Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Tarjányi Béla: Az Új Szövetség előzményei
a mély és felbonthatatlan elkötelezettséget, mely Isten és Izrael között fennáll (Óz 1-3; Jer 2,2; 3,4,12; Mai 2,14, vö. Iz 50,1; 54,4-10). És a szeretett jegyes, Izrael hogyan válaszol Isten mélységes szeretetére? Értetlenséggel, szeretetlenséggel, hűtlenséggel. Isten ezt veti népe szemére az un. prófétai „panaszokban”, melyekkel több helyen is találkozunk a Szentírásban; „Halljátok egek, figyelj füleddel, föld, mert az Ür beszél: Fiakat neveltem és felmagasztaltam, ők azonban megvetettek engem! Az ökör megismeri gazdáját, a szamár urának jászolát; Izrael azonban nem ismer el engem, és népem meg nem ért!” (Iz 1,2—3, vö. 27,11; Jer 2,4—19 stb.). IsteR féltve őrzött szőleje vadszőlőt hozott (Iz 5,2); a nép elhagyta őt, az élő vizek forrását (Jer 2,13), széttörte bilincseit (= „szeretet köteléke”, Óz 11,4), és így szólt: Nem szolgálok! (Jer 2,20). Áldozataikat ugyan bemutatják, az ünnepeket megtartják, de mindez utálatos az Isten előtt, mert a nép szíve tele van gonosz gondolatokkal (Iz 1,13—16). Sőt a szeretett jegyes a legnagyobb vétséget is elkövette: más istenek tiszteletével paráználkodott, megcsalva azt, aki oly nagy szeretettel vette őt körül (Jer 2,20; Óz 2,2.5). Mit érdemel mindezek után a hűtlen nép? Azt, hogy Isten keményen megbüntesse bűneiért (Ám 2,6—16), ne irgalmazzon neki (Óz 1,6), ne tekintse többé népének (Óz 1,9—10), és kiszolgáltassa az ellenség haragjának (Jer 17,1—4). Mégis, bármily súlyos legyen is a nép bűne, hűtlensége, Isten nem akarja véglegesen eltaszítani magától, mert haragjánál nagyobb szeretete és irgalma. Haragja nem tart örökké (Jer 3,12), szeretete sohasem szűnik meg: „örök szeretettel szerettelek téged, azért őriztem meg irgalmamat" (Jer 31,3). A hűtlen jegyest megbocsátó szeretettel hívja magához: „Térj meg Izrael, te hűtlen, nem fordítom el tőled arcomat, ... csak ismerd el gonoszságodat, mert az Ür ellen vétkeztél” (Jer 3,12—13). Oly szépen fejezi ki Ózeás Isten megbocsátó szeretetét: „íme, én majd magamhoz édesgetem,... szívére beszélek..., hogy énekeljen, mint ifjúsága napjaiban... Akkor majd férjemnek hív ő engem..., és eljegyezlek magamnak örökre,... jósággal és szeretettel, eljegyezlek magamnak hűséggel, és te majd megtudod, hogy én vagyok az Ür” (2,14—16.19). Isten fájó szívvel és csak rövid ideig büntette meg népét, hogy meggyógyítsa hűtlenségét, és azután visszafogadhassa szeretetébe: „Haragom pillanatában kissé elrejtettem előled arcomat, de örök irgalommal megkönyörülök rajtad” (Iz 54,8). A próféták világosan tanítják, hogy Isten és a választott nép szövetsége örök és felbonthatatlan. A szövetség soha, egy pillanatra sem bomlik fel, bár lehet, hogy egy időre „holt betű” marad (5). A bűnök után büntetéssel vezeti Isten a népet bűnbánatra, soha bele nem fárad a megbocsátásba, soha el nem veszti türelmét, amint a zsoltáros mondja: „Ezerszer megszabadította őket, s ők ismét csak lázadtak, de megemlékezett szövetségéről, és nagy irgalmában megkönyörült rajtuk" (106,43-45). Alapvető változás A nép állandó hűtlensége láttán a próféták mégis sejteni kezdték, hogy gyökeres változásnak kell bekövetkeznie az üdvtörténetben. A nép és Isten tökéletes kapcsolatát a szövetség eddigi formája nem tudja egyszer s mindenkorra biztosítani. Hiszen a pártütő nemzedék ismét és ismét megszegi a szövetséget (Jer 1,1—11), az pedig nem lehetséges, hogy az emberek szüntelenül meghiúsítsák Isten terveit. Hogy mennyire képtelen az ember valóban Istennek élni, hozzá ragaszkodni, senki any- nyira fel nem ismerte, mint Ezekiel próféta. Szinte az istenkáromlás határát súrolja az a mód, ahogyan ő ábrázolja az üdvtörténetet mint Isten kísérleteinek sikertelen láncolatát (vö. Ez 20) (6). A próféták felismerték, hogy Isten mindenképpen üdvözíteni akarja az embereket, viszont világosan látták azt is, hogy Izrael képtelen engedelmeskedni. Hogyan lehet ez az engedetlen nép mégis igazán Isten népe? Hiszen éppúgy nem tud megváltozni, mint ahogyan a mór (néger) sem tudja elváltoztatni bőre színét (Jer 13,23). 11
