Teológia - Hittudományi Folyóirat 7. (1973)
1973 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Cserháti József: A pap hite és imája
be veti. Ez a reménykedő hit nem okoskodó, vagy számító, hanem bizakodó és ezért az ebből fakadó ima alaptónusában nem lehet többé racionalisztikus, szillogisztikusan magából értetődő, mint ahogy azt talán régebben fogták fel az ima kegyelmi hatásáról való teológiai eszmefuttatásokban. Csak a megalapozott, de reményből élő hit inspirálhatja az egyéni személyes imát, a maga melegével és színezésével. A mai imádkozó azért személyesebb, mert helyet ad a patetikus elemeknek is: nemcsak összeszedettség, komolyság, áhitat lesznek az ima kísérői, hanem az odaadás, a lelkesedés, a belső értékelés, az áldozati szellem, a tűrés, a várnitudás elemei is megcsillannak benne. A mi imánk személyesebb és közvetlenebb lesz, mint a régiek Istenhez fordulása. b) A közösségi vagy liturgikus ima. Az eddigiek alapján talán mindent el lehetne mondani, ami a pap egyéni személyes imáját, imájának mondanivalóját és imastílusát megvilágítja. Ez nem is jelentene nehézséget, ha a pap nem ienne egyúttal a keresztény közösség embere. Ha valaki hitében és imájában konkrét, akkor a papnak kell elsősorban annak lennie. A pap az Istent nem, mint abszolutumot éli át elsősorban, vagyis Istene nem a filozófusok Istene, hanem Krisztust éli át, aki testvére és ezt a Krisztust keresi, aki a fő, a hívők pedig az ő testének tagjai. A pap imája így már eleve nemcsak egyszerű istenkapcsolat, állandó Isten jelenlétével való személyes töltekezés, hanem mindig nagyobb mélységek felé menő elmélkedés és eszmélő- dés a szentháromságú Isten üdvösségi tervéről, a Fiú Istennek és a Szentléleknek világbaküldéséről, a felfeszített és megdicsőült Krisztusról, az ő egyházáról, a híveknek és saját magának Krisztus húsvéti misztériumaiban való részesedésről, arról a kegyelmi egyházi közösségről, amelyhez ő, mint az egyház szolgálója rendeltetett. A papoknak be kell tölteniök a jó pásztor szerepét, „így a szeretetnek lelkipásztori gyakorlásában megtalálják a papi tökéletességnek azt a kötelékét, amely életüket és tevékenységüket egybefogja .. ., igyekezzék tehát a pap saját magában megvalósítani azt, ami az áldozati oltáron végbemegy. Ez azonban csak úgy érhető el, ha imádságában egyre mélyebben behatol Krisztus misztériumába". Eljutottunk odáig, hogy most már meg tudjuk mondani, mikor lesz a pap imája igazi keresztény ima és sajátosan papi ima. A papnak imádkozásában, elmélkedésében és eszmélődésében egyre mélyebben bele kell hatolnia Krisztus misztériumába. A Krisztus-misztériumban való látás és életalakítás szüntelen imával azonos: ez „a lélekben és igazságban való imádás", amit régebben így fogalmaztak meg, hogy Isten jelenlétében kell járnunk. Ezt ma így mondjuk: Krisztus jelenvaló misztériummegvalósításában élünk, ítélünk és cselekszünk. Ilyen szemlélettel könnyűszerrel fogjuk megfogalmazni saját szavainkkal is magán- és közösségi imáinkat. Meg kell próbálnunk! Krisztus titkába két út vezet: a hit, amikor a kérdező és nyugtalan értelem Isten megvilágító kegyelmével keresi az isteni-emberi titkok összefüggését és üdvösségi mondanivalóját; a másik mód a Krisztussal való hasonulás a liturgiában, a Krisztussal megvalósított istentiszteleti közös cselekvésben, amikor a pap a hívekkel együtt Krisztus személyének helyetteseként bemutatja az eukarisztikus áldozatot. A Krisztus-misztérium földi, látható megvalósulása az Eukarisztia ünneplése, mely a legtökéletesebb istentisztelet és ima. „A zsinat azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a krisztusi életet napról-napra elmélyítse a hívek között. Ezért kiemelt módon feladatának tartja, hogy gondoskodjék a liturgia megújításáról és ápolásáról (Lit. konst. 1.). „A liturgiában, legfőképpen pedig az Eukarisztia isteni áldozatában valósul meg számunkra megváltásunk műve és így ez a liturgia járul hozzá legjobban és legmélyebben ahhoz, hogy a hívek élete megvalósítsa és mások számára is nyilvánvalóvá tegye Krisztus misztériumát és az egyház valódi lényegét” (2). Itt kell meglátnunk a közösségi teremtő ima lényegét, amely nemcsak beszéd és eszmélődés, hanem Isten tiszteletébe torkolló istendicséret és hála, életet alakító állásfoglalás. Egyszóval: ez az az imádság, amely egyúttal a legtökéletesebb együttcselekvés, vagy az a cselekvés, amely egyúttal a teljesebb ima. Az összefüggés világos: hitünk egész tartalma Krisztus misztériumában valósul meg láthatóan is, amikor a pap vezetésével a hívők közösségében megvalósul az újszövetség egyetlen áldozata. A szentmiseáldozat egymagában is foglalata az újszövetségi istentiszteleti rend lényegének és tartalmának: dicséret és hála, könyörgés és engesztelés. 11
