Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)

1972 / 4. szám - EXEGÉZIS ÉS KÉRÜGMA - Gál Ferenc: Advent 4. vasárnapjától a vízkereszt utáni vasárnapig

Karácsony u. 2. vas. (Sir 24,1—2,8—12; Ef 1,3—6,15—18; Jn 1,1—18) Az ő teljességéből merítettünk A „Krisztus teljessége” kifejezés János evangéliumán kívül főleg Pál apostol leve­leiben fordul elő. „Úgy tetszett az Atyának, hogy benne lakjék minden teljesség” (Kol 1,19). „Benne rejlik a tudomány és a bölcses­ség minden kincse” (uo. 2,3). „Benne lakik testi formában az istenség egész teljessége; benne lettek ennek a teljességnek részesei" (uo. 2,9). Ezek az utalások azt mutatják, hogy Krisztus isteni természete miatt az egész kegyelmi rend birtokosa. Másutt az apostol arra hivatkozik, hogy teremtmény! viszony­latban is megvan benne a teljesség: mint fő, egyesíti magával titokzatos testét, a megvál­tottak közösségét és eltölti őket kegyelmi ja­vaival (Ef 1,23). Krisztus nem csinált titkot belőle, hogy sa­ját javait az emberiség számára birtokolja: azért jött, hogy életet adjon (Jn 10,10), hogy megvilágítson minden embert (u. 1,9), hogy általa kapjuk a feltámadást és az örök éle­tet (uo. 6,54), sőt az Atyához is csak általa juthatunk el (uo. 14,6). A kijelentések a gyakorlatban azt jelentik; az Istenbe vetett hit nagysága és elevensé­ge Krisztus megismerésétől és elfogadásától függ. Aki őt látja, az az Atyát látja (Jn 14,9). A filozófiai okoskodás csak földi látókörün­ket szélesítheti, a hithez az evangélium ta­nulmányozása vezet. Ebből ismerjük meg, hogy ki az Isten és hogy ki akar lenni ő a mi számunkra. Az élet értelmének meglá­tásához éppen ez szükséges. Az Isten gyermeihez méltó élet a Krisztus­sal fennálló kegyelmi kapcsolat eredménye. A tanítás benne van a szőlőtő és a szőlő­vessző hasonlatában. A kitartás a jóban, a bűn kerülése, a karizmatikus erő, a kereszt balgaságának vállalása csakis az ő segítsé­gével lehetséges. Krisztus meghatározta a módot is, ahogyan az ő teljességéből meríthetünk. Megígérte, hogy a szeretet közösségében mindig jelen lesz (Mt 18,20), éppúgy az ima közösségé­ben (uo. 19), sőt a szeretet mindenféle gya­korlásában (uo. 25,40). Az Eucharisztiában eledelül adja magát, hogy amint ő az Atya által él, úgy mi is általa éljünk (Jn 6,57). Vízkereszt (Iz 60,1—6; Ef 3,2—3.5—6; Mt 2,1—12) Atyai vezetés az üdvösség útján Az apostol öröktől elrejtett titoknak neve­zi azt, hogy a pogányok, akik nem keresték az Istent, társörökösök lettek a választott nép­pel együtt. Az üdvösség tehát az irgalom adománya. Más helyen viszont azt mondja, hogy a választott nép fiai „téves úton keres­ték a megigazulást” (Rám 10,3), de Isten előlük sem zárkózott el. A kegyelem tehát az ő számukra is ingyenes adomány. Hogyan osztogatja Isten ezt az adományt? Az ószövetségi nép Isten útjait abból a módból ismerte meg, ahogyan őseiket, a pátriárkákat és az egész népet vezette. Adott benső megvilágosítást, küldött prófétákat, fi­gyelmeztette őket a veszélyekre és termé­szetfölötti jelekkel igazolta jelenlétét. Ezek a külső tettek az üdvösség történetének ese­ményei, tehát azt ábrázolják, hogyan veze­ti Isten az egyes embert és az egész embe­riséget az üdvösség útján. A kereszténység első évtizedeiben a pogá- nyokból megtért keresztények számára a nap­keleti bölcsek a hit rendjében olyan ősök voltak, mint a választott nép számára a pát­riárkák. Az ősi katekézis kiszínezte a róluk szóló történetet. Kézzelfoghatóan rá akart mutatni, hogy meghívásuk és Krisztushoz vezető útjuk éppen olyan természetfölötti be­avatkozás, éppen olyan üdvtörténeti esemény, mint a pátriárkák kiválasztása. Ezért az ese­mények leírásának színezésénél is visszanyúl­nak a régi szentírási történet adataihoz. A ter­mészetfölötti jelenségek halmozása a kegye­lem nagyságát, az atyai gondoskodás eleven­ségét akarja jelenteni. Kiérezzük a következ­tetést: ha ennyi jel után megtorpantak vol­na, visszaéltek volna Isten szeretetével és bi­zalmával. Mivel Isten nem személyválogató, el kell fogadnunk, hogy mindenkinek ad elég vilá­gosságot az üdvösség útján. A lelkiismeret szava, mások példája és figyelmeztetése, a benső kegyelmi megvilágosítás, a gondvise­lés meglepő intézkedései elegendők arra, hogy felhívják a figyelmet az üdvözítő Isten­re. Hogy a készség meglegyen bennünk, ar­ról nekünk magunknak kell gondoskodni. Ku­tatnunk kell a jeleket, útbaigazítást kell kér­nünk, mert a közömbösség az atyai szeretet visszautasítása. Vízkereszt u. vasárnap (Iz 42,1—4.6—7; Csel 10,34—38; Mk 1,6—11) A Szentlélekkel való keresztelés János szájában a Szentlélekkel való ke­resztelés még csak azt jelentette, hogy Jé­zus több, mint ő, mert a külső szertartással szemben a Szentlélek kiáradását hozza, ami­ről már a próféták beszéltek. Vagyis János ezekkel a szavakkal csak igazolja, hogy Jé­zus az eljövendő Megváltó. Az apostoli egy­ház azonban már a kijelentés belső tartal­mát is megértette. Különösen akkor, amikor 242

Next

/
Oldalképek
Tartalom