Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 1. szám - Tomka Ferenc: Pasztorális lelkiismeretvizsgálat
kevesen vannak - úgy helyezkednek el, hogy lehetőség szerint minél távolabb legyenek egymástól?! Vagy egyáltalán beszélhetünk közösségi szeretettől ott, ahol a csoport tagjai nem ismerik, nem köszöntik, egyáltalán nem érdeklik egymást? A leglazább társaság tagjai, pl. egy munkahely közepesen összeszokott dolgozói is üdvözlik egymást az utcán; érzik, hogy valamilyen szempontból egymáshoz tartoznak. A katolikusok ezzel szemben oly jeges tartózkodást tanúsítva vannak jelen a misén („részvételről” csak szeretetben lehetne szó!), úgy jönnek és távoznak, mintha egyetlen feladatuk volna igazolni: lehet úgy is egymás mellett élni - térdelni, ülni vagy állni -, hogy semmi közünk sincs egymáshoz. Igaz, hogy a mai helyzetben még benne tükröződik annak a kornak a stílusa, amelyben még „illett” misére menni. Melyben a lelkipásztor örült, hogy hívei eleget tesznek a vasárnapi misehallgatás „kötelezettségének”, s efeletti örömében nem akarta szokásaikat megzavarni holmi „nem e világból való” krisztusi igényekkel. - Bizonyára meg is kapta volna a választ: „örüljön, hogy ott vagyunk!” És vajon a pap magatartása előmozdítja-e a közösség kialakulását a szentmisében? Prédikációk pl. joggal kifogásolják azoknak a viselkedését, akik nem várják be a mise végén levő ének befejezését, hanem az egész közösségi éneket megzavarva eltávoznak. De vajon nem a pap távozása jár elől a jó példával? Igaz, hogy vannak egyházközségek, ahol a hívek magas száma miatt nehéz kialakítani a mise közösségi formáját. A kivétel azonban nem erősíti a szabályt. A szabályt pedig Krisztus fogalmazta meg, amikor az egyházat a szeretet jelének, a szentmisét pedig a közösség Krisztusban való egysége jelének és megvalósulásának szánta. Amikor pl. a bécsi egyházmegyei zsinat megerősített határozata utasít, hogy „az istentisztelet előtt a hívek - a hely méltóságához illő formában - köszöntsék egymást” [10], az említett visszásságot igyekszik megoldani. (Természetesen itt is meg kell találni az egyensúlyt az egyéni - csendet igénylő - áhítat, és a közösségi találkozás formája között.) Ugyancsak ez a célja annak a világszerte terjedő gyakorlatnak, hogy a hívek a szentmise után közös reggelire jönnek össze. A több országban egyházilag jóváhagyott ,,házi misék”, illetve a hétköznaponta kisebb körben és családias hangulatban bemutatott misék sem botrányos különlegességek ilyen értelemben, hanem az Eucharisz- tia lényegéhez tartozó, közösségi találkozást célzó kísérletek. - A japán egyházban pl. régi hagyománya van ezeknek. Japán egyes részein a tradicionális teázási ceremónia közkedvelt formáinak felhasználásával kísérleteznek [ii]. Egyházközségünk szerkezetében is a közösségi szeretetnek kellene kikristályosodnia. E struktúra ehelyett általában legfeljebb a feudalizmus emlékművének nevezhető. - A közösség feltételezi azt, hogy tagjai felelősséggel, hozzászólási joggal rendelkezzenek. Mindenféle diktatúra megmérgezi a közösséget. Ezért nem csodálkozhatunk, ha a világiak ma még jelentős részben nem mutatnak elegendő érdeklődést az egyházközség ügyeiért, s nem érzik magukat a „család” tagjainak. Ennek bizonyára fő oka az, hogy a diktatórikus vezetés megölte magát a közösséget, s jelenleg szociológiai szempontból legfeljebb embercsoportról beszélhetünk. Vagy azt várjuk, hogy közösség alakuljon ki ott, ahol egyedül a lelkipásztor véleménye számít minden téren, s ahol a hívek „véleményét” csupán néhány nyugdíjas egyháztanácstag bólintása képviselheti? Nem kellene példát vennünk a világszerte egyre növekvő számú egyházmegyei vagy nemzeti zsinatok tagságának összetételéről? Minden foglalkozás, mindkét nem és minden korosztály képviselve van ezekben, 18 évtől felfelé. Sőt Jugoszláviában egyes plébániákon az egyházközségi tanácstag minimális korhatára tizennégy év. - Vannak problémák, amelyekhez egy 14-16 éves nem tud hozzászólni, de vannak olyan kérdések is, amelyeket pontosan csak ő ismer! Elszórtan vannak nálunk is szép kísérletek: Egyes helyeken leveles ládát tesznek ki, hogy a hívek ebbe dobják be véleményeiket, kívánságaikat. Másutt mise után maradnak ott a résztvevők, hogy megbeszéljék a prédikációban felmerült kérdéseket, vagy 24
