Teológia - Hittudományi Folyóirat 7. (1973)
1973 / 2. szám - TÁVLATOK - Sokszínű krisztológia
TÁVLATOK SOKSZÍNŰ KRISZTOLÓGIA Folyóiratunk 1972. decemberi számában már szó esett korunk teológiájának egyik legégetőbb kérdéséről: hitünket ki szabad és ki is kell bontanunk abból a fogalmi köntösből, melyet a hellén gondolkodástól kölcsönzött (248—53, A dialógus mint fordítás). Különös élességgel vetődik fel ez a kérdés a krisztológia vonatkozásában. Mint Alfréd Lappié megállapítja „Jesus von Na- zaret — Kritische Reflexionen" c. könyvében (München, 1972.), a Krisztusról adott keresztény tanítás alapkérdése ma ez: ki- merülhet-e a krisztológia a régi formulák ismételgetésében, ,,egyenruha"-e az a fogalmi rend, amelyet a kalkedoni zsinat óta használunk, vagy lehetséges sokarcú krisztológia (i. m. 36. o.)? A kérdést az élet döntötte el. Üj meg új krisztológiai irányzatok születnek, szinte minden nagy teológus megrajzolja a maga Jézus-képét. Feladat ezért a mi számunkra is, hogy a főbb megoldási irányokat számbavegyük. Kiindulásul le kell szögeznünk: a kriszto- lógiában mutatkozó mozgás nem azt jelenti, hogy a jövő Krisztus-hite elvetné a klasszikus hitmegfogalmazást. „Az egyház ma sem hirdethet más Krisztust — mondja VJ. Kasper (Geschichtlichkeit der Dogmen? in: Stimmen der Zeit, 1967. 413. o.), mint a múltban. De ez nem zárja ki azt, hogy azt az evangéliumot, mely egy és ugyanaz, nem kell másképp hirdetnie. Éppen az azonosság megőrzése érdekében kell a maradandót ma a megváltozott miliőnek, az új kérdésfeltevési módoknak, a változott gondolkodási formának, életvitelnek, szóhasználatnak megfelelően a régitől különböző módon kifejeznünk.” A sokarcú, sok- (és új) nyelvű krisztoió- gia lehetőségét, — mint Lappié írja, — az biztosítja, hogy semmilyen terminológia sem végleges, bármilyen soká éltek is vele. Krisztus csak akkor lesz minden ember testvére, ha minden gondolkodási formába és nyelvbe beletestesül. A jövő „pluriformis" krisztológiája nem akarja tagadni a hagyományos kifejezések belső tartalmát, csak kiegészíti és továbbfejleszti azokat. Sokan hisznek abban, hogy a lényegében európai Krisztus-kép, melyet ismerünk, nem lesz többé „export-ideológia" más földrészek embere számára. Előbb-utóbb az önálló hindu, afrikai vagy japán krisztológia is megszületik, de a Krisztusról adott tanítás az összes kontinensen tükrözni fogja az egyes gondolkodási- és nyelvformák sokrétűségét. Új krisztológiák — sokakat talán már a szó hallása is aggodalommal tölt el. Annál is inkább, mert a Krisztus-kép sok évszázadon át tabu volt. Mégsem szabad a változásban hitellenes tendenciát látnunk. Valamennyiünknek érdeke, hogy a „tegnap Krisztusából” a ma és a „holnap Krisztusa” legyen, s hogy így éppen a megtestesülés dimenzióinak növekedését szolgáljuk. Ha jól utána gondolunk, rájövünk, hogy a sokféleség egyáltalán nem csak korunkban jellemzi Krisztus-hitünk megfogalmazását, hiszen az legelső időktől, az Újszövetség kialakulása korától mindig is jelenvolt a hivő közösségben. Krisztus személyisége olyan gazdag, hogy sohasem lehetett merev kategóriák kereteibe szorítani. Újszövetségi kaleidoszkóp Krisztusról A többszínűség már az evangéliumok Jézus-képét is jellemzi. Az Újszövetségen belüli dogmafejlődés minden más tanításbeli fejlődés legmegbízhatóbb prototípusa. Példaként említhetjük, hogy a Márk-és Pál-féle közösségekben olyan krisztológia alakul ki, melyben Jézus születése és gyermeksége szinte semmilyen szerepet nem játszik, inkább felmagasztalása és második eljövetele áll náluk előtérben (paruzia-krisztológia). „Máté egyháza" viszont éppen a gyermekségtörténetre helyezi a hangsúlyt (kará- csony-krisztológia). Szent János Logosza pedig szinte alig emlékeztet a másik két Krisztus-képre, Jézust, mint Isten Fiát mutatja be (megtestesülés-krisztológia). E sokszínű képet könnyen lehetne — 98
