Teológia - Hittudományi Folyóirat 7. (1973)
1973 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Cserháti József: A pap hite és imája
A Krisztusban, mint főben egybefoglalt emberiség tisztelete, a Fiú áldozatában megvalósult engedelmessége és engesztelése alapján Krisztussal, az önmagát feláldozó főpappal egyesült emberiség, mint kultikus papi közösség áll a Mennyei Atya előtt. Még közelről sem értékeltük ki, hogy a mai keresztény élet-alakítás újra gyökereztetésében milyen nagy a hívek egyetemes papságának jelentősége. Logikus annak a kérdésnek a felvetése, nem kell-e ma azzal számolnunk, hogy a mai korszerű teológiai hatásoknak megfelelően olyan keresztény lelkiségforma kezd majd kialakulni, amely eleve a nép közösségével, vagyis minden emberrel akar számolni. Ma laikus spiritualitásról kezdenek beszélni. A keresztény lelkiség a harmadik századtól kezdve mind a mai napig inkább monasztikus, szerzetesi jellegű volt. A vértanú, az aszkéta, a szűz és a szerzetes voltak az eszmei képek, vagy az a mérték, amely szerint a keresztény lelkiséget a tömegben is kialakították és ápolták. Az evangéliumi tanácsokat általában valamilyen szerzetesi hivatásra való vállalkozással hozták kapcsolatba. Ma komoly feladat, hogy - történelmileg indokolt alapon — a keresztény világi ember lelkiségét is kialakítsuk. Ez azzal jár együtt, hogy a keresztény embernek a világhoz való viszonyát és a mindennapi keresztény élet lelkiségét is egyaránt reformáljuk, átformáljuk. Ma már megállapítható, hogy'az utóbbi időben napvilágot látott néhány teológiai szintézisben, főleg a földi valóságokra vonatkozó teológiában, az üdvösségtörténeti összefüggések új megvilágítást adnak a világról és az életről. Azt is láthatjuk, hogy az új teológiai keresés hátterében a laikusok világi hivatása és feladatai számára igen termékeny lelkiség körvonalai bontakoznak ki. c) A keresztény ima a hivő ajkán is papi ima. Minden keresztény ima valójában papi ima, azaz istentiszteleti, kultikus ima. Kár, hogy nem lehet itt tovább időzni. A keresztény ima alapformája Jézus imája, a „Miatyánk” marad. Ha ezt az Isten és ember, a mennyei Atya és gyermekei közötti dialógust a Krisztus-misztérium teljességébe vetítjük, akkor az tökéletes parafrázisa lesz Krisztus húsvéti és pünkösdi misztériumaiban foglalt istentiszteletének, vagy ha akarjuk, imádságának. A keresztény ima mindig kultikus ima: Istennek, mint Atyának hívása és nevének dicsérete; a keresztény ima mindig eukarisztikus: a Krisztusban megvalósult istenkapcsolat kifejezése és örök hálaadás a Krisztusban történtekért: „Jöjjön el a Te országod", „Legyen meg a Te akaratod". A könyörgő és engesztelő imát is megtaláljuk itt: „mindennapi kenyerünket add meg .. ." és annak kegyelmét kérjük, hogy másoknak megbocsátani és engesztelni tudjunk, — és „ne vigy minket a kísértésbe". Tehát a pap és a hivő egyéni imáját is mindig jellemzi — a Krisztus-misztériumból eredően — a közösségi irányulás. E lelkűiét alapja a minden emberrel vállalt szolidaritás tudata és hite. Úgy mondjuk: ez szeretetszolgálatának a hite. Ez a cselekvő hit parancsa. Személyes közösségi hit fakad abból a tudatból, amely alkotni és teremteni akar. Ebből a hitből alakítsa ki a pap (és a hivő is) liturgikus szemléletét és imáját. Innen kell keresnie a nagy indító gondolatokat egyéni és személyi imájához; a liturgikus eukarisztikus ünneplés „a csúcs, amely felé az egyház cselekménye tör és egyúttal a forrás, amelyből minden ereje fakad. Mert az apostoli tevékenység legfőbb célja az, hogy mindazok, akik a hit és a kereszténység által Isten gyermekei lettek, egybegyűljenek és az egyházzal közösen Istent dicsérjék, az áldozatban részt- vegyenek és az Úr vacsoráját egyék" (Lit. konst. 10.). A liturgiának és a liturgia által alakított hitnek kell átragadnia a hívőkre. Ez az a hit, amelyről meg vagyunk győződve, hogy közösségteremtő és ahhoz segít, hogy a világ kiemelkedjék lelki válságából. A liturgia reformjáról szóló zsinati rendelkezés azt is mondja: „A vallásos élet azonban nem merül ki a szent liturgiában való részvételben. A krisztusi hivő arra hivatott ugyan, hogy imádkozzék a közösségben, de azért be kell térnie a szobájába is, hogy az Atyát titokban imádja. Sőt az apostol int, szünet nélkül kell imádkoznunk” (14). Istentiszteletünk és imaéletünk csúcsa az eukarisztikus ünneplés marad. Innen mint Istennel és egymással egyesült istengyermekeknek kell hazaindulnunk, és a Szentiélektől biztosított lelki közösségben éltető napsugárrá kell elmélyítenünk az Istenhez és az emberekhez való kapcsolatunkat a mindennapi életben, a percek, az 12
