Teológia - Hittudományi Folyóirat 7. (1973)
1973 / 1. szám - EXEGÉZIS ÉS KÉRÜGMA - Gál Ferenc: Böjt 1-5. vasárnapja, Húsvét, húsvéti idő 2-3. vasárnapja
nyúl vele az emberi történelembe. Az ő örök elhatározása teljesedik, irgalma tárul ki az emberek felé. A szenvedés Krisztus órája azért is, mert tetteiben itt érte el a legnagyobb tökéletességet. A szenvedés vállalásából engedelmességet tanult (Zsid 5,8). Alkalma volt arra, hogy megmutassa a lelki erőt, a türelmet, a szelídséget és a szeretetet. Mindezt olyan háttérben, amelyet a sötétség órájának is lehet nevezni. A keresztény élet Krisztus követése. Tisztában kell lennünk azzal, hogy Isten mindenkit döntés elé állít. Vannak alkalmak, amikor választani kell a kötelesség és a hanyagság, az áldozat és a megalkuvás, a lelkiismeret szava és az ösztönös érdek között. Ezekre fel kell készülni. Hozzá kell szokni ahhoz, hogy felismerjük Isten akaratát. Meg kell tanulni imádkozni a felülről jövő segítségért. Isten meg akar dicsőülni mindnyájunkban. Amikor imádkoz- zuk, hogy „legyen meg a te akaratod" vagy „ne vigy minket kísértésbe”, akkor az ilyen döntő órákra készülünk. Húsvét (ApCsel 10,34a; 37—43; Kol 3,1—4; Jn 20,1—9) A húsvét kegyelmi tartalma A mai keresztény hívőt meglepi az olyan kijelentés, amilyent a mai olvasmányban hallunk: ha feltámadtatok Krisztussal... Pedig az apostoli tanítás ezt tudatosan hangoztatta. Másutt Pál apostol így fogalmaz: az Atya Krisztussal együtt minket is feltámasztott... (Ef 2,5). A hithez két dolgot kellett bizonyítani: azt, hogy Krisztus valóban feltámadt és azt, hogy feltámadásában benne van a mi megváltásunk. Az elsőt azzal igazolták, hogy hivatkoztak az ószövetségi jövendölésekre és a megjelenésekre, amelyeknek maguk tanúi voltak. A másodikat pedig abból vezették le, hogy Krisztus az Atya akaratából mindnyájunkat képviselt, az engesztelést a mi nevünkben hajtotta végre és a kegyelmi javakat nekünk szerezte meg. Krisztus feltámadásában elővételezve van a mi feltámadásunk is. A köztünk és a közte fennálló kapcsolat kifejezésére ő maga ilyen hasonlatot használ: én vagyok a szőlő- tő, ti a szőlővesszők. Pál apostol pedig a fej és a test hasonlatát emlegeti. A fő megdicsőülése maga után vonja a test, a tagok megdicsőülését, a szőlőtő felmagasztalásából következik a vesszők felmagasztalása. A Szentírás még egy beszédes összefüggést említ: az első Ádámtól kaptuk a földi életet, a bűnt és a halált, a második Ádámtól, Krisztustól kapjuk a megigazulást és az örök életet. Krisztusban tehát biztosítva van a feltámadásunk. Ezt nemcsak úgy kell érteni, hogy a maga idejében bekövetkezik, hanem úgy, ahogy az apostol mondja: ha feltámadtatok Krisztussal ... Vagyis az a természetfölötti állapot, amelybe ő húsvétkor beöltözött, rejtett módon bennünk van. Ezt nevezzük kegyelemnek, ez tesz Isten gyermekeivé és ez a megdicsőülés záloga. Ennek a belső változásnak tettekben is meg kell nyilvánulnia: azt keressétek, ami odafönt van ... Nem vagyunk hűtlenek a földi feladatokhoz, de fáradozásunk motívuma az Isten szeretete és az örök jutalom. A húsvét ébren tartja bennünk a reményt és a szeretet lendületét. Húsvét 2. vas. (ApCsel 4,32—35; 1 Jn 1,5—6; Jn 20,19—31) Boldogok, akik nem láttak és hittek Az apostoli katekézis így fogalmazza meg a keresztény hit alaptételét: üdvösségünkre van, ha hiszünk abban, aki a halálból feltámasztotta Urunkat, Jézus Krisztust, aki vétkemként halált szenvedett és megigazulásunkért föltámadt (Róm 4,25). Az egyház tehát a Krisztus haláláról és feltámadásáról szóló tanúságtételt adja tovább. A későbbi nemzedékek hite és a mi hitünk is ilyen tanúságtételen alapszik. Nekünk is szól, hogy boldogok vagyunk, ha hiszünk, akkor is, ha nem voltunk szemtanúk. De Krisztus nem követel vak hitet. A tanúság elfogadása nélkülözhetetlen része az emberek közötti kapcsolatnak. Mások tiszteletéről, őszinteségéről, szeretetéről külső jelek alapján szerzünk tudomást. A múlt eseményeiről is csak mások beszámolói alapján értesülünk. Ma már az egyes tudományágak kísérletei és eredményei annyira bonyolultak, hogy csak a szakemberek ellenőrizhetik azokat. A többiek elfogadják, mert megbíznak a tudósokban. Az egyház tanúskodása „az Istentől előre kijelölt tanúkkal" kezdődik (ApCsel 10,41), akikért Krisztus előre felelősséget vállalt és akik a Szentleiket azért kapták, hogy tanúskodásuk hatékony legyen (ApCsel 1,8). Az egyház tanúskodásában megvan a történeti folytonosság és a kritikai szellem, hiszen Krisztus feltámadását már az apostoloknak is olyanokkal szemben kellett hirdetniük, akik nem akarták azt elfogadni. Emellett az egyház olyan intézménynek vallotta magát, amely a feltámadt Krisztus által hozott megváltást képviseli és közvetíti. A hit tehát nem méltatlan a gondolkodó, az igazságot kereső emberhez. Aki így hisz, az „boldog”. Nagyobb az érdeme, mintha szemtanú lett volna. Különben is, a hit nem egyszerű megismerés, hanem a természetfölötti valóság elfogadása. Ezért a hit által Krisztus maga lakik bennünk (Ef 3,17) 32
