Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI JEGYZETEK - Koroncz László: Keresztségi katekézis
lehetetlen, hogy semmi közünk ne legyen egymáshoz!" — Majd később, az egyik szám közben a mintegy 150 szereplőből álló csoport nagy része szétoszlik a nézőtéren — felmennek a karzatokra, páholyokba — s a bemondó felszólításának megfelelően együtt énekelnek, vagy ütemre tapsolnak a színpadon maradottakkal és a mind jobban bekapcsolódó nézőkkel. A szünetben ugyancsak az összes szereplő — úgy ahogy van, jelmezesen — a közönség közé vegyül, ahol ekkor már a színházban egyébként ismeretlen családiasság uralkodik: a nézők úgy társalognak egymással, mint régi barátok; mindenki természetesnek veszi, ha megszólítja egy „ismeretlen”, vagy hogy ő elegyedik szóba másvalakivel. A színházat elhagyó néző — látva a kitóduló tömeg örömét, felszabadultságát, és tudva az „Up with People” világsikeréről — akaratlanul is elgondolkozik afelett, hogy milyen elemi módon éhezik az ember a sze- retetre, és milyen váratlanul felszabadító hatással van rá, ha valahol, akár csak 1—2 órára is, a szeretet légkörében élhet. A katolikus néző pedig mélyen elszégyelheti magát arra gondolva, hogy ha e fiatalok két óra alatt létre tudták hozni a testvériség atmoszféráját a legvegyesebb összetételű nézőtéren, akkor talán nem volna elképzelhetetlen e légkör azokban a közösségekben sem, amelyeknek tagjai azt állítják magukról, hogy ők testvérek — hogy Krisztus asztaláról étkeznek, egy Cél felé haladnak. Krisztus valami ilyen közvetlenül természetes, felszabadult szeretetre gondolhatott, amikor azt mondta: „Arról fognak felismerni benneteket, hogy szeretitek egymást" (Jn 14,35). tomka Keresztségi katekézis Zsinat utáni teológiai irodalmunkban mind gyakrabban hangzik el az indítás szentségi teológiánk felülvizsgálatára, átértékelésére. A bírálatok lényege az, hogy szentségeink hovatovább külsőséges mágikus cselekedetekké válnak, hiszen belső értelmüket és értéküket híveink nagyobb részben nem ismerik, még kevésbé öntudatosítják; a szertartások külsőségei elvesztették spontán mondanivalójukat, ezért erőltetett, régies magyarázatokkal kell úgy-ahogy megmentenünk a kimosolygástól azokat, s tompítanunk ellenszenvet keltő hatásukat. Elég, ha példaképpen utalunk a keresztelési ráfújásra, „sózásra", többszörös kézfeltételre; vagy a temetés deklamáló imádkozásaira, könyörgéseire. (V. ö. TEOLÓGIA 1970/1: Szentségek, vagy mágikus ceremóniák?) Az új szemlélet kialakításának első feltételeként hangzik el a fundamentális tétel: A szentségek a h i t aktusai: gyümölcsöt hozó felvételük feltételezi a felvevőben a hitet. Tapasztaljuk, — de pontos felmérések is igazolják, — hogy fiatal családjaink nagy többségben csak hagyományos külsőségként ragaszkodnak a szentségekhez, mintegy vallásos jelentőség nélküli társadalmi ünneppé fokozva le azokat. Ennek oka elsősorban a szentségekre vonatkozó ismeretek hiánya: fiatal híveink csupán a hagyományadta beidegződésből, nem pedig a szükséges értelmi befogadásból és lelki átélésből veszik szentségeink értékelését, — ezért az fokozatosan elsorvad bennük. A keresztelés oktatására nem elég a szentbeszédek keretében adott lehetőség, részben a rendelkezésre álló idő rövidsége miatt, részben azért, mivel a keresztségnél legjobban érdekelt fiatalok rendszeres istentiszteleti részvétele a legkérdésesebb. Ugyanakkor kevesen vannak azok a szülők, akik a kereszteléshez nem ragaszkodnának. Ezzel a realitással számolva hangoztatja a keresztség uj szertartásával kapcsolatban kiadott dekrétum: „Nagyon kívánatos, hogy a szülők a szentség kiszolgáltatása előtt jól előkészüljenek a szent cselekményben való tudatos részvételre ... A plébános törekedjék arra, hogy a lehetőség szerint több családot egybegyűjtsön, és lelkipásztori oktatással, meg közös imával készítse elő őket a keresztség méltó megünneplésére” (Decr. de Bapt. 5,1—1969); majd újra visszatér az előkészítés hangsúlyozására, amikor a keresztelés idejéről szól: a keresztelés idejének meghatározásánál figyelembe kell venni a lelkipásztori szempontokat is, hogy elegendő idő legyen a szülők előkészítésére (8. p.). Természetesen a szülők mellé kell vennünk a keresztszülőket is, mivel ők, mint lelki helyettesek — bár második helyen — ugyanazt vállalják, mint a szülők. A keresztségi katekézist — figyelembe véve a dekrétum felszólítását az imával való előkészületre, — alkalmasan lehet a vasárnap délutáni, vagy a hétköznap esti litániával, esetleg más rövid ájtatossággal összekapcsolva, kb. egy-egy órás oktatás keretében megoldani. Az előadások számát és témáit híveink hitbeli felkészültsége szerint határozhatjuk meg. Általában a következő témák alkalmasak és egyben fontosak is: 1. Isteni életünk és a szentségek. — Is- tenfiúságunk megértetése; a szentségekről adott rövid ismertetés. 2. A keresztség rendelése és rendeltetése. — A keresztség teológiájának nagyon rövid összefoglalása. 3. A keresztség kiszolgáltatásának feltételei és szertartása. Legfontosabb feltétel a szülők és keresztszülők hite, hisz a „szülők és keresztszülők hitére” kereszteli meg a gyermeket az egyház (Decr. 2.). A szertartásnál már az új rendet vegyük figyelembe. 261