Teológia - Hittudományi Folyóirat 7. (1973)
1973 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Belon Gellért: Felix culpa
d) Mindezeket e világ mindkét alapkategóriájában előnye szerint használhatja a bűn, illetőleg a sátán. Az i d ő elsőbbségét biztosítja azáltal, hogy mindenhez előbb juthat hozzá, mindent előbb használhat fel. Érdekes az ószövetségi Szentírás megjegyzése a Káin nemzetség-táblában: ,,Ada szülé Jábelt: ez főn a sátorlakók és a pásztorok atyja, öccsét Jubolnak hívták: ez Hőn a lantosok és furulyások atyja. Szella is szüle, — Tubalkaint, ki kovács s mindenféle réz- és vasmunkák művese lett” (1Móz 4,20—22). Örök problémája a vallásos embereknek a haladás prométeuszi jellege. Ezt az idő-előnyt álllapítja meg Jézus is, amikor azt mondja: „Ez a ti órátok!” (Lk 22,53). — De a másik kategóriában is megvan az előnye: a t é r b e n . „A bűn egy ember által lépett a világba, és a bűn miatt a halál, és így a halál minden emberre átterjedt, mert mindnyájan bűnbeestek . ..” (Róm 5,12). Szinte látjuk felfakadni a bűnt, mint valami fekete folyót, amint folyammá dagadva belép minden országba és kultúrába, és áradatával eljut minden palotához és kunyhóhoz, és végigvágtat az idők mérhetetlen távlatain, megtámad és aláás minden életet, és nincs senki, aki ellenálljon neki ... És ezt a tér- és időfölényt megőrzi végig a történelmen, míg csak az utolsó ítéleten le nem zárul az a kozmikus vita. Jézus ezért kérdezi: „De amikor eljön az Emberfia, gondoljátok, találl hitet a földön?" (Lk 18,8). Beszél arról, hogy a világvégén „a gonoszság elhatalmasodásával sok szívben kihűl a szeretet" (Mt 24,12). Az ószövetségi jámbor és a nyomában imádkozó Egyház minden időben és minden helyen szemére veti Istenének: „Uram, még meddig nézed ezt?” (Zsolt 43) Miért alszol, miért feledkezel el, miért hallgatsz, miért nem segítesz? — ezek jönnek elő állandóan a zsoltároknak panaszaiból, amiket Jézus foglalt össze a kereszten ezekben a rémes szavakban: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Mt 27,47.) Ha egyszer megértettük Isten elképzelését, hogy nem csírájában akarta elfojtani a szellemnek lázadását, hanem engedi kifutni minden elképzelésüket és hagyja érvényesülni minden téren, megadva nekik minden lehetőséget, akkor megérthetjük hallgatását és türelmét. De mindjárt bele kell kapcsolnunk teológiai szemléletünket, amit szent Pál tömören így fogalmaz meg: „amikor elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem” (Róm 5,21). Egyszerű, talán már elnyűtt szavak ezek, de ha egy kissé megállva végiggondoljuk, rájövünk, hogy a bűn sötét víziója mögött egy másik, fényes látomás tárul fel. És ezt meg is magyarázza szent Pál. „A kegyelemmel nem úgy áll, mint a bűnbeeséssel. Ha ugyanis egynek bűnbeesése miatt oly sokan meghaltak, Isten kegyelme . . . még bővebben kiárad sokakra” (Róm 5,15). A bűn: paraméter Ez sarokpontja a szentpáli bűnszemléletnek és ez ad fényt számunkra is, ha nem csak történetileg értelmezzük, hogy ti. kétezer évvel ezelőtt, a római birodalom és az akkori megváltásra váró népek bűntengerére gondolunk, hanem az egész világ bűneire: minden idők minden bűnére. Ugyanezt az igazságot fejezi ki, csak sokkal egyszerűbben, a „váltság" (Mt 20,28) és az „Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit”. Ezek a kifejezések annyit jelentenek, hogy nemcsak egyenértékűek a bűnnel, hanem azt meghaladják, túlcsorduló erőt képviselnek. Ahogyan Pál mondja: „még bővebben”. Tehát a bűn és kegyelem nem egymásmelleit futó két versenytárs, hanem a bűn mutatója, indexe, paramétere a kegyelemnek. Ha hatalmas a bűn, még hatalmasabb a kegyelem. Ha térhódító a bűn, még térhódítóbb a kegyelem, ha fortélyos a bűn, még fortőlyosabb, ügyesebb, találékonyabb a kegyelem. Persze ezt a hit szeme látja csak meg. A sátán valóban kitombolta magát Jézus keresztrefeszítésével. „Kényük-kedvük szerint bántak vele” (Mt 17,12), — mondja maga Jézus Keresztelő János sorsában látva előre a maga sorsát. A Bűn fölhasználta minden fegyverét, kihasznált minden emberi esélyt és történelmi erőt, mégis azt mondja Pál: „Lefegyverezte a fejedelemségeket és hatalmasságokat, nyilvánosan pellengére állította őket és Krisztus általi diadalmaskodott rajtuk" (Kol 2,15). De Jézus is nem egyszer utal arra, hogy a sátán győzelmében titokzatos isteni erők felfakadását látja. „Én pedig, ha felmagasztalnak a földről, mindeneket magamhoz vonzok” (Jn 12,32). Persze ez a „titokzatos és elrejtett bölcsessége Istennek” (1Kor 2,7), mert — szent Péter szerint — az „ördög, mint ordító oroszlán, jár körül” (1 Pét 5,8), Jézus pedig „szájának leheletével söpri el” a gonoszt (2Tessz 2,8), azért „az érzéki ember nem fogja föl, ami Isten leikéből ered" (1Kor 2,14). Aki „viszont Krisztus gondolatainak birtokában van” (uo. 16), az leméri a tombolva működő bűnön az azon túlcsapó isteni kegyelem hatalmát. Nagy füstök mélyén hatalmasabb tüzek égnek! Annak megmutatására, hogy az Isten leheletének „gyön- gesége erősebb az embernél” (1Kor 1,25), engedni kell a sátán ordítozását elhatalmasodni. 206
