Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Hegyi Béla: A nemhívők mai Krisztus-képe
nehézségbe ütközik a történelmi Jézus alakjának rekonstruálása és elfogadtatása azokkal a nemhivőkkel, akik már eleve elutasító magatartást tanúsítanak Jézussal vagy a kereszténységgel szemben. Joggal hivatkozhatnak arra is, hogy végleges és korszerű históriai állásfoglalás még nem alakult ki vele kapcsolatban, s a materialista-racionalista szakirodalom ez ideig nem tudta cáfolhatatlanul megválaszolni a Jézusról szóló evangéliumi elbeszélések hitelességének kérdését. Robert Graves vitába száll ezzel a magatartással, mert — mint írja — „az ateizmus önmagában nem elég. Azoknak a reális tényeknek a megismerésére van szükség, amelyek e rendkívüli történet — a kereszténység eredete és felemelkedése — mögött rejlenek”. A teljes közömbösség, Jézusnak, akár mint egykor létező személynek, akár mint a fantázia termékének direkt tagadása főként a francia egzisztencializmus ateista szárnyát jellemzi. J. P. Sartre, vagy hisztérikusan menekül a kérdés elől — hiszen „aki egyedül van, Isten nélkül és parancsoló nélkül, borzalmas annak a mindennapok súlya” —, vagy ha mégsem kerülheti ki, válaszát elodázza azzal, hogy „a téma idegen tőle, és még sohasem érezte szükségét annak, hogy tisztázza magában”. Camus-1 kifejezetten zavarta, ingerelte Krisztus „lehetetlensége, netán előfordulása”, mert akárcsak regényhősei, ő is mindenütt, minden emberi cselekedetben az önzést, a világtól és az embertárstól való elidegenedés megnyilvánulását látta, és semmi, de semmi nem emlékeztette a krisztusi ígéretekre. Egyetlenegyszer érinti csak a Jézusban történt meghasonlottságát, amikor Clamence figurájában önmagát ábrázolja. Az üdvét, boldogságát kereső Clamence-nak eszébe jut a Názáreti, aki a házasságtörő asszonynak is megbocsátott és aki képes volt meghalni a barátaiért. De nála sem találhatja meg a szabadulást, lelke nyugalmát, mert Ö nincs többé, az egyetlen igaz ember is az enyészeté lett. „Pedig nem volt emberfeletti ember. Világgá kiáltotta haláltusáját, s ezért szeretem őt, a barátomat, aki meghalt, anélkül, hogy tudta volna. Az a tragédiánk, hogy egyedül hagyott minket. Folytassuk mindenáron az ő munkáját, ha a bugyorban szorongunk is, mert tudjuk, amit ő tudott, de nem cselekedhetjük, amit ő cselekedett, s nem halhatunk meg hozzá hasonlóan” (La Chute, Paris, 1956.). Camus, ez a „Krisztus nélküli Pascal” (Jean du Rostu) nem értette meg Krisztus misztériumát, nem tudott hinni abban, hogy feltámadt, itt él közöttünk és bennünk. Számára Jézus története nem nagypéntekkel, hanem már jóval előbb lezárult, s talán el sem kezdődött valójában, hiszen küldetését megmagyarázhatatlannak és eredménytelennek tartotta. Nálunk Veres Péter zárkózott el ilyen módon, de egészen más — főként ideológiai és társadalomszemléleti — okokból a Jézus-probléma megvitatásától. Felesleges időtöltésnek vélte, mert a kereszténység „legkevésbé sem jelentett számára kételyeket vagy elkötelezettséget”. Napiójegyzetei mégis arról árulkodnak, hogy magában újra és újra végiggondolta a kereszténységet mint történelmi és társadalmi jelenséget, minden transzcendens vonatkozása nélkül, és tanulságos megjegyzéseket fűzött hozzá. „Én nem tudom - írja —, hogy élt-e Jézus, vagy nem élt, de azt tudom, hogy az antiklerikális mozgalmaknak semmi sem ártott annyit, mint azok az erősködések, hogy élt-e Jézus egyáltalán? S ha van itt valami csodálatos, hát az az, hogy ezek az igen okos és művelt racionalisták és vulgáris materialisták nem gondoltak rá, hogy akkor még nagyobb a történelmi .csoda'. Mert ha nem élt egy ilyen nevű vallásalapító, és mégis megszületett a kereszténység, akkor az olyan történelmi és szociológiai realitás, amely csakugyan az idők méhében született, tehát a valóság volt az apja és a társadalom (az emberi nem) az anyja. Akkor, mint a római világimperializmus és a római rend tagadásának, meg kellett születnie. Tehát a maga nemében, helyében és idejében forradalom volt, mint ahogy ezt minden szociológus-történész mondja is” (Alföld, 1967, 6. sz.). De a történeti Jézus-kutatás eredményeit, a szociológusok és pszichohistórikusok elemzéseit mérlegre téve, nem véletlenül figyelmeztet Urs von Balthasar idézett művében többször is arra, hogy Jézusnak bármily dokumentumszerű pontossággal megrajzolt portréja még a computerek korszakában sem lehet az egyedül megbízható és hiteles Jézus-kép. 225
