és cselekedetét megértve eszközként kell szolgálnia az emberek javéra” (I. 125). A szerző elhatárolhatja magát az „Isten halála” teológiától, tehát a szolgálatot kétségtelenül nem csupán az evilági boldogulásra alkalmazza: mégis úgy érezzük, hogy a szociális feladatok hangsúlyozása mellett a kinyilatkoztatott tanításról szóló bizonyságtétel háttérbe szorul. A közös keresztény hagyomány értékelését látjuk az ilyen megállapításban is: „Az egyház útia akkor vezet a jövőbe, ha visszavezet a Bibliához, a Biblia Krisztusához, az ő szolgáló szeretetéhez” (II. 197). A forrásokhoz való visszatérés nálunk is a reformnak és az ökumenizmusnak a jelszava lett. Természetesen érezzük, hogy ez nem is egyszerű feladat. A hit egyséqének hiányát a protestáns egyházak is fáidalmasan veszik tudomásul. Az Egyházak Világtanácsa azonban mindezideig elkerülte ezt a kényes kérdést. Hiszen minden taqegyház a Bibliára, sőt a Szentlélek sugallatára hivatkozik. De meg- eléqedhetünk-e azzal, hogy a hitnek ez a sokfélesége csak változatos megfogalmazása az egyetlen kinyilatkoztatott misztériumnak, vagy kötelességünk-e az egységet keresni az értelmezésben is? A Biblia mellett tehát visszatér a tradíció és a közös tekintély problémája is. Amíg ezt nem vesszük fiqyelembe, addig az egyház mibenléte elmosódott fogalom marad. A szerző az ökumenikus beszámolókban sokszor kitér a katolikus egyház megnyilatkozásaira is. Az események ilyen regisztrálása az igazi érdeklődés jele. Azoknak a megítélésénél azonban minden esetben felsorakoztatja a hagyományos sérelmeket. A bizalmatlanság érthető a négyszázéves múltból. Az egység felé való haladásnak azonban, — főleg ha a hit egységét is hangoztatni akarjuk — megvannak a dogmatikai, történelmi, 54
