Teológia - Hittudományi Folyóirat 7. (1973)

1973 / 4. szám - EXEGÉZIS ÉS KÉRÜGMA - Gál Ferenc: Homilia-vázlatok újév napjára, vízkeresztre és az év 2-7. vasárnapjára

szeretete nem válik közömbösséggé. Sőt rájön arra, hogy nem Istennek kell az irántunk való szeretetét bizonyítania, hanem nekünk megmutatnunk a magunkét. Azáltal, hogy megadjuk neki a hódolatot, engeszteljük mulasztásainkért és környezetünkben is gyakoroljuk a türelmet és szolgálatkészséget. A szeretet gyakorlásának van egy felülmúlhatatlan értéke: rájövünk, hogy nem az a nagy dolog, ha mi minél többet kapunk, hanem az, amit mi adunk. Aki átéli a felelősségét és elindul azon az úton, hogy ne legyen féltékeny, kérkedő, kevély, haragtartó, aki szeretne tűrni, remélni és mások előnyének örülni, az rájön, hogy mindig van tennivalója. Azt kéri Istentől, hogy ezen az úton segítse előbbre, nem pedig szüntelen bizonyítékokat kíván létéről és igazságosságáról.

Az év 5. vasárnapja (Iz 6,1— 2a.3—8; 1Kor

15,1-11; Lk 5,1-11)

A hivatás kegyelme

Isten a küldetéshez mindig megadja a szükséges segítséget. Ahogy Izajás meghívásánál tapasztaljuk, a próféták látomásban győződnek meg Isten hatalmáról és szentségéről. A gyarló embert fel tudja vértezni, hogy ügyének képviselője legyen. A csodálatos halfogás azt juttatja eszünkbe, hogy Krisztus az apostolokba is hitet, bátorságot öntött. Ne saját erejükre támaszkodjanak, hanem bízzanak abban, aki rendelkezik a természet erőivel. Az emberek halászaivá tudja őket tenni, mert akkor és ott érinti meg a szíveket, amikor akarja. A közvetítőnek az a feladata, hogy a maga részéről tegyen meg mindent, vesse latba ügyességét és kitartását, de az eredményt ne magától, hanem Istentől várja. Végül a szentlecke azt bizonyítja, hogy az apostolok elindításában a hatékony eszköz Jézus feltámadása, illetőleg a megjelenések voltak. Meggyőzte őket arról, hogy él, velük ven, végrehajtotta a megváltást, kieszközölte a bűnök bocsánatát, a kegyelem kiáradását és igazolta az örök életet. Aki őt hirdeti, aki az ő követségében jár, az bízhat a természetfölötti erők kiáradásában.

A csodák és a látomások az üdvtörténet eseményei. Jelképei annak, amit Isten mindig és mindenütt véghezvisz kegyelmi síkon. Ö a megtérésben és a hitben mindenkinek hivatást ad. Minden keresztény embernek az a küldetése, hogy saját körülményei között az Isten gyermekének életét élje. Megvannak elvégzendő feladatai a családban és a közösségben. Példát kell adnia a hitről és a lelki erőről. Vannak sebek, amelyeket neki kell begyógyítania, vannak fájdalmak,

amelyeket neki kell enyhítenie. Akadnak tétova emberek, akik tőle várnak felvilágosítást és eligazítást. Vannak megpróbáltatások, amelyek által az ő szeretetének kell megacélozódnia.

Az űrrepülés megtanított arra, hogy egy tárgynak megfelelő kezdősebességre van szüksége, és csak úgy bontakozhat ki a föld vonzásából. Ez a törvény szellemi síkon is érvényes. Szükségünk van a hit élményére, hogy megkapjuk a szeretet lendületét és az életünk valóban Krisztus követése legyen. Krisztus alakjának, tetteinek és főleg megdicsőülésének tanulmányozása adja meg ezt az élményt. A hétköznapok gondjaiból minduntalan vissza kell térnünk az „ige liturgiájához", hogy hivatásunk világosan álljon előttünk és hogy tudatosan is kérjük hozzá a segítséget.

Az év 6. vasárnapja (Jer 17,5-8; IKor 15,12.16-20; Lk 6,17.20-26).

Remény és felelősség

A Szentírás azt a vallási hagyományt és meggyőződést foglalja magában, hogy Isten természetfölötti jelekkel hírt adott magától. Az Ószövetségben ennek alapján elfogadták, hogy Isten létezik és neki terve van az emberekkel, s tervét majd a Messiás által nyilvánítja ki. A kereszténység a beteljesedésből indult el, azért minden vonalon a teljességet kereste. Erre mutat rá az apostol a mai szentleckében: Ha Krisztus nem támadt fel, akkor nincs bűnbocsánat, nincs örök élet és nincs értelme az erkölcsi erőfeszítésnek. Nekünk már nem elég azt tudni, hogy Isten van. A kereszténység azt hirdeti, hogy megváltás is van, azért az életet is úgy kell berendezni, hogy meglássák rajtunk a megváltottság, a kegyelem kiáradása.

Az apostolok ebből a szempontból rendszerezték Krisztus beszédeit és állították szembe a földi életet az örök élettel. Érdekes, hogy Lukács a hegyi beszéd nyolc boldogságából csak négyet ragad ki. Azokat, amelyekből kiviláglik, hogy az evangélium mennyire hangoztatja a felebaráti szereteted illetőleg az egymásért való felelősséget. A szeretet parancsa nem kellemes érzelem, hanem súlyos kötelesség. Kell hozzá szem mások gondjainak, bajainak meglátására és kell elszántság a segítéshez. Érezzük, hogy Lukács a pogányok között hirdetett evangéliumot foglalta írásba, és ott a szociális kötelességek kiemelésére nagyobb szükség volt, mint a zsidók között, ahol az ószövetségi törvény már sok dolgot elővételezett a szeretet parancsából.

Ebben a szellemi keretben kell értelmezni a négyszeres szembeállítást, amit a mai evan234