Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 2. szám - FIGYELŐ - Athenagoras pátriárka mint "provokátor"
fél hozzáértését feltételező, saját tudásának korlátozott voltát szerényen elfogadó, a szeretet melegében megvalósuló dialógust. — Tudjuk a történelemből, hogy Aquinói Szent Tamást püspöke egy teológiai véleménye miatt elítélte. Vajon kinek volt nagyobb a szakértelme abban a teológiai kérdésben? Amint a teológusnak naponta meg kell újulnia az imádságban, úgy a püspök is találjon módot, hogy pasztorális munkája közben aggiornálja magát teológiai kérdésekben. — A teológusnak tudomásul kell vennie, hogy a elöntés joga a pápáé és a püspöké. A püspökök viszont szakkérdésekben hallgassák meg a teológusok véleményét. Vannak ugyanis „autonóm" területek, amelyek közvetlenül nem tartoznak a hierarchia döntési körébe. Nemrégiben jelentették meg Szent Bellarmin bíborosnak egyik, az akkori pápához intézett levelét, amelyben kéri a pápát, hogy ne mélyedjen bele a tomizmus és molinizmus — két teológiai iskola — viszályába. Pápai tekintélyét ne a kérdés hatalmi szóval történő eldöntésére használja fel, (mert ez teológiai szakkérdés!) hanem sokkal inkább az ellentét elsimítására. Hogyan ítéli meg ezekután Professzor ár Hons Küng vihart keltő könyvét, a „Tévedhetetlen?"-t? B. Háring: Küngöt személyesen ismerem. Tudom, hogy szereti az egyházat, és valóban javát akarja. Egyesek engedetlenségéről beszéltek: hogy felszólítás ellenére sem iön Rómába könyvének megvitatására. Küngöt rossz tapasztalat tartja vissza ettől az úttól. Első alkalommal ugyanis eljött, de akkor latin nyelven kellett művéről tárgyalnia egy külön teológiai képesítéssel nem rendelkező egyház-jogásszal. Ennek következtében Küng legutóbb kijelentette, hogy csak akkor vállalkozik másodszor az utazásra. ha szakképzett teológussal tarthat párbeszédet, olyan nyelven, amit tökéletesen beszél. - Mindez nem jelenti, hogy a könyvvel mindenben egyet tudnék érteni. Hibái között említeném a történelmi pontatlanságot, és azt az éles hangnemet, amely méltán keltett megütközést. — A Küng-portré nagyobb pontossága kedvéért azonban azt is elmondanám, hogy legutóbbi amerikai előadássorozatában az egyház iránti hűségre figyelmeztette a fiatal papokat: a papi hivatás elhagyása nem lehet megoldás. Hogyan látja Professzor úr az egyház jövőjét? B. Häring: Optimista vagyok. S mégegyszer hangsúlyozom: ha visszagondolok arra a fejlődésre, amely akár csak az én életemben megvalósult, akkor emberileg is igazoltnak érzem optimizmusomat. A papok, a keresztények feladata, hogy imádkozzanak, és tegyenek tanúságot. Goják János—Hajdók Zsolt, Tomka Ferenc ATHENAGORAS PÁTRIÁRKA, MINT „PROVOKÁTOR” Kritikus kérdésekben nyilatkozott napjaink egyik legjelentősebb ökumenikus egyénisége, Konstantinápoly 86 éves pátriárkája. Az O. Clement által kiadott könyvben (Dialogues avec le Patriarche Athenagoras, Paris 1971) az idős egyházfő úgy mutatkozik be mint a keleti és nyugati egyház alapos ismerője. Gondolatait, felhívását fontolóra veheti minden keresztény. Néhány szemelvény a könyvből: A kontesztáció. Az ifjúságot nagyon is magára hagytuk. Kiáltásuk az árvák panasza. Lázongásukat kifejezetten felhívásnak kell tekintenünk. De mit is tettünk, teszünk éltük? Legalább arra törekedjünk, hogy jobban megértsük őket, hogy legyőzzük a nemzedékeket szétválasztó nehézségeket. De csak beszélünk, sokat beszélünk, és nem fáradozunk azon, hogy tetteink összhangban legyenek szavainkkal. Ezért van, hogy a fiatalok már nem bíznak bennünk. Joggal követelnek tőlünk igazlelkűséget, őszinteséget ... Vannak, akik azt mondogatják nekik: ha majd átalakítottuk földünket, a társadalmat, ha elfelejtettük Istent, boldogabbak leszünk. Ez nem így van. Mert minél inkább csillapítják az emberek éhségét, - és kell is ezt csillapítani mindenütt — annál inkább nő az éhség Isten iránt; nyíltan vagy rejtetten, a szív mélyén, imádásban vagy esetleg bálványimádásban... Az embereknek, még a legmegelégedettebb és legbékésebb társadalomnak is szüksége van Istenre. Egyszerűen azért, mert az élet és a halál együttesen örökélet után kiált... És a többiek? Mindenekelőtt azokra a keresztényekre gondolok, akik nagyon is elégedettek önmagukkal; vagy akiket megrémít az élet hullámzása, a történelem mozgása. Ezek azt merészelik mondani a fiatalságnak, hogy a kereszténység és a humanizmus szembenállnak egymással. Ez nem igaz. Az 130
