Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 2. szám - EXEGÉZIS ÉS KÉRÜGMA - Vida Tivadar - Gál Ferenc: Az évközi 11. vasárnaptól Szent István király ünnepéig
Nagyboldogasszony vigíliája (1 Kión 15, 3-4; 15-16; 1 Kor 15, 54-57; Lk 11, 27-28). MARIA A KEGYELEM RENDJÉBEN Az Ószövetségben tiszteletben tartották a szövetség ládáját, mert az volt a jelképe Isten jelenlétének, ígéreteinek és gondviselésének. Az egyház szívesen alkalmazza ezt a képet Máriára (frigynek szent szekrénye), mivel ő a jelképe annak, hogy Isten közénk jött, osztozott sorsunkban, és vezet az üdvösség útján. Mária azonban eleven jelkép, nem úgy, mint a szövetség ládája. Ő olyan kapcsolatba került az emberré lett isteni személlyel, amilyen kapcsolatban áll az anya gyermekével: a testi együvétartozás be van foglalva a személyes kapcsolat keretébe. Mária a hitében foganta az Isten Fiát, ezért jelentette nála az anyaság mindig egyúttal a hitet, az engedelmességet és a szeretetet is. Ezér köszöntötte őt Erzsébet e szavakkal: Boldog vagy, mert hittél (Lk 1,45). Isten maga is gondoskodott róla, hogy a hite igazi emberi küzdelemben erősödjék. Ezért jövendöli meg neki Simeon előre, hogy a lelkét tőr járja át (Lk 2,35), s ezért kell igazolnia anyaságát a keresztúton is. Amint a mai evangéliumból látjuk, Krisztus kifejtette, hogy azok kerülnek vele kegyelmi kapcsolatba, és azok igazán boldogok, akik megteszik a mennyei Atya akaratát, mint ahogyan ő is megtette. Máriában az anyaság a hit és a szeretet kifejezője lett, ezért a kegyelem vonalán is legközelebb ál! Fiához, a Megváltóhoz. A mai ünnep ennek a különleges kapcsolatnak a következményeit szemlélteti. Ahogy Krisztus engedelmes volt a kereszthalálig, és elnyerte a megdicsőülést, úgy Mária is egészen hasonló lett hozzá az engedelmességben, vele együtt járta a keresztutat, nemcsak külsőleg, hanem bensőleg is, azért felmagasztalása is hasonló az övéhez. Ebben a kegyelmi összefüggésben természetesnek találjuk, hogy mindenki mást megelőzött a mennyei dicsőségben. De Mária egyben jelképe a mi üdvösségünknek is. Krisztus más helyen így terjeszti ki anyjának kiváltságait: Azok az én anyám és rokonaim, akik hallgatják, és tetté váltják az Isten tanítását (Lk 8,21). Az üdvösség útja a mi számunkra is csak az lehet, ha követjük Krisztust az engedelmességben, az Atya iránti bizalomban. Mária mennybevitele annak a jele, hogy Krisztus mint fő bevonja saját dicsőségébe titokzatos testének tagjait. Szent István király ünnepe (Péld. 4, 10-15. 18-20; Ef 4, 17-24: Mt 7, 24-29). LELKI MEGÚJULÁS A szenteket általában az üdvösség rendiében mondjuk nagynak. Szent István esetében szeretünk keresztény múltunkra hivatkozni, amelynek ő volt az elindítója. A magyarság jövőjének a keresztény népekhez való kapcsolása biztosan az igazi haladás útja volt, s nekünk ma is értékelnünk kell a hit fennmaradását, a keresztény kultúra és civilizáció gyümölcseit, amelyek benne vannak, élnek nemzeti hagyományainkban. De Szent István maga nem történetfilozófiára gondolt, amikor a hitet elterjesztette, hanem igazi vallási megtérésre. Olyanra, amilyenről a mai szentlecke beszél: újuljatok meg lélekben és érzületben, s öltsétek magatokra az új embert, aki hasonlít Istenhez, és ezért szent. Az újjászületés a hitben és a keresztségben megy végbe, mivel ott öltjük magunkra Krisztust. De a kegyelem jelenléte nem szünteti meg emberi gyarlóságunkat. Magunkban hordozzuk a rendetlen kívánságokat, hajlamokat és körülvesznek a kísértések. Megújulásra mindennap szükségünk van. Hozzá kell mérni magunkat Krisztushoz és azokhoz a szentekhez, akik követték őt. Szent István 107
