Teológia - Hittudományi Folyóirat 7. (1973)
1973 / 4. szám - FIGYELŐ - Péteri Pál: A mai ember bűntudata
rendbe, amely a mi létrendünkön teljességgel kívül, attól függetlenül létezik. Az ilyen „messze lévő”, „kívül álló” Isten iránt az ember már nem érzi azt a felelősséget, amelyet a kinyilatkoztatásban oly nagyszerűen megrajzolt mennyei Atya iránt sok évszázadon át éreztek. El lehet gondolkozni azon is. hogy van-e összefüggés a bűntudat csökkenése és az emberi gőg növekedése között. Ma ugyanis mindkettőnek tanúi lehetünk. Az ember éppen azért hagyja ki világából Istent, mert maga fölött senkit és semmit nem ismer el. Az előbb említett világnézeti változás gyökerét kutatva előbb-utóbb bizonyára el lehet jutni a saját tudásától, technikai haladásától elvakuló ember gőgjéhez. A gőgös ember pedig nehezen fogja magát bűnösnek vallani. Talán a bűntudat csökkenésének problémájánál is érdekesebb a bűntudat eltorzulása. Ma ezzel is fehet találkozni. Az eltorzult bűntudatnak több formája, minden formának sajátos oka van. Az egyik ilyen eltorzult forma a juridizmus, amely a bűnt egyszerű jogi törvényszegésnek tekinti. Ezen nézet szerint a bűnnek semmiféle hatása sincs a személyiségre. Van törvény, amelyet meg lehet szegni. Ezzel az ügy le is van zárva. Természetes, hogy itt a szó eredeti értelmében vett bűntudatról aligha lehet beszélni. Ha elfeledkezünk a személyes törvényhozóról, sőt tulajdonképpen a törvényt megszegő személyről is, és megelégszünk a törvénynek és a törvényszegésnek a vizsgálatával, akkor igazán nem lehet bűntudatot keresni. A bűn tényének megállapítása még nem azonos a személyes bűntudattal. Ha ennek az eltorzulásnak az okát keressük, akkor — sajnos — saját házunk táján is kereshetjük. Évszázadokon át a keresztény erkölcstan „törvénytan és bűntan" volt. A legapróbb részletekig kidolgozták a parancsok megszegésének ezerféle lehetőségét. Igyekeztek az élet minden elképzelhető kázusót előre szembesíteni a törvényekkel. Végül is kimaradt az erkölcstanból a személyes ember, aki mint Isten gyermeke, törekszik mennyei Atyja felé. Innen már csak egyetlen lépést kellett tenni a juridista szemléletmód felé. Sajnos, sokan megtették ezt a tépést. A másik torzulás a bűn individualista szemlélete. Az egyént minden kapcsolatából kiragadva vizsgálják, tetteit analizálják. Közben maga a személy is elvesz, csak ösztönök, öröklött tulajdonságok, adottságok maradnak, amelyek a bűn okaiként szerepelnek. A bűn ezen szemléletmód szerint nem személyes tett, hanem bizonyos külső és belső tényezők szükségszerű következménye, így természetesen megint csak nem lehet beszélni a szó eredeti értelmében vett bűntudatról. Annak elemzése, hogy a bűn létrejöttében szerepet játszó sokféle tényező közül az ember melyikért felelős és melyikért nem, aligha nevezhető bűntudatnak. Szoktak ma beszélni „filozófiai bűnről” is: ti. amikor az ember saját józan értelmi ítélete ellenére cselekszik. Az ilyen „filozófiai bűn" elkövetése után megint csak nem alakulhat ki igazi bűntudat, legfeljebb a tett értelmetlenségének megállapítása következhet. Az ugyancsak sokat emlegetett „szociológiai bűn” a társadalmi érdekeket és szabályokat sértő tett, — semmi más. Ennél az a legfőbb baj, hogy a meghatározáshoz hozzáteszik a „semmi más" szavakat. Látni fogjuk a későbbiekben, hogy a bűn valóban sérti embertársaink érdekét. Ha azonban ezt a szempontot kizárólagossá tesszük, túlságosan leszűkítjük a bűn meghatározását. A társadalmi érdekek megsértése után kialakulhat a büntetéstől való félelem, mások előtti szégyen érzése, de ez még mindig nem igazi bűntudat. A bűntudat eltorzult formái között meg keil említenünk a túlzásokat is. A beteges bűntudat még ma is gyakran megtalálható jelenség. Egy-egy szerencsétlen, aggályosságban szenvedő beteg bűntudata az egészségesen gondolkodó ember számára egyszerűen érthetetlen. Olyan lelki betegség ez, amely mérhetetfenül sok szenvedést okoz, gyógyítása hosszú és nehéz feladat, gyakran nem is jár eredménnyel. Éppen a vallásos emberek között találunk bőven aggályosokat. Az ő bűntudatuk legalább annyira téves, mint az előzőekben felsoroltaké, de míg azok „per defectum” tévednek, a skru- pülisták „per excessum". Mindkét forma torz. A helyes bűntudat Ahhoz, hogy a helyes bűntudat kialakítása felé legalább az első lépéseket megtegyük, elsősorban magáról a bűnről kell helyesen gondolkodnunk. Amit eddig a bűntudat csökkenéséről vagy eltorzulásáról mondtunk, az lényegében mind azt mutatja, hogy a bűnről gondolkodnak tévesen az emberek. Régen meglehetősen általános volt a bűn úgynevezett „pontszerű" felfogása. A bűn azonban sokkal inkább folyamat, mint pontszerűen meghatározható, egyszeri cselekedet. Az ember életének minden tette összefügg egymással: ugyanaz a cselekvő alany végzi őket. Az ember előtt szüntelenül elsőrendű célok lebegnek. Mivel minden ember más és más, — más az egyénisége, más a jelleme, mások a tulajdonságai, mások a képességei, — ezért mindenkinek saját adottságait kell kifejlesztenie, egyéniségét 249
