Teológia - Hittudományi Folyóirat 7. (1973)

1973 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Nyíri Tamás: A bűnbánati fegyelem változása az Egyházban

zúgolódásót (Mt 20,12), és persze a vádat: „Lám a falánk és borissza ember, a vámosok és bűnösök barátja!" (Lk 7,34). De a félreértések tovább is terjednek. Azzal, hogy az Isten a bűnnel való kozmikus küz­delmében előnyt adott a sátánnak az evilág dolgainak használatára (javak, test, hatalom), mennyien gondolták és gondolják, hogy mindez bűn s bűnös dolog! Abból, hogy mindezek hiányát (szenvedés, szegénység, hatalomnélküliség) magára vette, hányán mondták és mondják, hogy a kereszténység a passzivitások vallása. És mennyien esnek tévedésbe a sátánnak adott idő- és térfölény miatt, s kétkedve kérdezik: „Hol van hát Istened?" (Zsolt 41) Aki azonban eleven kapcsolatban van az Igével, azt az Ige megőrzi tévedéseitől is és egyoldalúságaitól is. Jézus leikével A bűn nagy titok. Próbálkozhatunk magyarázatokkal és megoldásokkal, de a titok leple mindig megmarad: miért van? Mi a rendeltetése? Itt csak Jézusra lehet hagyatkoznunk. Ő mondta: „Senki sem ismeri az Atyát, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja jelenteni” (Lk 10,22). És ő biztosan tudta, hogy a bűnökkel kapcsolatos titkok legmélyén ennek az Atyának a szeretete ég, — iránta is, a világ iránt is. Ezért a szeretet nyugalmával és magától érthetőségével vállalta feladatát. „Jön a világ fejedelme: rajtam ugyan nincs hatalma, csak hogy megtudja a világ, hogy szeretem az Atyát, és úgy cselekszem, ahogy meghagyta nekem” — mondja az utotlsó vacsorán. Igaz, hogy „halandó életében hangos kiáltással és könnyhullatással könyörgött ahhoz, aki meg tudta menteni a haláltól", vagyis Atyjához (Zsid 5,7). Emberi volt a bűnnel kapcsolatban, „olyan volt, mint egy ember” (Fii 2,7). „Mikor szidalmazták, nem szidalmazott, mikor szenvedett, nem fenyegetőzött” — mondja róla szent Péter. (1 Pt 2,23). Egész életében ott függött fölötte a bűn utálata és az azt eltörlő elszánt­sága, de sohasem vesztette el lelke egyensúlyát és biztonságérzetét. Sohasem borult el a kilátástalannak látszó küzdelemtől, amit emberi erőktől megfosztva — pontosabban: emberi erők nélkül, tehát eszköztelenö! vállalt. Sőt arra biztatta a benne hívőket, hogy ők is vállal­ják eszköztelenül a küzdelmet. A nyolc boldogság az eszköztelenség kodifikálása! Nem ijedt meg a farkascsordaként üvöltő bűn színe előtt, Isten Bárányaként indult el, övéit is így indította el. Nem izgága handabandázással, nem a fanatikusok lázálmaival és felajzott- ságával, hanem félelmetes nyugalmával és szelíden sugárzó derűjével. Ezt keil megtanulni Jézustól. Ez az igazi teológiája a bűnnek. Nyírj Tamás A BŰNBÁNATI FEGYELEM VÁLTOZÁSA AZ EGYHÁZBAN A 2. Vatikáni zsinat után a bűnbánat szentsége a teölógiai érdeklődés előterébe került. Hozzájárult a hivők gyakorlatában bekövetkező változás: miközben egyre több az áldozok száma, a gyónóké észrevehetően csökken. A jelenség nem magyarázható egyszerűen laza­sággal, a bűntudat hiányával; ez a vélemény arra a bizonyítatlan feltételezésre támaszkod­nék, hogy a jelenlegi gyakorlat a szentségi bűnbánat egyedül lehetséges vagy legtökélete­sebb formája. Az utóbbi évtizedek dogmatörténeti kutatásai feltárták e szentség rendkívül változatos fejlődését, és kimutatták, hogy a „gyónás” a bűnbánati fegyelem egyik változata csupán. A régihez viszonyítva meglehetősen lazának tűnő mai gyakorlat, a paenitentia private a Vili. és a IX. században terjedt el az Egyház tilalma ellenére. A szentség régebbi alakja, a paenitentia publica a bűnbocsánat hosszú és fájdalmas útja. A különlegesen súlyos bűnök esetében alkalmazott eljárás azzal kezdődött, hogy a bűnöst kizárták (excommunicatio) az Egyház életéből. Megfelelő vezeklés (actio paenitentiae) után a püspök és a papság ünne­pélyes kézrátételével visszafogadták (reconciliatio). A paenitantia publica nem nyilvános bűn­vallomás, hanem a közösség előtti vezeklés. Ezenkívül a bűnbocsánat szabályszerű eszköze az imádság, a böjt, a felebaráti szeretet gyakorlása, az eukarisztia vétele. A hivők zömének ez volt a bűnbánat rendes útja, minthogy a nyilvános vezeklést keveseknek ajánlották vagy tették éppen kötelezővé. 208

Next

/
Oldalképek
Tartalom