Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 4. szám - EXEGÉZIS ÉS KÉRÜGMA - Gál Ferenc: Advent 4. vasárnapjától a vízkereszt utáni vasárnapig
sorban azt jelenti, hogy Isten teljesítette minden ígéretét. Feleletet adott azokra a kérdésekre, amelyeket az ószövetségi kinyilatkoztatás vagy a lét értelmével birkózó lélek felvetett. Ez az igazság „szabaddá tesz" bennünket (Jn 8,32). Tudjuk, mi az értelme az életnek, munkának, szenvedésnek, halálnak. Tudjuk azt is, hogy mi a jutalma a kötelességteljesítésnek, a türelemnek, a szeretetnek és önmagunk fegyelmezésének. Aki ezzel a hittel éli életét, abban már az Isten Fiának dicsősége tükröződik és jótékony hatását kifejti másokra is. Szent család vasárnapja (Sir 3,3—7.14—17; Kol 3,12—21; Lk 2,22—40) A buzgóság jutalma Az evangélium Mária és József családi közösségét nem úgy állítja elénk kifejezetten, mint a keresztény család példaképét. A szűkszavú utalások nem elegendők ahhoz, hogy igazi képet alkossunk a csalód belső hangulatáról és viselkedéséről. Ezekre csak a személyek kegyelmi és erkölcsi nagyságából következtetünk. Az evangélista csak arról beszél, hogyan igazolódott Jézus életében, hogy ő az Isten Fia és hogyan valósult meg általa az Atya örök terve, a megváltás. A szent családról itt ezt a képet kapjuk: vallásos buz- góságukkal hozzájárulnak Isten terveinek megvalósulásához. Az ószövetségi törvény kötelezte az anyát, hogy gyermeke születése után Jeruzsálembe menjen és bemutassa a tisztulás áldozatát. Arról azonban nem volt szó, hogy gyermekét is magával vigye. Mária viszont kifejezetten azért viszi magával, hogy „bemutassa az Úrnak”. Mária tudja, hogy gyermekét Istentől kapta, azért kifejezi készségét, hogy Isten számára akarja nevelni, az ő végzéseit akarja követni. Szeretetből fakadó tettével alkalmat ad Istennek arra, hogy újabb kinyilatkoztatást adjon. A keresztény igehirdetést nem érdekelte az ószövetségi törvény megtartása, de annál inkább az a kinyilatkoztatás, amely itt hangzott el. Mária megtudja, hogy gyermeke a pogányok világossága és saját népének dicsősége lesz. De megtudja azt is, hogy fia mellett anyai lelkét a szenvedés tőre járja át. Az első üzenetből erőt és bizalmat meríthetett és egyben hálával gondolhatott Isten nagylelkűségére, aki őt is felmagasztalta. A második viszont figyelmeztetés volt, hogy az élet mindenki számára keresztút. Szükségünk van arra, hogy Istentől kérjük az erőt a helytálláshoz. A kegyelmi adományok, a boldogság napjai nem mentesítenek a jövő próbatételeitől. Az evangélium tanúsága az, hogy a család problémáit a személyes hit bizalmával kell Isten elé vinni, s ha a szeretettől indíttatva többet teszünk, mint amit a törvény parancsol, számíthatunk Isten nagylelkűségére. Újév (Szám 6,22—27; Gál 4,4—7; Lk 2,16— 21) Az idők teljessége Az idő a fejlődésnek, a bontakozásnak a kerete. Személyiségünk az élet folyamán alakul ki és válik azzá, amivé tudatos alakítással tettük. A világi haladás mind az egyén, mind az egész egyház számára új kérdéseket vet fel, amelyekre választ kell adnunk, és új erkölcsi erőpróbák elé állít, ahol helyt kell állnunk. Ezért jó tudni, hogy az idők teljességében élünk. Krisztusban az Isten kitárult felénk, mint igazság és kegyelem. Evangéliuma elegendő ahhoz, hogy felismerjük benne a teljes igazságot, kegyelme pedig, hogy megerősítsen a jónak a gyakorlásában és a rossz kerülésében. De ez csak elméleti, illetőleg általános megállapítás, amelyet tovább részletezhetünk. A Szentírás kifejezéseiből még azt is leszűrhetjük, hogy az idők teljessége a törvény szolgaságával szemben meghozta Isten gyermekeinek szabadságát: a törvény betűje helyett a kegyelmi segítséget, az ítélet emlegetése helyett az irgalom kiáradását, a külső szertartások ismétlése helyett a lélek igazi vallásosságát, s végül az egy népre szabott üdvrend helyett Isten országának kapuját tárta ki minden nép előtt. Az idők teljessége azonban számunkra csak akkor valóság, ha mind az egyház közösségében, mind egyéni életünkben tudatosan éljük át és használjuk fel egész tartalmát. Az idő múlása, a kultúra fejlődése, az életformák változása közben az evangélium csak úgy marad örömhír, hogyha tisztában vagyunk vele, mit is jelent itt és most a mi számunkra. A kinyilatkoztatás ismerete és megértése mindig előfeltétele volt a tudatos vallásosságnak. Már az apostol azt kéri hívei számára, hogy Isten „gyújtson világosságot lelkűkben, hogy megértsék, milyen reményre hívta meg őket, hogy milyen gazdag az a fönséges örökség, amelyet szentjeinek szánt és hogy milyen mérhetetlen nagy a hatalma rajtunk, hivőkön” (Ef 1,18). Az idő csak úgy lesz számunkra a tökéletesedés kerete, ha állandóan mélyítjük vallási ismereteinket és tudatosítjuk hitünket. 241
