Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Schmatovich János: A húsvéti híradások történetisége
a hangsúly erősen eltolódott. Mivel „összhangba akarták hozni” az e-világ látását a Feltámadott „látásával”, ezért ezt csaknem a földi élet szintjére állították. így került bele a szövegekbe a tanítványokkal való „étkezés" (Lk 24,41—43; Csel 10,41), Tamás felszólítása, hogy „tapintsa meg sebeit” (Jn 20,27), valamint Jézusnak a feltámadása utáni „földön való járása” (Lk 24,13-36). Mindezzel annak a hivő meggyőződésnek akartak reális kifejezést adni, hogy Jézus valóban él, és nem „szellemet” (Lk 24,39), vagy „angyalt” (Csel 23,8 kk) láttak. Ma már meglehetősen elterjedt felfogás a szakemberek körében, hogy itt apologetikus kibontásokról van szó, amelyek mögött nem szükséges szorosan vett történelmi megfelelést feltételezni (6). A kereszten függő Jézusnak a húsvéti Úrral való személyi azonossága jut kifejezésre abban is, hogy belevetítették a Jézus nyilvános működéséből vett eseményeket a húsvét utáni időkbe, ahol a húsvéti Úrral újból el beszéltették azokat (7). így például Jn 21,1—14 kk-ben, a Tibériás-tavi jelenetben — eltekintve a 21,1 és 14 szerkesztett versektől — előttünk áll a Lukács 5,1—11 csodálatos halfogás történetének húsvét utáni kibontása. Ezt azért beszélték el húsvét után újra, hogy alátámasszák Péter hivatalát a megdicsőült Úr teljhatalmával. Ez a személyi azonosság és az evangéliumok sajátossága engedi meg azt is, hogy legyenek az evangéliumokban Jézus nyilvános működésébe előre hozott húsvéti élmények (az Úr színeváltozása; Jézusnak tengeren való járása; Péternek adott ígéret Mt 16,18 kk). Ennek a személyi azonosságnak a hitoktatásban való szemléltetésére szolgálhatott az az utalás is, hogy Jézus a tanítványokkal „evett és ivott”. így értette meg a zsidó felfogás a feltámadás üzenetét. Az evangélisták szerkesztési és hitvédelmi törekvésein kívül megtaláljuk a híradásokban az egyházi és teológiai meggondolásokat is, amelyek az eredeti missziós megbízatást pontosabban meghatározzák, és ténylegesen bővítik (Mt 28,9 kk; Jn 20,21—23). Hangot kapott az igehirdetésben s majd a szent szövegben a feltámadás valóságának alátámasztására annak az átélése is, hogy a húsvéti Úr és a Szentlélek az Egyház életében jelen van, és tevékeny (Mt 28,20b; Lk 24,47; Csel 2,33; 3,13-16). Minden bizonnyal történeti tapasztaláson nyugvó de később stilizált jelenetek ábrázolásában szinte önkéntelenül lépnek fel kultikus motívumok is: Krisztus az étkezés ideje alatt jelenik meg (Lk 24,30.41—43; Csel 10,41; Mk 16,14), hogy felhívják ezzel is figyelmünket a Feltámadt Úrnak az Eucharisztiában való jelenlétére. b) A jelenésekkel együtt az „üres sír" valóságának is döntő jelentősége van (kiváltképpen Jeruzsálemben!) a feltámadás hirdetésében. Jóllehet az Újszövetségben kifejezetten csak ez evangéliumok tudósítanak az üres sír megtalálásáról, ahol is a legősibb híradás az Mk 16,1—8 szövege, magának a sírtörténetnek az eredetiségét nyomatékozza az a tény, hogy mind a négy evangélium egy közös, szinoptikus történeti magot tartalmaz: mégpedig azt, hogy egy asszony, név szerint Mária Magdolna a hét első napjának hajnalán felkereste Jézus sírját. A sírkövet elhengerítve, a sírt üresen találta. Valószínű más asszonyok is hasonló felfedezést tettek. Egyáltalán nem látható be, miért kellene történetileg valótlannak lenniük ezeknek az állításoknak? Hogy velük egy angyaljelenést kapcsoltak össze - akinek az üres sír értelmét kell magyaráznia - éppen azt mutatja, hogy itt történeti tényről van szó, amelyet értelmezni lehetett, sőt kellett. Ha az üres sír története későbbi kitalálás lett volna, a legnagyobb ügyetlenség lett volna asszonyi tanúkra hivatkozni, akika zsidó törvény szerint nem voltak tanúképesek. A sírelbeszélés, a szenvedéstörténet elbeszélésével együtt, már nagyon korán a jeruzsálemi ősegyháznak a feltámadás emléknapján Jézus üres sírja körüli kultikus ünnepléséhez tartozott (9). Ezen az ünneplő közösség a sírtörténet felolvasásakor szinte „történeti” megvalósulásában átélte Jézus feltámadásának egyedül a megjelenésekből eredő apostoli tanúbizonyságát. Hogy az „üres sír” teológiai jelentőségét kidomborítsák, a feltámadás örömhírét a sírnál — egyrészt szemléltetés céljából, másrészt a húsvéti eseménynek, mint Isten tettének hangsúlyozása érdekében — ,,angyallal" beszéltették el. Az angyal-motívumnak a sírtörténetbe való későbbi betoldása érthető az akkori idők szellemi klímájából, mely számára a világ angyalokkal és démonokkal volt benépesítve. A kora36
