Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)

1972 / 2. szám - FIGYELŐ - Goják János - Hajdók Zsolt - Tomka Ferenc: Beszélgetés B. Häringgel

oldal. — 2. Szent Ágoston, Epistola 55, 14. — 3. Természetesen bizonyos ellentmondá­sok éppen a január 1-i ünneppel kapcsolat­ban adódnak. Az új misekönyvben a külön­böző alkalmakra megadott misék között a 24. számú: A polgári év kezdetén — gyakor­latban nem vehető soha. Szűz Mária főün­nepe miatt; VI. Pál pápa pedig jan. 1 -ét a „béke világnapjának” nyilvánította. Az elmélet és élet itt alig van kapcsolatban egymással. Lásd: Rudolf Schwarzenbergerr Die Liturgie ist für die Menschen da. Got­tesdienst 1970. 24. szám. — 4. Sacramenta- rium Sangallense 1032. — 5. Az új kalendá­riummal kapcsolatos kritikai hangok össze­foglalójához lásd: Philipp Harnocourt: Kri­tische Erwägungen zum neuen Calendarium. Romanum. Lit. Jahrbuch 1970, 2. szám. Sólymos Szilveszter BESZÉLGETÉS B. HÄRINGGEL A Római Pápai Magyar Intézet január havi rekollekcióját P. Bemard Häring, az Acade­mia Alfonsiana neves morálisprofesszora tartotta. A rekollekció alaptémájául a teoló­gia és az imádság viszonyát választotta. Az elmélkedés után az Intézet ösztöndíjasai több időszerű kérdést tettek fel a profesz- szórnak. Nemrégen fejeződött be a II. Püspöki Szinódus. Ténykedését és határozatait különbözőképpen ítélik meg. Többen elégedetlenségüknek adnak hangot. Hogyan értékeli Professzor úr a szinó­dus határozatait? B. Hörinq: Legyen szabad válaszomat há­rom pontban összefoglalnom: 1. A papi szolgálatról szóló határozat tekintetében én is inkább az elégedetlenek táborába tartozom. Úgy érzem, hogy bár a bizottság az igazságot őszintén keresve, még éjszakáit is rááldozta a szöveg kiformálá­sára, mégis a rendelkezésre álló rövid idő bizonyos „elkapkodottságot” eredményezett. Ne felejtsük, hogy a II. Vatikáni zsinat határozatait hosszú évek munkája érlelte ki. Hibának tartom azt is, hogy a cölibátus kérdése „túlzott súlyával” elnyomott, illetve maga alá rendelt néhány nem kevésbé ége­tő problémát. 2. Az „Igazságosság a világban" hatá­rozatot, ha nem tökéletes is mindenben, sikerültebbnek vélem. Érettebb munka be­nyomását kelti. Érettségében bizonyára jelentős osztályrésze van a szakértőknek. Névszerint is megemlíteném Barbara War- dot, a nemzetközileg ismert közgazdászt, aki döntő szerepet kapott a határozat megfo­galmazásában. Az ő példája is figyelmez­tet, hogy a jövőben nagyobb bizalommal kell hallgatnunk a szakértők szavára, hiszen a szakértelmet, az illetékességet a Szent­lélek nem pótolja. 3. Végeredményben — véleményem szerint - a két dokumentumot együttesen kell szemlélnünk. A szinódus mindkettőben együtt óhajtott választ adni a pap sokszor vitatott szerepéről a ma, és méginkább a holnap egyházában. Az elsőben a papság institu- cionális, úgy mondhatnám: statikus jellege kapott nagyobb hangsúlyt. A második vi­szont a papság jövőt munkáló, prófétai szerepét emeli ki. Hadd ismételjem meg az elmélkedésban mondottakat: „lélekben és igazságban imádkozni" annyit jelent, mint munkálnunk az emberek üdvösségét, és megvalósítanunk az igazságosság követel­ményét a világban. Mi Professzor úr véleménye az egyház fejlődésének jelenlegi állapotáról? B. Häring: A kérdés túlságosan átfogó. Egy szempontra szeretném felhívni a figyel­met. Nem szabad nekünk sem az „ered­mény” statikus, történelmietlen keresésé­nek hibájába esnünk. Az egyház legsajá­tosabb jele, hogy vándorló, hogy „úton van". Ez más szavakkal állandó haladást, foly­tonos kibontakozást jelent, még akkor is, ha a fejlődés néha gyorsabb, — néha lassulni látszik. Gondoljunk arra, hogy hány olyan „eredmény" valósult meg az utóbbi időben az egyház életében, amely akár 20 évvel ezelőtt is elképzelhetetlen lett volna. Mi fiatalok (B. Häring a napokban töltötte be hatvanadik évét!) türelmetlenek vagyunk, többet akarunk: s ez jól van így. De téved­nénk, ha nem látnánk, és nem értékelnénk a már befutott utat is. Említek egy példát. Nyolc éve előadást tartottam a Vatikánban a Szentatya személyes jelenlétében. Tud­tam, hogy „érzékeny” problémát érintek, ezért sok imádság után — „félelemmel és remegéssel” - említettem meg, hogy az egyháznak, mint irgalmas anyának módot kellene találnia a kibékülésre azokkal is, akik elhagyták papságukat. A Szentatya helyeselte elgondolásomat, ám attól kezdve sokan „veszedelmes emberként” kezeltek. Ezt később nem egyszer éreztem. - S azóta? 128

Next

/
Oldalképek
Tartalom