Teológia - Hittudományi Folyóirat 7. (1973)
1973 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Nyíri Tamás: A bűnbánati fegyelem változása az Egyházban
Excommunicatio A bűn Istent sérti: visszautasítja szeretetét, megszakítja vele az életközösséget. Az Isten elleni bűn megsebesíti az Egyházat is, mert ennek az a rendeltetése, hogy a megváltottak szent közösségeként a Szentlélekrőíl tegyen tanúságot a világban. Az Ősegyház azért járt el nyilvánosan a bűnös ellen, mert élénken élt tudatában a bűn egyházi vonatkozása. A súlyosan vétkezőt eltávolították az eukarisztikus közösségből (Didache 4,3; 10,6). A megáltalko- dottal megszakították a kapcsolatot, „míg nem tart bűnbánatot” (Didache 15,3). De nem ellenségnek, hanem az Egyház „szenvedő tagjának” (passibilia membra) tekintették (Poli- kárp, Phil 11,4). A kiközösítés alatt is imádkoztak érte (Ignatius, Smyrn 4,1), az elégtétel után pedig visszafogadták. Polikárp a papok lelkére köti, hogy szelíden bánjanak a bűnösökkel, ne ítéljenek túlságosan szigorúan, hiszen mindannyian vétkezünk: „Presbyteri sint ad commi- serationem proni, misericordes erga cunctos, non severi nimium in judicio, scientes nos omnes debitores esse peccati” (Phil 6,1). Egyesek önként tartózkodnak az eukarisztiától, mintegy önmagukat közösítik ki — mondja Ciprián (De lapsis 15,25; Ep 15,1 stb.). Mások az egyházi feddés (correptio) hatására. Különösen súlyos esetben a püspök minden kapcsolatot megszakított a bűnössel (Origenes, In Mt 13,31; In Lev 3,2; In Ps 37,1, 1). A nyilvános bűnöst nyilvánosan kell megfeddni, akár azért, hogy kezdjen bűnbánatot, akár azért, hogy jóvá- tegye a botrányt — mondja szent Ágoston (In Ps 61, 23). „Egyesek önként kérik a bűnbánat helyét, másokat mi közösítünk ki és utasítunk oda” (Sermo 232,7). A titkos bűnöst „titokban feddem meg", mert „ha sokan ismernék bűnét, szégyenlené a bűnbánatot” (Sermo 351,4, 9). Az eljárás ekkor is nyilvános (paeniientia publica), ám a bűn nem közismert. „A titokban vétkezőket titokban kell megfeddni” — szögezi le (Sermo 82,7, 10). Az excommunicatio az „oldó és kötő” (Mt 16,18; 18,18) hatalom gyakorlása. A megkötés szokásos értelme a föloldozás megtagadása. A kötés és az oldás mögött álló héber, illetve arám szavakat azonban a közösségből való kirekesztésre, illetve visszavételre használták a rabbik (Kittel, II. 59. o.). Az oldó és kötő hatalom nem alternatív, hanem ugyanannak a folyamatnak két fázisa (Poschmann, 4. o.). A bűnös csak „érvényesen”, de nem „gyümölcsözően” tartozik az Egyházhoz (Rahner, II. 150. o.). „Megkötni a földön" annyit jelent, mint „bezárni előtte az Egyházat" (ecclesiam cludere) — mondja Ciprián (Ep 57,1). Akit eltávolítanak az Egyházból, azt kirekesztik a mennyből is: „Isten nem atyja annak, akinek nem anyja az Egyház” (De unitat. eccl. 6). Akit visszafogad az Egyház, az remélheti üdvösségét (Ep 57,1). Hasonlóképpen tanít Origenes (In Ps 35,4), szent Ágoston (De bapt. c. Donat. 3,18, 23; In Jo 12,1; C. Cresc. 2,16 stb.), a többi egyházatya és egyházi író. A kiengesztelődésig hosszú az út. A kánoni bűnbánat a vezeklés kiszabásával (impositio paenitentiae) kezdődik (Tertulliári, De paen. 7,10; De púd. 5,14—16). A bűnbánat felvételének (accipere paenitentiam) — a magától értetődő bánaton kívül — valamiféle bűnvallomás a föltétele, hiszen az egyházi vezeklés nemcsak a nyilvános bűnökre terjed ki (Origenes In Lev 14,4; 3,4; 8,4; In Ps 37,2, 6). Az ügy kellő kivizsgálása után a püspök kiszabja a vezeklést és besorolja a vétkest a bűnbánók rendjébe: Stent in ordine paenitentium — írja első az I. Orange-i zsinat 441-ben (c. 3). „Nem mintha mi bocsátanánk meg a bűnöket (remissio peccatorum) — jegyzi meg Firmilián a püspök szerepéről, — hanem általunk ismerik meg azokat, és nyernek ösztönzést, hogy teljesebb elégtételt nyújtsanak Istennek" (Ciprián, Ep 75,4). A bűnök megbocsátása ekkor még a keresztség számára fönntartott szak- kifejezés (De lapsis 17). Operosa probatio A keresztség Krisztus vére által eltörli a bűnöket, a bűnbánat szentsége „keserves próbatétel” (operosa probatio). Nem hirtelen újászületés, hanem lassú és fájdalmas gyógyulás: a bűnös saját könnyeiben keresztelkedik meg. A vezeklés Istentől kapja gyógyító erejét, aminek az a föltétele, hogy az Egyház szabályozza és a rekonciliáció fejezze be. Az elégtétel manapság nem emlékeztet arra, hogy „vezekelünk”. Pedig voltak századok, amikor Gallia püspökei — tekintettel a kemény vezeklésre — arra buzdították híveiket, hogy halálos ágyukon kérjék csak az egyházi bűnbánatot. A zsinatok megóvták a fiatalokat, hogy — akár életveszedelemben is — felvegyék a szentséget, mert ha meg találnak gyógyulni, életük végéig kell vezekelniük, és erre rendszerint nem képesek. A nyilvános penitencia vagy exhomologesis (vallomás) nem a mai gyónás. Ciprián megkülönbözteti az exhomologesis-1 az eljárást bevezető vallomástól (confessio). A rejtett bűnök felfedése nélkül (Ep 55,29; De lapsis 28) lehetetlen „az esetek kivizsgálása" (Ep 55,6) és a „megfelelő vezeklés" (Ep 17,2) kiszabása. Tertullián szerint a nyilvános vezeklés exhomolo209
