Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 2. szám - Rezek Román: Teilhard élete és látomása
folyunk”, hanem ha velük együtt küzdünk egy Végpont eléréséért” - írja már legelső, valóban „teilhardi” írásában, A kozmikus életben (1916). Teilhard „látomásának” lényege van e -sorokban. Mert „kellő időben, nem tudom honnan előbúvó csíraként, visszhangra talált bennem az Evolúció gondolata: nagy jelenlétként növekedett bennem a Világmindenség mély, ontológiai, mindent magával sodró özönlésének tudata. Anyag, Élet és Energia szintézist érhet el egy olyan Világban, amely a mozdulatlan Kozmosz darabkákra parcellázott állapotából új dimenzió megszerzésével (a valamerre irányuló Fejlődés meglátásával) a Kozmo- genezj-s szerves fokára és méltóságára jut”. - Szétfolyó, semmibe olvadó világ helyett központosuló világot láttat meg az evolúció. S mivel a központosulás személyivé alákulást jelent, és mert központokat csakis a Legfelső Központ egyesíthet, ezért az evolúció teljes felmérése elvezet valami egyetemes Létező meglátásához. A panteizmus szétfolyó világa s anyagbasemmisülése helyett immár a legfelső-fokon- élő jelenik meg minden dolog szilárd vonzó-pontjaként. (Akik még ma is panteizmus- sal vádolják Teilfaardt, inkább olvassák el idevágó száz és száz írását.) Ezzel aztán kezd megoldódni az anyag és a szellem viszonyának problémája. Fejlődő világmindenségben (kozmogehezisben): az anyag és a szellem nem két külön dolog, hanem két állapota, két arcéle ugyanannak az egyetlen fejlődő kozmikus „alapszövetnek” ... Ez az intuíció teszi majd — alaposan kifejtve, folyton tisztább megfogalmazást kapva - Teilhard evolucionizmusát spiritualistává: „Első helyen a Szellem, a szervező-egyesítő.. S ez máris azt jelenti, hogy nem a múlté, hanem az alakulásé s a Jövőé a vezérszerep”. Az anyagnak fokozatos szellemivé válását (egyre magasabbfokú szervezett összpontosulását) Teilhard világosan megfigyelhette ötvenéves paleontológiái kutatómunkájában, ezért mer általánosítani: „A fejlődés és vonzás alatt álló Világegyetem a Szellemre zuhan, mint szilárdító formájára... Ha az anyagot nem metafizikailag, hanem genetikusán, valóságos alakulásában nézzük, akkor nem ellenlábasa, nem ellenpólusa az elérni vágyott Megérintlhetőnek, hanem anyaméhévé, hordozójává válik”. Az értékek ilyen „átbillenése” fogja megalkotni a hüperfizika szintetikus nagy törvényeit, amit most még (1911 táján) csak homályosan lát. „De abban már nem kételkedtem, hogy azt a boldogságomat, amit valamikor a Vasban kerestem, csakis a Szellemben találhatom meg.” 1911- ben pappá szentelik Hastings-ban (Anglia). Már akkor úgy lát, és úgy él, mint öt évvel későbbi elmélekedésében legrözítette: „Első akarok lenni annak tudatosításában, hogy a Világ mit szeret, mit keres, és mitől szenved. Első akarok lenni a keresők, a szeretni akarók közt, a szenvedőkkel. Elsőként akarok kitárulni, és akarom föláldozni magamat, a Világ minden szolgájánál kitárultabban akarok emberi lenni . .. S ugyanakkor az evangéliumi tanácsok követésével meg akarom menteni a lemondás révén mindazt a mennyei lángot, amit magába zár a hármas vágyódás: a tisztaságban, a szegénységben és az engedelmességben akarom átszentelni a szerelemben, az aranyban és a függetlenségben rejlő erőket”. 1912- 1914: Teilhard elmélyed paleontológiái tanulmányaiba, a párizsi Museum·*ban Marcellin Boule irányításával. - „Munkám szépen halad. De közben a szaktudományos munka több eszmét fakaszt fejemben, semhogy máris rendszerbe tudnám fogni.” Ez folyik tudományos „kirándulásain” is, amikor csákánnyal kezében kutatja a legrégibb negyedkori emberi lakóhelyeket: már nem az anyagi „Vas-Isten” az elmélkedése tárgya, hanem az emberiség, amely ,folyóhoz hasonlít: lassan, de biztosan halad előre. S ahogy a vízcsepp sem fordul vissza forrásába, akként az ember sem állhat ellen, hanem - éppen ellenkelőleg — nekifeszül az őt tovasodró kozmikus árnak, amely előreviszi, valaki nálánál Nagyobb felé”. A lángelme maradandó értékű alkotásai viszont az első világháborúban születnek meg. A front árja, amely mégiscsak előbbre viszi a világot Furán hangzik, de elhihetjiik Teilhardnak: „A háború tette lehetővé, hogy emberré érjek”. Számára a front nemcsak tűzvonalát jelent, a - sajnos még minidig - egymásra támadó népek hullámverődését, hanem valamiképp azt a sodródást is, amely 77
