Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)

1972 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI JEGYZETEK - A bécsi tartományi zsinat néhány határozata

4. A keresztszülői hivatás.

5. A keresztény élet rövid bemutatása.

6. A keresztény életre nevelés — kis korban. Ezt az oktatást az előbbivel esetleg össze lehet vonni.

Mind az érdekelt híveknek, mind a lelki- pásztornak könnyebbség az oktatások közösségi megoldása; ugyanekkor ez nem zárhatja ki annak lehetőségét és szükségességét sem, hogy a szülők és keresztszülők esetenként is kapjanak oktatást, idejük megértő figyelembevételével, de a fontosság csökkentése nélkül.

Magától értetődik, hogy a lelki elmélyítés után maga a keresztelés kiszolgáltatása sem történhet „rutin-munka"-szerűen. A külső ünnepélyességet biztosíthatjuk azzal, ha több keresztelést hozunk össze egyazon időre, esetleg ünnepi szentmise keretében oldjuk meg, ahogyan azt az új szertartás már lehetővé teszi. így a családoknak, de talán az egyházközség nagy családjának lelkében is élménnyé válik újra ez a „legszükségesebb” szentség.

Korona László

Néhány alapelv és határozat a bécsi egyházmegyei szinódus

1972. januárjában megtartott 3. ülésszakáról:

A keresztények felelőssége a társadalomban. — A keresztények politikai elkötelezettsége.

— A keresztény hit nem korlátozódhatik a magánéletre, hanem a nyilvános életben is hatékonnyá kell lennie. A világ szolgálata ma még inkább feladata a keresztényeknek, mint azelőtt. Ezért ott kell állniuk a legelső sorban azok között, akik egy jobb és igazságosabb világért harcolnak.

— A keresztény ember olyan politikai rend megvalósítására törekszik, amelyben oktívan és egyenlő jogokkal működhet együtt valamennyi állampolgár. Ez annyit'jelent: a keresztény ember demokratikus állam- és társadalomformát akar, amely biztosítja mind az ember személyes szabadságát és· méltóságát, mind pedig a közösség fejlődését.

— Ha a társadalom alakításának sokféle lehetősége közül egy konkrét szituációban bizonyos döntéseket kell találni, a keresztény ember a jóakaratú emberekkel együttműködve józan megfontolással keresi a legjobb megoldásokat, és úgy gondolja el a megvalósítást, hogy előbbre vigye a közjó ügyét. S ekkor véleménye kialakításához nem kizárólag csak az egyház tekintélyét veheti igénybe.

— Korunk sürgető feladata a politikai képzés, amelyre az egyháznak is különös figyelmet kell fordítania, ezért a papok, hitoktatók és a többi ezzel kapcsolatban szóba jövő egyházi munkatárs kiképzésének és továbbképzésének keretében figyelembe kell venni a politikai képzést is.

— A keresztény embert végső fórumon a hittől formált, szakszerűen tájékoztatott lelkiismerete köti: ez azonban nem jelent akármilyen döntést. A keresztények számára a kinyilatkoztatás a mérce, és az erre alapuló hit-, erkölcs- és társadalomtudomány. A keresztény embernek kötelessége, hogy lehetőségeinek megfelelően megszerezze a szükséges tudást: mind az alapvető ismereteket a hitben való elmélyedés útján, mind pedig a szakismereteket a politikai képzés révén. Ehhez hozzátartozik a politikai gyakorlatból szerzettt élő tapasztalat is.

— A keresztény ember tudja, hogy az előrehaladást ebben a világban végső soron nem az úgynevezett reálpolitikusok érik el, hanem azok, akiket a nyilvános életben is a hit, remény és a szeretet vezet. Azonkívül sosem vallja magáénak a politikai életben állítólag szükséges hazúgságot.

— A keresztény ember legyen tudatában, hogy felelőssége van a jövő alakításában. Figyelje éberen a fejlődést, és sose adjon föl jövőbe mutató terveket napi politikai előnyökért.

— A keresztényeknek mindenek előtt a jövő alakításán kell dolgozniuk, miközben — az evangélium értékrendjének megfelelően — a társadalom fejlesztésén munkálkodnak. Eközben nem szabad sztatikusan kezelniük a társadalompolitikai elképzeléseket, hanem ahol ezek az elképzelések csak részben vannak kidolgozva, ott következetesen végig kell gondolniuk; ahol korhoz kötött formák közé vannak szorítva, ott ezeket a követelményeknek megfelelően meg kell változtatniuk; ahol szükséges, bátran fel kell vetniük új megoldásokat és ezeket meg kell valósítaniuk.

— A keresztény ember elfogadja azt a tekintélyt, amely az együttélés és együttműködés emberhez méltó rendjét szolgálja, de sosem fáradhat bele, hogy azon dolgozzék, hogy ne váljék a tekintély öncélúvá, hanem őrizze meg szolgálat-jellegét, miközben hitelességre és egyetértésre törekszik.

— Politikai pártok vagy gazdasági érdek- szervezetek lehetőleg ne használják a „katolikus” elnevezést.

— A keresztény ember mindenki számára kívánja az alapvető és szabadságjogokat, nem csupán a hit szabadságát.

— A keresztények szabad egyházat akarnak. Nem akarnak az államtól sem hátrányokat, sem előnyöket. Azt akarják, hogy ők és gyermekeik valamennyi állampolgárral együtt teljes közösségben bontakozhassanak ki.

262