Teológia - Hittudományi Folyóirat 7. (1973)
1973 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Albertini Péter: Az Élet felé vezető imádság
/ temploma elpusztult. A hivő egyedül áll Isten előtt. Az imádkozó az Istennel való szellemi közösség élményében találja meg ismét a bizonyosságot, a szív békéjét. Személyes imádságban éli át az Istennel való közösség mindent felülmúló örömét. Fennmaradhat-e az Istennel való közösség a halál után is? Az imádkozó, miután megízlelte az Istennel való közösséget, hitte, hogy az nem hanyatlik le többé. A személyes remény és imádság kialakulásában döntő szerepe van a profétizmusnak is. A prófétát örök végzéssel hívja meg Isten, szól hozzá, egész személyiségét lefoglaló feladatot jelöl ki számára (Jer 1,5). Úgy hívja meg, mint egykor a választott népet, szövetséget köt vele, hatékony jelenlétéről biztosítja: „Én veled vagyok” (Jer 1,8). A próféta Isten ügyéért buzgólkodva egyedül áll népe körében, egyetlen támasza Isten, szenvedései közt is haladnia kell a kijelölt úton. A teljesség, melyre Isten el kívánja vezetni népét, a próféták szerint „új szövetség”, az embert s a világot átható új Isten-kapcsolat. Mindnyájan Isten fiai lesznek (Joel 2), a földön pedig igazság és béke lesz (Iz 32,15), a foglyok megszabadulnak, a szomorkodók örvendezni fognak. E teljességben, mely az Istenre figyelő, Isten útján járó, imádkozó szív teljessége, eltűnik a határvonal a gyenge és erős, a szükséget szenvedő és az örök teljesség között. Isten úgy dicsőül meg teremtményében, hogy egészen neki adja magát: „Az Úr lesz neked örök világosságod, Istened lesz a te dicsőséged” (Iz 60,19). * Az ószövetségi ember imájában bizalommal hagyatkozott az Úrra; tudta, feladata nem az, hogy áldást csikarjon ki Istentől — erről Isten a szövetségben népét biztosította, — hanem, hogy magát egész szívvel, töretlen hűségben Istennek adja. Ez az ima az Istennel való egység, mert Isten és ember kölcsönös elkötelezettségének tudatában fogant s célja ennek az egységnek elmélyítése, bensőségessé tétele. Ebben az Istenre tekintő imában az ember sohasem szakadt el a valós élettől, nem tévesztette szem elől a szenvedés jelenlétét a világban. Az imádságban nyert erőt arra, hogy a szenvedésére úgy tekintsen, mint új születés gyötrelmeire, hogy önmagát a Teremtő kezeibe helyezze. A magányos, a világ javainak pusztulását szemlélő imádkozó, a szenvedések közt mindhalálig hűségesen helytálló próféta és vértanú az Istennel való szellemi közösségben talált „jobb reményre”. E remény az eljövendő teljességre tekint, kozmikus és személyes megújulásra, melynek lényege az új, mindenen átható Isten-kapcsolat, az „új szövetség”: „Emmanuel", „Velünk az Isten”. Az eljövendő teljességre. Isten és ember tökéletes kapcsolatára Isten az imádság útján vezette népét. Mikor Izrael oz imában Isten arcát keresi s önmagában az Isten-arcú embert formálja, tudja, hogy az élet útján jár, s teljes bizalommal tekint az élő Istenre. Jézus Krisztus alakját, szavait, imádságát szemlélve pedig világosan áll előttünk, hogy Izrael Ö- és a keresztények Újszövetsége között nagyon szoros, valóban szerves a kapcsolat. Jézus Krisztusban megvalósult az ,,imádkozó szív teljessége", az Atyával való tökéletes élet-egység, tökéletes engedelmesség és tudás. Ezért valljuk, hogy benne az Isten Országa jött el közénk. Ö „földi életében hangos kiáltással, könnyek között imádkozott, könyörgött ahhoz, aki meg tudja menteni a haláltól, és hódolatáért meghallgatásra talált. Annak ellenére, hogy Ó volt a Fiú, a szenvedésből engedelmességet tanult. Műve befejeztével pedig örök üdvösséget szerzett azoknak, akik engedelmeskednek neki ..(Zsid 5,7-9). Egyháza őbenne imádkozik, benne halad teljességének végső kinyilvánulása felé. Felhasznált munkák: Dorothee Solle: Das Gebet — Theologie für Nichttheologen ABC protestantischen Denkens, 1966 Kreuz-Verlag, Stuttgart, — Card. Franz König: Religionswissenschaftliches Wörterbuch, Herder Verl. Freiburg 1956. — Kühár Flóris, Egyetemes vallástörténet, II. 175—277, Szent István Társ. Budapest, 1936. — Jean Ciblet—Pierre Grelot: Alleanza — In: X. Léon- Dufour: Dizionario di Teológia Biblica, Torino, Marietti, 1968. — F. Wulf: Das Gebet, in: H. Fries: Handbuch Theologischer Grundbegriffe, Kösel-Verl. München, 1966. 17
