Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)

1972 / 3. szám - Megújulás felé

A közelmúltban adták át a 82 éves Oswald v. Nell-Breuning S.J.-nek a Guardini- díjat. Köszöntő beszédében DÖPFNER bíboros többek között ezeket mondta: ,,Lehetséges ugyan, hogy ön nem volt mindig »kényelmes« partner az egyházunkon belüli párbeszéd során, — mindazonáltal ön mélyen eresztette gyökereit Krisztusba, az egyházba és rendjének talajába. Mindannyian csakis ilyen mély hittel, Krisztushoz tartozó öntudattal vállalhatjuk azoknak a feladatoknak végzését, melyeket egyházunk ma kíván meg tőlünk. Igaz ugyan, hogy ez annyit is jelent, hogy egymást el kell olykor viselnünk, önmagunk közösségi életében sok mindent „ki kell még hordanunk”. Viszont csakis így leszünk képesek az evangélium erejét a világ számára — amelyhez tartozunk, és amelyben munkálkodunk — továbbadni

— Válaszában az idős ünnepelt valóban igazolta a bíboros állítását: nem „kényelmes” partner, kemény kritikája van „befelé” is. Többek között ezeket mondotta: „A szociális felelősségtudatnak nem csupán Isten népe széles köreiben, hanem a papságban és szerzetesi közösségben is oly nagyfokú és ijesztő hiánya mutatkozik, nem ritkán elrettentő példát adva a szociális — helyesebben aszociális — magatartásra, hogy e jelenség azután saját szociális tanításunkat is képmutató fecsegéssé degradálja". íme, az egyház egyik bíborosának és egy világhírű tudásának őszintesége, nyíltsága, befelé irányuló s egyben a nagyközönség előtt is elhangzó igényei, kritikája - egyszóval az őszinte dialógus szelleméből fakadó magatartása.

Az idézeteket még szaporíthatnánk. Tegyük fel ehelyett inkább önmagunknak a kérdést: szabad-e — ha valóban hiszünk a Krisztus által alapított ÉLŰ EGYHÁZBAN - kétkedőén, sőt rezignációval fogadnunk e belső nyíltságot és önfeltárul- kozást? Szabad-e önmagunk vagy bárki elől is eltitkolnunk azokat a problémákat, melyekkel küszködünk, melyeknek megoldásán fáradozunk, s melyek — alapjában — nagyon is emberi problémák. A kereső, kérdező, a generációs feszültségekkel terhelt és a ..strucc-politikát" mindenképp elutasító embernek problémái. Mert „emberi" kérdések ezek a javából, — de lehetnek-e egyáltalán mások? Vajon nem emberekre, gyarló, esendő emberekre bízta-e Krisztus egyházának vezetését csakúgy, mint ahogyan ugyanezekből gyűjtötte, és gyűjti ma is össze "Isten népét"? Szabad-e szégyenkeznünk amiatt, hogy — feltárva és megbeszélve problémáinkat

— azokat Krisztus tanításának, felszabadító örömhírének szellemében közös erővel igyekszünk megoldani? Igenis, kell szégyenkeznünk minden bűn, sőt még a kisebb vétkek miatt is, de saját sírásónkká válnánk, ha ugyanezeket önbírálattal és higgadt, bölcs eszmecsere után nem akarnák kiküszöbölni, jóvátenni. Aki „feladja" az életet, aki rezignálton legyint, az önként lemond az életről, a fejlődésről; az ilyent már nem kell sem elpusztítani, sem élve eltemetni. Nem, mivel végelgyengülésében beleszédül az önmaga által megásott sírba. „Az egyház nem Krisztus holtteste — valljuk J, Gargitter püspökkel — melyet tiszteletreméltó ereklyeként kellene őriznünk. Nem, mivel élő test, mely a történelem folyamán növekvőben, fejlődésben van. Szükséges ezért, hogy e fejlődés szívügyünk legyen, hogy szüntelenül megújulás hassa át életünket

A Biblia elmondja, hogy az izraeliták zúgolódtak, amidőn Mózes és Áron kivezették őket a szolgaságból, és megmutatták nekik a szabadsághoz vezető utat. Zúgolódtak, mert a fáradságos út helyett inkább régi uraik „húsos fazekait" kívánták vissza. Megdöbbentő, de mintha ugyanez lenne ma a helyzet egyházunkban is. Tíz éve, hogy összeült a II. Vatikáni zsinat, melyen két pápa és az egyház püspökei elkezdték lehordani azokat a falakat, melyek a keresztényeket a krisztushivőktől, más vallások követőitől és a világtól elválasztották. Miként egykor Mózes és Áron, az egyház vezetői, pásztorai is a hitben megújuló szabadság felé mutattak. Nem úgy, hogy szakítsanak minden hagyománnyal, hanem, hogy a „tekintély és szabadság" harmonikus kettősségét hangoztatva felszámolják a valóban elavultat,, kiegészítsék újjal a régit. Vajon a zsinat atyái előre láttak-e minden „rizikót"? — valószínű, hogy nem. De gondoltak arra, és hittel vallották, hogy Krisztus egyházát nem kizárólag emberi erő tartja fenn. Annál sajnálatosabb, hogy az újszövetség Izraeljében, az egyházban azóta is, ma is sokszor hangzik el a sóvárgó kívánság:.

138