Teológia - Hittudományi Folyóirat 7. (1973)
1973 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Alszeghy Zoltán: Jegyzetek az általános feloldozásról
TANULMÁNYOK Alszeghy Zoltán JEGYZETEK AZ ÁLTALÁNOS FELOLDOZÁSRÓL A Hittani Kongregáció egy esztendővel ezelőtt „Lelkipásztori Irányelveket” tett közzé az általános feloldozásról.1 Az okmány mindenek előtt emlékeztet a tridenti zsinat tanítására, mely szerint a halálos bűnbe esett hívek megigazulásának egyetlen útja elvben az egyéni, minden egyes súlyos bűnre kiterjedő gyónás és az azt követő feloldözás; az Istennel és az Egyházzal való kiengesztelődés csak akkor lehetséges gyónás nélkül, ha az legalább erkölcsi értelemben lehetetlen. Hozzáteszi azonban, hogy ha a híveknek nincs alkalmuk arra, hogy kellő módon („rite”) egyéni részletes gyónást végezzenek, és különben saját hibájukon kívül hosszabb ideig a szentségi kegyelem és a szentáldozás nélkül maradnának, általános (eloldozásban részesülhetnek. Hogy hol és mikor állnak fenn a körülmények, amelyek az általános feloldozást megokolttá, sőt esetleg szükségessé teszik, azt a helyi főpásztor határozza meg, az illetékes püspöki konferenciával való beszélgetés után. Az egyes papoknak előzetes főpásztori engedélyt kell kérniök az általános feláldozás megadásához; ha erre nem volt alkalmuk, mielőbb tudatniuk kell az illetékes püspökkel a megadott feloldozás tényét és a körülményeket, melyek azt indokolták. A feloldozás érvényéhez természetesen szükséges, hogy a hívekben meglegyen a kellő élőkészület, azaz hogy megbánják bűneiket, feltegyék, hogy a jövőben elkerülik a bűnt, és hogy az esetleg okozott anyagi vagy erkölcsi károkat jóvá teszik. Aki ilyen feloldozásban részesül, a legközelebbi alkalommal, amikor a bűnbánat szentségéhez járul, de legalább egy éven belül, meg kell, hogy gyónja az általános feloldozásban megbocsátott bűneit. A Szentszék szándéka szerint az általános feloldozás csak szükség-megoldás: ezért a híveknek nem szabad tudatosan olyan alkalomra halasztani a bűnbánat szentségéhez való járulást, mikor előre látják, hogy a gyónás nem lesz lehetséges; a papoknak viszont törekedniük kell arra, hogy a hívek gyónási kötelezettségüknek könnyen eleget tehessenek. Helytelen dolog volna az okmány szerint, ha a papság más, laikusok által is elvégezhető lelki- pásztori tevékenységnek szentelné erejét és idejét ahelyett, hogy a bűnbánat szentségét szolgáltatná ki. Mivel a Kongregáció el akarja kerülni, hogy az általános feloldozás a szentmisét bevezető imádságokkal azonosuljon, előírja, hogy a bűnbánat szentségének kiszolgáltatása legyen teljesen elválasztva a szentmisétől. Ilyenkor a nyilvános bűnösök is feloldozást nyerhetnek, mint minden más hivő, de nem járulhatnak a szentáldozáshoz, amíg nem szüntetik meg a botrányt, amit mások számára okozhatnának. Végül a Kongregáció súlyos visz- szaélésnek minősíti, ha valaki ezeket az Irányelveket figyelmen kívül hagyva vezeti be egyes csoportok általános együttes feláldozását, és felhívja a lelkipásztorokat, hogy gondosan kerüljék el ezt a visszaélést. Amint látjuk, ez az okmány cseppet sem „szenzációs”. Voltaképpen csak az eddig is érvényes tanítást és egyházfegyelmi rendtartást, elsősorban a Paenitentiaria 1944. márc. 25- én kibocsátott szabályzatát2 alkalmazza a mai viszonyokra, amelyekre nézve a bevezetés szerint jellemző, hogy egyrészt vannak területek, — különösen a missziókban — ahol a gyónás szokásos módja nem csak kivételes esetekben, hanem állandóan súlyos nehézségekbe ütközik, másrészt „bizonyos téves elméletek következtében” terjed a szokás, hogy ott is adnak gyónás nélkül általános feloldozást, ahol ilyen objektív nehézségek nem állnak fenn. Ezek az újnak nem mondható „Irányelvek" meglepően élénk és ellentétes hatást váltottak ki. Volt, aki élnyomó és reakciós kezdeményezésnek minősítette, de olyan is akadt, aki megdöbbenve kérdezte, hogyan lehet ezt az utasítást a katolikus hit alapelveivel összeegyeztetni. Ugyanabban az országban van püspök, aki indokoltnak tartja, hogy egyházmegyéjében a lelkipásztorok rendszeresen általános feloldozást adjanak, — de van nem egy, aki azonos körülmények között úgy ítél, hogy a reá bízott egyházban szinte sohasem valósulnak meg 198
