Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 3. szám - Megújulás felé
MEGÚJULÁS FELÉ. „Ha a isién helyzetben helyt akarunk állni, szel. lemileg s elsősorban teológiailag kell felkészülnünk. Máskülönben nem leszünk képesek lelfogni, mit kívánt tőlünk a zsinat, és nem tudjuk majd befejezni, amit elkezdett". DÖPFNER bíboros. Közel egy esztendeje, bár különböző „csatornákon", de azonos tartalommal jutott el hozzám egyik hazai magasrangú egyházi személynek folyóiratunkkal kapcsolatos bíráló megjegyzése. Az elmarasztaló kritikát egy kétségtelenül komoly, de ,,súlyosnak" aligha nevezhető témával foglalkozó írás (Sulyok E.: Az igehirdetés nyelve, TEOLÓGIA 1971. 3. szám) váltotta ki. A bírálat lényege kb. ez volt: hogyan lehet ilyen belső egyházi problémát ország-világ elé tárni?! — Nem ok nélkül idézem fel ezt az emléket jelen számunk bevezetőjében. Amint ezt annak idején bejelentettük, az idei évfolyam 3. és 4. számában az EGYHÁZNAK BELSŐ ÉS KIFELÉ FOLYTATOTT DIALÓGUSÁVAL kívánunk foglalkozni. Tesszük ezt mindenekelőtt egy évforduló kapcsán. Ismeretes, hogy TÍZ ESZTENDŐVEL EZELŐTT NYITOTTA MEG XXIII. JANOS PÁPA A II. VATIKÁNI ZSINATOT, az egyházi tanítóhivatalnak azt az ünnepélyes összejövetelét, melynek — sajnos, ma már nem egyszer frázissá degradált — mottójává a dialógus lett. Párbeszéd befelé, az egyházban, és párbeszéd indítása kifelé, minden jóakaratú emberrel. Az elmúlt tíz év alatt hivatalos egyházi dokumentumoknak és magánmegnyilatkozásoknak szinte légiója szólt e kettős párbeszédről. Nos, úgy vélem, amikor — épp a II. Vatikánum indítása nyomán — ma világszerte foglalkoznak a legkülönfélébb beállítottságú sajtótermékek az egyház mai helyzetével, elemezve annak belső és kifelé megnyilatkozó erőit, de ugyanakkor gyengéit, hibáit is, - akkor vétkes hallgatás lenne, ha mi magunk nem szólnánk saját problémáinkról, ha nem tartanánk tükröt önmagunk elé. s természetesen, ha nem lennénk őszinték „kifelé". A katolikus egyház soha sem volt „titkos szekta", melyben a „beavatottak" szent esküvel fogadták, hogy nem nyilatkoznak céljaikról, belső életükről. Nem voltak és nincsenek titkaink, de voltak, vannak, és minden bizonnyal a jövőben is lesznek problémáink. S ezeket mások, „kívülről" is látják. Erre gondolva pl. csak elismeréssel írhatunk a hazai marxista VILÁGOSSÁG-ról, mely — természetesen más ideológiai bázisról — nem egyszer igen alapos, olykor szinte meghökkentően mély elemzést adott egyházunk mai problémáiról. Ha pedig egy ilyen „kintről" érkező, kritikus elemzés esetleg szkepszist vagy ellenkezést váltana ki egyes aggodalmaskodókban, akkor legyen szabad felhívnom egy-két belső hangra (az ezernyi közül) a figyelmet. KÖNIG bíboros 1972 májusában, a gurk-klagenfurt! egyházmegye 900 éves jubileumán szólt e párbeszédről: „Szégyenletes dolog, — mondotta —, hogy a belső egyházi dialógusra egyáltalán fel kell szólítanunk. Hogy az egyházon belül vannak csoportok — ez természetes. Viszont épp nekünk, keresztényeknek lenne a feladatunk, hogy a világ elé tárjuk: miként tudunk szembenézni ezekkel a problémákkal, miként tudjuk azokat megoldani. E belső párbeszédben semmit sem adunk fel abból, ami hitürk lényegéhez tartozik. Ugyanakkor viszont felül kell vizsgálnunk, hogy azok a tanítások és megszövegezések, melyek az egyház története során születtek, mit is akartak valójában kifejezni. Párbeszédünk nem a „végsőkig" és „mindenben", hanem a valóban szükségesben kívánja az egységet szolgálni. Amikor pedig magunk sem tudjuk, hogyan is kell értenünk Istennek egy-egy szavát, ezekben az esetekben a szabadságot szabad, sőt kell is választanunk, és biztosítanunk". 137
