Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 2. szám - Rezek Román: Teilhard élete és látomása
az embereket arra készteti, hogy egymásbahatoljanak, egymással egyesüljenek: „Ha egy-egy nehezebb nap végén nézem az éjszakában felfénylő ágyútüzeket, érzem, hogy mindannak végsőre feszült fokán vagyunk, ami megvalósult, és aminek még ki kell alakulnia... Boldog vagyok, hogy részt vehettem a háborúban: emberebb lettem, és méginkább pap. S megtanultam, hogy az élet nagyon szép - még a legkutyább körülmények között is, ha Istent látjuk meg benne. Márpedig ö mindenütt ott van”. Hogy Reims környékén a lövészárokban (mint szanitéc) még geológiai tézisének egy-egy gondolatát is papírra veti; hogy kitüntetései között a Becsületrend is szerepel; hogy katonatársai Sidi Marabu-nak nevezik: ez Teilhard számára csak felszíne a frontnak. A mélyben óriásit lendül a világképe: mivel „az emberi masszába” merült, ezentúl már képtelen úgy kézbefogni fosszilis csontmaradványát, hogy ugyanakkor ne gondolna a ma és a holnap emberiségére. 1915: Ypern és a Champagne-i harcok; 1916: Verdun; 1917: a Chemin-des-Dames-i csaták; 1918: a második Marne-i ütközetek... ez is csak felszíne a nagy élménynek. Bent a mélyben: Teilhard átéli a küzködve előrejutó emberi fejlődés minden mozzanatát. „Folytatódik a réges-rég megindult evolúció, s most már a jövő emberiségének vajúdó törzsébe gyűlnek erői” ... Képzeljük el a J4-38 éves jezsuitát, akinek szelleme tele van az előző évek ismerethalmazával. Most - az élő s küzdő emberi tömegbe merülve, meg az evolúció egyetemes értékét megsejtve- éri még egy harmadik lényegbevágó élmény is: hála Marguerite Teillard-Chambon, unoka- húga tiszta lelkének (tanárnő volt egy párizsi intézetben), Teilhard először („harmincéves késéssel”) találkozik „az örök nőivel”: Margittal levelezve nemcsak élményeket közöl, hanem - mint már oly sokan a nagyok közül - rátalál a „tiszta női lényegre”, amely nélkül a férfi nem érhetik meg teljesen. Az újra-megszületett Teilhad-t húsz háborús írásában találjuk meg: a hármas hatásra (az emberi massza, az evolúció emberi értelme és az örök női lélekkel találkozása) egymásután villannak fel olyan meglátások, amelyeket egy-egy támadás után vagy a párnapos pihenők közben meg kell írnia. E húsz tanulmányában vagy elmélkedésében „megvan már mindaz, amit később világosabban újra megfogalmaztam”- mondja saját maga. - Érdekesség kedvéért hadd említsem meg, hogy éppen az írások a háború idejéből c. kötet mindmáig az egyetlen — hála P. Henri de Lubac-naL· és Λίgr. Bruno de Solages-nak (egy jezsuitának és egy karmelitának), akik tíz évvel Teilhard halála után (1965-ben) jegyzetekkel, magyarázatokkal adták ki ezt a tanulmánygyűjteményt: ez mindmáig az egyetlen Teilhard-kötet, amely szabályos lmpri- matur-t és Nihil obstat-ot kapott... Képtelenség volna e pár lapon ismertetnem a Háborús írások lényegét: 120 könyvlapnak -felel meg az Álarc nélkül c. Tei-lhard-életrajzom elején; maga a szöveg pedig- magyar -fordításban - kb. 550 oldalas könyvre rúgna, ha valamikor sikerülne nyomdába küldenem... Ezt nagyon hangsúlyozva, ideírok mégis pár mondatot, amely legtömörebben sűríti össze e „forrón izzó”, de igen sokszor a filozófiába érő „látomásokat”: — „A Föld-Anyának s vele mindenekfölött Jézus Krisztusnak ajánlom e sorokat... Mert van egyesülés Istennel, s van egyesülés a Földdel; de a Föld révén is lehet egyesülni Istennel, — átalakítva a Földet, mint ahogy Jákob küzdött az Angyallal.”- „Élni vágyok. Kicsorduló élet hajt e sorok írására is. Ki akarom fejezni, milyen -is lehet az, hogy valaki izzó szenvedéllyel nézi a Földet. Megoldást i-s akarók találni cselekvésem ingatag lépteire, kételyeire. Mert szeretem a Mindenséget. Szeretem energiáit, titkait, reményeit. S mert ugyanakkor Istennek szenteltem magam: Neki, az egyetlen Kezdetnek, az egyedüli Kiútnak, az egyetlen Végpontnak. Hadd buzogjon hát fel szeretetem, mellyel az anyagot s az életet ölelem át... Olyan hiteles megoldást akarók, amelyben egyensúlyt ér el, és egységessé válik -benső életem. S ezt mindazok kezébe akarom tenni, akik kételkednek ilyen megoldás lehetőségében.” S mert a fronton könnyen otthagyhatja fogát, mint oly sok barátja már, ezért leírja e nagy szót (már A kozmikus élet végén, első írása utolsó soraiban): „Ez szellemi végrendeletem”. Későbbi tanulmányaim (nagy témaköröket bemutatva) állandóan visz- szatérnek majd erre a „szellemi végrendeletre”. 78
