Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 4. szám - FIGYELŐ - Szennay András: A Nemhívők Társasága
reszténység abban tér el a dialektikus materializmus felfogásától, hogy az objektív létben (az „anyagban”) abszolút és relatív anyagot, szükségszerű és relatív mozgást különböztet meg. Hogy joggal, ez abból következik, hogy minden konkrét mozgás előtt már ott a szükségszerűség, hogy mindennek változnia kell. — Az istenfogalom „materialista" megközelítése valahol itt kezdődhetne. Kérdés persze, hogy az ember létkörénél magasabb létre alkalmazható-e az embernél alacsonyabb létfokozat neve? Mint dialógusfogalom azonban elfogadható. — Az ontológiai elemzésnek csak ezután kell következnie: mennyiben mondhatjuk mégis szelleminek az abszolút létet? A belső fordítás Tegyük fel, sikerült a modern ember nyelvét a hit kifejezőjévé tenni és hagyományainkat erre a nyelvre átültetnünk. Még min- diq előttünk áll a feladat, hogy a már elsajátított nyelven közöljük mondanivalónkat a modern korral. Itt már nem egyszerűen szavak átültetéséről, hanem gondolati tartalmak átszűréséről és átadásáról van szó. Ez egyúttal a hittartalmak szekularizálását is jelenti, legalábbis olyan kódrendszer kidolgozását hozza, amely lehetővé teszi, hogy alapigazságokat mind transzcendens, mind immanens síkon el tudjunk mondani. Ennek a kódrendszernek a kulcsát maga a megtestesülés adia kezünkbe. A Logosz az isteni igazság önközlése, egyesülése az emberséggel („köztünk lakott”, Jn 1,14). A közös emberi benne a láthatatlan látható képmása lett (Kol 1,15). Ennek alapján a Krisztusra tekintő teológia egyúttal antropológia is. Olyan transzcendens fogalmak, mint istenhit, ima, kegyelem, immanens tartalmat is hordoznak: az emberben való hitet, a mások felé való kinyílást és a szabadságot is állítják (20). Ezeknek a belső tartalmaknak felszínre hozatala után nem lehet messze az az idő, amikor hivő és nemhivő „communio”-ra jut a közös eszmélésben és cselekvésben. JEGYZETEK: 1. Günther Nenning: Warum der Dialog starb? — Neues Forum, 1972. március, 41 — 47. o. — 2. Paul van Buren: The secular meaning of the Gospel, New York, Macmillan, 1966. 47. o. — 3. Edward Schillebeeckx: Faith functioning in human self-understanding, New York, Associated Press, 1966, 45. o. — 4. Brian Wicker: Toward a contemporary Christianyty, London, 1967. 260. o. — 5. W. Hamilton: The new essence of Christianity, New York, 1966. 30 o. — 6. Leslie Dewart: The future of Belief, New York, Herder and Herder, 1966. 44. o. — 7. Dewart: I. m. 211—226. o. — 8. lourdain Bishon: Les théo- logiens de „la mórt de Dieu”, Paris, Cerf, 1967. — 9. Robinson: Dieu sans Dieu, Paris, 1964, 122. o. — 10. Vö. pl. Gaudium et spes, 42. p., Populorum progressio, 27. §, Pacem in terris, 49. — 11. Vö: Walter Dirks: Religiöser Sozialismus — katholisch? — Internationale DIALOG Zeitschrift, 1972. 1. sz. 48—53. o. — 12. Günther Nenning, i. m. és Nikolai Kowalski: Katholiken und Kommunisten — gemeinsam, uo. 48—51. o. — 13. Josef Vital Kopp: Pierre Teilhard de Chardin und sein Weltbild, München, 1965. — 14. Vö. Martin Stähli: Materialistische Grundlegung des Christentums, IDZ, 5. évf. 1 sz, 23. o. — 15. Uo. — 16. Gál Ferenc: Túlvilági hit és antropológia, TEOLÓGIA, 1969. szept. 163 —-169. o. — 17. Már Justinus is felismerte ezt: Dialógus 6 PG 6, 489 B. — 18. Vö: Gál: I. m. 168. o. — 19. Karl Rahner: Theologie und Anthropologie: Schriften zur Theologie, 8/1967. 49. o. — 20. Uo. 43. o. és Szennay András: Rejtőző Istenség, Budapest, 1969. 89. ο. A NEMHIVÖK TITKÁRSÁGA A tíz esztendeje megnyílt II. Vatikáni zsinaton a püspökök túlnyomó többsége — szemben a „horcos ellenzék” felfogásával — azt a véleményt képviselte, hogy korunk ateizmusához, illetőleg ateistáihoz nem sújtó anatémával, hanem őszinte keresztény nyíltsággal, dialóguskészséggel lehet, sőt kell közelednünk. Amint azt az egyháznak a mai világban elfoglalt helyzetét vizsgáló zsinati dokumentum (Gaudium et spes) hangoztatta: a keresztények elsősorban arra ügyeljenek, hogy az általuk, rossz tanúságtételükkel eltorzított istenképet szavaikkal és tetteikkel egyaránt korrigálják, s megfelelő módon állítsák Istent korunk ateistái elé. Továbbá: együttműködésre kell törekedniük minden jóakaratú emberrel, így az ateistákkal Is, — ez pedig nem lehetséges „az őszinte és bölcs dialógus nélkül”. Ebben a szemléletben fogant, ilyen célkitű253
