Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 2. szám - FÓRUM - "Kerekasztal" beszélgetés a női egyenjogúsításról és a házasságról
és „női” foglalkozások megkülönböztetését. A különválasztás a régebbi korok tagadhatatlanul férfi-központú gondolkodásából eredt. Csak üdvözölni lehet tehát azt a törekvést, hogy nők is tölthessenek be olyan posztokat, amelyeket azelőtt mindenki elvitatott tőlük. MAGDOLNA: Szerintem sem szabad úgy felfognunk a dolgot, hogy kényszerűségből kell, „muszáj” az asszonynak dolgoznia. Sokan azt tartják, csak azért kell a nőnek dolgoznia, mert a férj keresete kevés a család fenntartására, főleg pedig a gyermekek megfelelő szociális keretben való felnevelésére. Ez csak ritka esetben igaz. Nemcsak erről van szó. A nőben is ugyanúgy megvan a hivatásvágy, az egyéni érvényesülésre való törekvés, mint a férfiban, és ez teljesen jogos. A nő ugyanúgy szeretne valamit elérni az életben, nem mintha nem lenne szép az édesanyai hivatás, de más területen is be tud kapcsolódni a munkába, ott is kamatoztathatja mindazt, amit érez magában. Ha elhelyezkedik valar.,ilyen intézménynél, üzemben, akár gyárban, és ott dolgozik, ez nemcsak a társadalomnak hasznos, hanem ezen túlmenően egyénileg is segíti kiteljesedésében, amellett a család- fenntartásban is eltörli az egyoldalúságot. Azt sem felejthetjük el, hogy lehet közösség-igénye is, amit a négy fal közé zárva nem tud megélni. Falun vagy kisvárosban csak baráti összejöveteleken jut erre mód, ha nem dolgozik. Egy gyárban vagy bármilyen munkahelyen sokkal több alkalom kínálkozik erre. Meg tudja beszélni problémáit másokkal, akik hasonló gondokkal küzdenek, kicserélhetik gondolataikot. MIHÁLY: Szerintem mégiscsak vannak női szakmák. Következik ez a nők alkati sajátságaiból. Ilyenek a kisebb testi erőt igénylő munkakörök. Ezzel szemben, ahol nagyobb testi erőre van szükség, az férfi-foglalkozás. Ilyen a bányászat, kohászat, épitészet. Igaz, az építőiparban vesznek részt nők is, van női kőműves, malteroslány, de többségében férfiak viszik. MAGDOLNA: Ne haragudj, véleményem szerint nem lehet, főleg szellemi foglalkozások vonalán, szembeállítani a férfi- vagy női szakmákat. Kétségtelen, a férfiak jobban ráállnák egy-egy területre, de a nők is meg tudják állni a helyüket, még akkor is, ha sokezer problémájuk van. összeszedettebbek, alaposabbak, nagyobb a szervező- képességük, lelkesen teszik, amit végeznek. Ha kell, három műszakot is tudnak teljesíteni. Nem tudom, hol itt a „gyengébb nem"? JÁNOS: Azt kell mondanom, ugyanígy nem érvényesek az olyan előítéletek, hogy a nők nem „elméleti pályákra” valók, mert a férfiaknál, úgymond, „kevésbé okosak”, „nem intellektuálisak”, vagy mert „nincs műszaki érdeklődésük". Nem lehet ezt mondani. Vannak kitűnő matematikusnők. Vagy ott van például a Miskolci Műszaki Egyetem, egyre több a nő-hallgatók száma. Kétségtelenül van, vagy volt a régebbi generációnál olyan előítélet, hogy a műszaki, bányamérnöki, agrártudományi, erdőmérnöki kar „férfinak való”. A szülők, a rokonság, a környezet mint sok egyebben, még itt is és ma is hat, de ha ez megváltoznék, más lenne a helyzet. ZSIGMOND: A szemlélet már mai napig is sokat alakult, változott. A múlt században még megvetették azt a riőt, aki elment dolgozni, az nem volt „úri” dolog. A következő fázis századunkban az volt, hogy a nők olyan foglalkozást kerestek, amely még az anyaság áttétele, kiszélesítése, például elmentek óvónőnek, tanítónőnek, ápolónőnek, tehát nagyon közel maradtak „eredeti" hivatásukhoz. Ma ezen is túllépek. Vezető beosztásba, felelős állásba is eljutnak, s ezt csak becsülni lehet. MAGDOLNA: Ha alapnak vesszük ezt az egyenjogúságot, nem tudom megérteni, miért nem lehetnek nők is — papok, a katolikus egyházban is, mint itt-ott már a protestánsoknál? MIHÁLY: A kérdés nem olyan egyszerű. A nő egyenlősége mellett is más, mint a férfi, és ezt a sajátságát meg is kell őriznie. Márpedig a papi hivatás atyai hatalmat, erélyt követel, erre egy nő képtelen. ISTVÁN: Annak a felfogásnak, amely a papban Krisztus aktív, atyai szerepét látja meg, az az emberkép a gyökere, melyre már utaltam: a régiek kimondottan vagy ki nem mondotton a férfit tartották elsőbbrendűnek. A nő más-volta valóban kimutatható. De ez nem jelenti azt, mintha nem lenne alkalmas a papi feladatok teljesítésére. A pap hivatása nagyonis sok lelkiséget, megértést, fogékonyságot, emberismeretet, intuíciót követel, melyre a nők sokszor alkalmasabbak. Érdekes, hogy szent Pál (idézőjelben véve) „női" tulajdonságokat is feltételez az evangélium hirdetőjéről. Arról beszél, hogy „a szülés fájdalmait” érzi át térítő munkájában. A pap „férfias" szerepe tehát nem is olyan egyértelmű, még a Szentírás szerint sem. És ha a nő-papság kérdésére is alkalmazom szent Pál tételét: „Krisztusban nincs férfi vagy nő”, nem tudom belátni, miért nem jeleníthetné meg papnő ugyanúgy, mint férfi-pap azt a Krisztust, aki a teljes emberképet hozta. JÁNOS: A hagyományos keresztény felfogás, úgy érzem, még egy ponton szorulna módosításra, újraértékelésre. Annak a rejtett férfiközpontúságnak, amely kifejeződött a papi rend nemi megkötöttségében, az ellenkezője is kialakult a századok folyamán, 110
