Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Széll Margit: Szempontok az ateizmus megértéséhez
teljesértékű tudást, a docta ignoratia, a tudós tudatlanságának belátása vezet el a világ valóságának egységes szemléletéhez, és a mindenek teljességéhez, az Abszolútumhoz. A skolasztikus egyetemek mellett feltűnnek Firenze, Velence és Nápoly szabad akadémiái, ahol a kutatást semmi sem korlátozza, és a világ teljes megismerésének általános elvét keresik. Kopernikus kanonok felállítja a heliocentrikus világképet, amelynek törvényszerűségét Kepler matematikailag igazolja és ezzel felfedezi, hogy a számítások és mértékek absztrakt tudománya harmóniában van és jól méri a természet jelenségeit. Harmonia mundi- könyvében kimondja, hogy a világ titkainak tudományos bizonyítása megoldódott. Francis Bacon tudományelméletében az empirikus-induktív módszer az egyetlen megbízható eljárás. Ezért le kell küzdeni minden előítéletet, a tekintély, a közvélemény, a filozófia bálványait, hogy valóban egy új gondolkodás szerkezete, a Novum Organum érvényesüljön, — szemben az arisztoteleszi Organon-nal. De mivel túlságosan bízik saját módszerében, ezzel új bálványt állít fel, az emberi erő és a tudás mindenható hatalmát: „Tan- tűm possumus, quantum scimus!” Newton mechanikus fizikája egy zárt világképet tárt elénk. Bár személyében megcsodálta az alkotó Isten művét, de Isten, mint tudományos faktor feleslegessé vált. Amint Laplace mondotta Napóleonnak, aki hiányolta a világmagyarázatából Istent: „Nem volt szükségem erre a feltételezésre!” (2). A tudomány felismerései az egyház egyes képviselőinél ellenkezésre találtak, részben a meghirdetés módja miatt (Giordano Bruno), részben azok felfogása miatt, akik a Bibliát nemcsak üdvösségünk, de minden más tudás összefoglalatának is tekintették (Galilei esete). Bár már az egyházatyák és különösen szent Ágoston elválasztották a Szentírás mondanivalóját a természetről vallott felfogástól, mégis kevesek vallási türelmetlensége a tudományt Isten- és egyházellenes helyzetbe juttatta. Bacon még idejekorán figyelmeztetett, hogy „csak a filozófia és a tudományok felületes ízlelgetése vezet ateizmusra, elmélyedőbb tanulmányozásuk visszavezet a valláshoz” (A tudományok méltóságáról, 1,5.), végül mégis bekövetkezett az elidegenedés. Ez a folyamat két alaptípust alakított ki: az egyik az ateista tudósé, akiben a tapasztalati kutatások során még csak fel sem vetődik, hogy a megismerhetőség egyéb lehetőségeit is keresse, hanem a tudatos törekvése az, hogy a világot Isten nélkül értse és magyarázza. Ateizmusa nemcsak módszer, hanem személyes magatartás, amit erkölcsi problémái megoldásánál is alkalmaz, az ész mindent felderítő hatalmától megszédülve, nem ismer maga felett tekintélyt. A másik a deistáé, aki elfogadja ugyan Istent, mint távoli szellemet, de természetes ésszel akarja megmagyarázni. A különféle észvallásokról és természetes teodiceákról azonban hamarosan kiderül, hogy logikájuk bizonyító ereje nem kifogástalan. Időközben kiszélesedik a társadalmi élet válsága. Nehézségeit a jog- és történetfilozófia sem tudja megoldani (Montesquieu, Rousseau), még az állam és az egyház szétválasztása vagy az utóbbi megszüntetése árán sem, amint ezt Voltaire javasolta : Écraser l’infame! — A súlyos problémát maga a társadalom, főként egy sajátos típusa, az isten nélküli városlakó hordozza magában. Mesterséges feltételek mellett, védetten él. Ismerete nagyon primitív, nincsenek elméleti problémái, de jólétét félti az erkölcsi számonkéréstől, ezért Istent gyakorlatilag kizárja életéből. Egyesek még megőrzik a vallás látszatát, mert ezzel társadalmi és familiáris védettséget élveznek, de szívükben már nem keresztények. Elszigetelik magukat a faluról elszakadt, nyomorgó munkásrétegtől, kihasználják, mint olcsó munkaerőt és nem tartják magukhoz hasonló embernek. Életmódjukban istennélküliek, kenetes viselkedésük, erkölcsösködé- sük pusztán álarc. Róluk mondja szent Pál: „Hangoztatják, hogy ismerik Istent, de tetteikkel megtagadják, mert. . . semmi jóra nem alkalmasak". (Tit 1,16). így jutunk el a polgári ateizmushoz, amelynek bálványa a pénz, a spekulációhoz fölösleges az Isten. Ami ezután történt az ateizmus történetében, az olyan visszahatásnak tekinthető, amelynek gyökereit a magukat vallásosnak nevezők magatartásában kell keresni. A hagyományos hitvédelem mindvégig tanította az elméleti istenérveket, de a bizonyítékok már nem voltak meggyőzőek, a keresztény élet tanúsága pedig lemaradt a liberalizmus kérlelhetetlen versenyében. Aki ma visszatekint 222
