Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Zemplén György: A személyes hit az Isten kinyilatkoztatott Igéjében
Jézus Krisztusban az éltető és üdvözítő Isten nyilatkoztatta ki önmagát. Ez a kinyilatkoztatás az örök élet ígérete. Az ember részese lesz az ígéreteknek, ha Krisztusba gyökerezteti életét, aki Isten ereje és Bölcsessége: „Általa vagytok ti Krisztus Jézusban, aki Istentől bölcsességünkké, megigazulásunkká, megszentelődésünkké lett” (1 Kor 1,30-31). Ezért mondja az Úr Jézus a János-evangéliumban: „Én vagyok a feltámadás és az élet: aki bennem hisz, még ha meg is halt, élni fog” (Jn 11,25). A személyes Isten Jézus Krisztusban szólítja az embert. Ez a szólítás a személyiség magvát, gyökerét érinti. Döntést, választ kíván. Azt követeli, hogy Ábrahám példájára elhagyjam „földemet, rokonságomat, hazámat, és elinduljak arra a földre, amelyet Ö mutat nekem”. Ez a döntés mindig az én szabad állásfoglalásom gyümölcse. Nemcsak arról van tehát szó, hogy néhány igazságot elfogadjak, értelmileg gyarapodjam. Nem, mivel ez a döntés az egész ember elkötelezettsége az üdvözítő mellett, annak a kockázatnak tudatában, hogy a döntés másképp is történhetne. Épp itt nyilatkozik meg az ember szabadságának méltósága, szabad személyiségének felelőssége. A tudomány szétválasztja ugyan az egyes elemeket: értelem, akarat, kegyelem. A valóságban mindez egybeolvad. A hit sohasem csak elvont igazság elfogadása, hanem belépés az Isten világába, ráhagyatkozás a megtestesült Igében megjelent Istenre. Ezért lehet tekinteni a metanoiát, a megtérést a hit alapvető mozzanatának: jelenti a tökéletes létrendi átalakulást, az elkötelezettséget, bizalmat egy láthatatlan kéz szerető vezetésében. A hit személyes élmény lesz. A „conversio”-tudat áthatja egész életünket, és hatékonyan él minden emberi döntésünkben. A metanoia először az értelem és az élet magasrendű áldozatát kívánja. Isten ígéretet tesz nekünk, de nem mutatja meg teljes arculatát. Biztos, hogy semmi kétségünk nem lehet Isten hűségében. Mindamellett az ember számára nehéz és súlyos feladat lemondani saját elégségességének hitéről, és teljesen rábízni magát a mindenható Istenre. A hit által az ember belép a misztikus éjbe, amely önmagában kifogyhatatlan világosság, de értelmi berendezettségünk számára sötétség, mert mi természetünknél fogva mindent a természeti valóság mértéke szerint értékelünk. „Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, de aki elveszíti énérettem, megmenti azt” (Lk 9,24). Az Úrnak szavait teljes értelemben kell magunkévá tennünk. Nincs szó itt egy-egy részletes önmegtagadásról, amelyet alkalomszerűen felajánlunk Istennek. De nincs szó arról sem, hogy elhagyjuk azt a világot, és annak értékeit, amelybe Isten beleállított, és amelynek művelését életfeladatunkká tette. Szó van viszont arról az alapvető döntésről, amely az egész embert helyezi Isten kezébe. Szó van az emberi személyiség legmagasabb méltóságáról, szabadságunk felajánlásáról. A hit egész szívből fakad, ha a szívet bibliai értelemben az emberi személyiség központjaként értelmezzük, ahonnan a felelősség, az elkötelezettség és az emberi sors irányítása fakad. „A jó földbe esők végül azok” — az Isten igéje, amit a magvetőről szóló példabeszéd világít meg — „akik meghallgatják az igét, jó és erényes szívvel meg is tartják, és gyümölcsöt teremnek állhatatosságban" (Lk 8,5— 16). A. metanoia, amely az ember részéről a hit személyes döntésében valósul meg, meghaladja az ember természetes erőit. A belépés az Isten országába, amelyet az Úr Jézus hozott el számunkra, életfordulat, amely az emberi személyiség központjában gyökerezik, egyedül az emberi szabadság döntése útján nem valósítható meg. A szabad döntés válasz az Isten hívó szavára ........Jézus Krisztusról, a mi Urunkról. Á ltala kaptunk kegyelmet és apostoli küldetést minden néphez, hogy készségessé tegyük őket a benne való hitre. Ezek közétartoztok ti is, Jézus Krisztus meghívottal" (Ro 1,5—6). Az ember döntését megelőzi az Isten hívása. Az Isten hívása kettőt jelent: az Úr Jézusban megjelenik az üdvösség igéjének meghirdetése, mert az ember csak az Isten tanításából ismerheti meg az Úr hívó és üdvözítő szándékát. Ugyanakkor, amikor az Úr Jézus elénk adja az üdvösség tervét, biztosít bennünket az isteni segítségről is, amely az embert szabadságának sérelme nélkül Isten igéjének elfogadására vezeti, és egyben erőt ad, hogy önmagát egészen az Úrnak szentelje. Szépen írja Szent Lukács, hogy az Úr megnyitotta szívét a tiatirai asszonynak, hogy elfogadja mindazt, amit Pál hirdetett (Csel 16,14). Az Úr Jézus világosan tanítja: „Senki sem tud hozzám jönni, ha az 23
