Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 3. szám - FÓRUM - Lehotay Mária: Nők az egyházban - hazánkban
Paris, 1966. 162, 170.) C. Dupre tovább kérdez: amit a hit fontosságáról mondottunk, azt miért ne alkalmazhatnánk a házassági hűségre is, hiszen a kölcsönös hűség is lényeges eleme a felbonthatatlanságnak, mégpedig oly mértékben, hogy a házasság hűség nélkül gyakorlatilag már felbomlott. (The Indissolubility of Christian Marriage and Common Good, Basset, 1968. 198.) Az egyházi házasságjog szempontjából érdekes távlatot nyújt kérdésünkhöz Georg Teichtweier észrevétele. A szerző az 1083. kánon tágabb értelmezéséről szól, mely szerint egy házasság létre sem jön abban az esetben, ha az egyik fél súlyos tévedésben van a partner valamely lényeges minőségi tulajdonságát illetően. Igaz, hogy a törvénymagyarázat olyan esetre utal, amely napjainkban már idejétmúlt, ti. amikor egy szabad ember tévedésből rabszolgával köt házasságot, akkor ez a házasság a szabad ember súlyos tévedése miatt érvénytelen. Szerzőnk azonban joggal kérdezi: Nemde sokkal súlyosabb tévedés az, amikor az ártatlan fél csak később, a házasság folyamán jön rá arra, hogy nem azzal az emberrel kötött házasságot, akit a házasságkötés előtt erkölcsileg egészen másképpen ismert, s ha tudta volna, hogy kivel köti össze életét, nem lépett volna házasságra vele. Vajon nem sokkal súlyosabb-e ez a tévedés, mint a társadalmi hovatartozandóságot érintő probléma? (Unauflöslichkeit der Ehe? Theologie der Gegenwart, 1969. 134—135.) Milyen megvalósítási távlatai lehetnek a felbonthatatlan szentségi házasságnak korunk megváltozott életkörülményei között? Az egyház feladata ma is, hogy változatlan következetességgel hirdesse a házasság fel - bonthatatlanságát. Azonban épp a felbont- hatatlanság szolgálatában fokozottabb figyelmet kellene fordítania a keresztény közfelfogás helyes irányú átformálására. Már a jegyesoktatásokon tudatosítani kellene a jelöltekben, hogy a házasság szentsége Krisztus és az egyház titokzatos szeretetkapcso- latát hivatott megjeleníteni (Ef 5,30—22). A házassági hűség és felbonthatatlanság ebben az összefüggésben kap sajátos természetfölötti értelmet. A megvalósításhoz szükséges kegyelem is a keresztség szentségének erejéből táplálkozik. Vajon lelkipásztori szempontból érvényesnek véleményezhető-e azoknak a házassága, akik egyházjogilag ugyan szabályosan kötötték azt meg, de csak később lesz nyilvánvaló, hogy a házasság javainak megvalósításához és terheinek hordozásához szükséges hit és szeretet megfogyatkozott, sőt tán soha sem volt meg bennük? Nem kétséges, hogy a keresztény házassághoz is külön hivatás kell, akárcsak a papi vagy szerzetesi hivatáshoz. Gondoljunk csak arra, amikor az apostolok a felbonthatatlanság eszményének megvalósításáról kérdezik az Urat, Jézus ugyanazzal a kijelentéssel válaszol nekik, mint amellyel az Isten országáért vállalt szüzesség életformáját magyarázza: „Nem mindenki tudja felfogni ezt, csak akinek Isten megadja" (Mt 19,11.). A felbonthatatlan házasság is nagy kegyelmi adomány. A keményszívűségre hajló emberi természet csak Isten erejével (ezért szentség a házasság) képes a házasság krisztusi eszményének megvalósítására. A keresztény házasság nem „beérkezett”, sztatikus életállapot, hanem dinamikus feladat, melyben folyton munkálni kell az egység és felbonthatatlanság „javát”. Szentségi házasságra tehát csak azoknak lenne szabad vállalkozniok, akikben gyümölcsöző a keresztség szentségi kegyelme, és akik külön hivatást éreznek ehhez az életformához. Ha a keresztény házasok valóban élő hittel és felelősséggel vállalkoznak hivatásukra, akkor házasságuk bizonyítani fogja, hogy Jézus nem volt életidegen álmodozó, amikor a felbonthatatlansáq eszményét hirdette. Bolberitz Pál NŐK AZ EGYHÁZBAN — HAZÁNKBAN Napjaink tömegkommunikációs eszközei révén a világi hivő is tudomást szerez egyházunk problémáiról. A sajtó súlyos kötelessége a helyes tájékoztatás, a híveknek pedig feladatuk, hogy a fölmerülő kérdésekkel szembenézve, tárgyilagosan, felelősségteljes szeretettel véleményt nyilvánítsanak, egyházunk „emberi arcát" tökéletesítve. Ezért is fontos a belső dialógus: csak így alakulhat ki valódi közösségi szellem közöttünk. Az igazságosság és emberiesség irányába tartó társadalmi fejlődés visszafordíthatatlan jelensége a mai világnak. Hatása alól az egyház sem vonhatja ki magát, mert ehhez a világhoz szól küldetése. Ennek a fejlődésnek általános jelensége a nők öntudatra ébredése, emberi jogaik igénylése, amely társadalmi szinten az akadályok ellenére is mind jobban megvalósul. Egyházunkban azonban még mindig feltűnő a probléma megoldatlansága, annak mellőzése. Eszembe jutnak gyerekkorom élményei, bizonyára másoknak is voltak hasonlók. Mennyire fájt, hogy csak 180
