Teológia - Hittudományi Folyóirat 7. (1973)
1973 / 1. szám - TÁVLATOK - "Akinek hite van, nem remeg" (XXIII. János pápa) - a zsinat utáni lelkiség alakítása
TÁVLATOK „AKINEK HITE VAN, NEM REMEG" (XXIII. János pápa) A zsinati lelkiség alakításának útján A mintegy tíz éve megnyitott egyetemes zsinat nem csak az egyház külső és belső történetében volt és marad fontos esemény: talán még fel sem mérhető annak jelentősége, hogy mit adott, mit hozott a valóban „zsinati”, „zsinat utáni" lelkiség kialakítása szempontjából. Megfontolásaink elején talán igazat kellene adnunk annak a nem ritkán elhangzó megállapításnak, hogy bizonytalankodókká lettünk. Mintha senki nem tudná, hol-merre áll és merre visz az út? Vannak, akik ezt őszinte aggódással, mások inkább a „nagy kaland” utáni vágytól hajtva, ismét mások viszont csak kurta kis vállrándítással említik. A problémát talán „kívülről" kell megközelítenünk, az események változó fázisait, sodrását kell előbb szemügyre vennünk. Mindenek előtt megállapíthatjuk, hogy a zsinat utáni lelkiség kialakulása és kialakítása nem függetleníthető az események láncolatától. Legelsősorban azért nem, mivel ezekben élünk, ezeknek alakításán veszünk több-kevesebb aktivitással részt. Ebből következik az is, hogy „úton" vagyunk, hogy nem kikristályosodott eredmények gyümölcseit élvezzük, hanem magunk is részeseivé váltunk egy belső, lelki érési folyamatnak. Oly spiritualitás kialakításán fáradozunk, mely változatlanul az őseredeti krisztusi talajba ereszti gyökereit, mégis „modern”, korszerű, mert a mai embert veszi figyelembe. Folyóiratunk jelen számának több írása is ezt az ősi, mégis megújított lelkiséget mutatja be. Rovatunkban csupán „távlatokat” igyekszünk felvázolni: miből és mi felé, milyen irányba indultunk? (Hálás örömmel nyugtázzuk, hogy hasznos szempontokat és adatokat merítettünk D. A. Seebernek, a HERDER Korrespondenz főszerkesztőjének írásából, H. K. 1972. 525—28.) A fejlődés első fázisaként magát a zsinatot tekinthetjük. A világ püspökei, élükön a pápával, bátran néztek szembe és szóltak a nagy nyilvánosság előtt az egyház problémáiról, a teológiai és lelki megújulás igényéről. Nem a tömegektől elszigetelten vagy önmagukat elhatároló vezetőkként, hanem Isten népének valódi pásztoraiként tették meg felelős nyilatkozataikat. Az egyház belső dinamizmusáról tanúskodó fellépésük szinte osztatlan lelkesedésre, elismerésre talált. Azt minden józan krisztushivő tudta, hogy a püspökök által felvázolt, a zsinati okmányokban írásba foglalt megújulási programot nem lehet egyik napról a másikra megvalósítani. Készségből, jószándékból, egységes megújulási vágyból azonban nem volt azokban az években hiány. Azután következett a második periódus: „szaván fogták a zsinat utáni egyházat” (vö. TEOLÓGIA, V. évf. 1971. 104—110). Mivel pedig egyesek e felülvizsgálat és „számonkérés” során a „visszavonulás” útjára léptek, egyre több követelésre, tiltakozásra, sőt kon- tesztálásra került sor. E „forradalmárok” között fel lehet ugyan sorakoztatni szép számmal huszonéves fiatalokat, de jócskán akadt közöttük a negyvenes, sőt a hatvanas éveiben járó pap, teológus és világi hivő is. A tervezett reformokat késleltették, — egyeseket nem épp a józan ész, másokat csakis a józan megfontolás alapján. Számos ember lelkében előbb a csalódottság, majd a rezignáció vett szállást. A „tisztulási folyamat” ugyan tovább folyik, de nem egy egyházi vezető akad, aki azt túlontúl fékezi, mereven a zsinat „betűinek” korlátái közé kívánja szorítani. A harmadik szakaszról már nagyon nehéz nyilatkoznunk. A viszonylag rövid időnek — alig tíz év — ilyen három fázisos felülvizsgálata könnyen vezethet sematizáiáshoz. Mégis, beszélhetünk ilyen „harmadik periódusról" is. Benne élünk. És ez nem szürke, nem egyszínű. Akadnak benne, akik valóban a színtelen el- lankadók közé, mások a sötéttónusú rezignálok, ismét mások a reális felmérők, a tervezők, vagy épp az aggályoskodók, bizonytalankodók közé sorolhatók. E felosztás — jól tudjuk — nem tükrözheti az élet ezerszínűségét. Mégis, külön ki kell emelnünk azokat, akik ma is változatlan „zsinati lelkesedéssel" tekintenek a mindeneket megújítani képes Lélek működése felé; akik ma is készséggel feltárják lelkűket, hogy a Lélek hasson bennük és általuk. A túlontúl „józanok" ugyan félnek 25
