Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 1. szám - Tomka Ferenc: Pasztorális lelkiismeretvizsgálat
más aktuális problémákat. Ismét másutt - kisebb közösségekben - maga a prédikáció tolódik el a párbeszéd irányába. - Ahol megindult a dialógus, ott kibontakozásnak indul az egymással való törődés, azaz a közösségi szeretet. Krisztusi közösség csak felelős egyénekből jöhet létre (ad 2. a) A közösséghez tartozás megélése csak a felelőségtudattal párhuzamban alakulhat ki. Az egyéni felelősségre való nevelés viszont többek közt azt tételezi fel, hogy megváltozzék a tekintélyről alkotott képünk. E téren már mindenképpen lemaradásban vagyunk, hiszen az auktoritás minden területén, gyermeknevelésben vagy politikában egyaránt érezhető a demokratizálódás: eltolódás a párbeszéd, a kritika és az ezekből fakadó őszinteség irányába. Ezzel szemben a „jó kereszténység” egyetlen kritériuma sokáig az volt, ha valaki mindent elfogadott, amit egyházi felettesei mondtak. Bár tévedhetetlenséggel még a pápa is csak hit és erkölcs dolgában, ünnepélyes nyilatkozatok alkalmával rendelkezik, elvártuk a „jó kereszténytől”, hogy gondolkodás nélkül teljesítse papjának minden elképzelését. Krisztus egyházának ezzel szemben - a II. Vatikánum félreérthetetlenül erről beszél - kezdeményezésképes, gondolkodó emberekre van szüksége [12]. A szentírás vagy az egyház mindenkori tanítása szerint a Szentlélek megvilágosító vezetésében Isten népének tagjai is részesülnek [13]. A teljes értelemben vett közösség kialakulását bizonyos hagyományos magatartások aránytalan és egyoldalú ápolása is megakadályozhatja, éppen azért, mivel itt a felelős egyéni döntést a tradíció pótolja. Egyes községekben még ma is illúziók táplálásának veszélyét hordhatja magában az a tény, hogy a tradíció hatására látszólag minden zökkenőmentesen halad. Az ilyen helyeken különös súlyt kell fektetni az egyéni felelősség hangsúlyozására. Különben az első váratlan megrázkódtatás összedönti az egész kártyavárat. - Más helységekben keresztény közösségről már tradicionális értelemben sem lehet szó, legfeljebb a hagyományos szokások néhány maradványáról. - Veszélyes öncsalás az, amikor valaki azzal nyugtatja meg magát, hogy plébániáján azért a gyermekek többsége meg van keresztelve és elsőáldozáshoz, sőt esetleg bérmálkozáshoz is járulnak. Vajon ezek jelentős része tagja lesz-e Krisztus tanúságtevő közösségének? Vagy még mélyebbre, a gyökerek felé irányítva a kérdést: vajon egyáltalán egyéni döntésből fakad-e náluk a szentségek felvétele? Szüleik, környezetük és sajátmaguk későbbi (és korábbi) magatartását látva tudomásul kell vennünk, hogy nem. A lelkipásztori munkák (ad 1) A magasabbrendű elvek után visszatérünk első kérdésünkhöz: melyek a legfontosabb lelkipásztori feladatok, és milyen arányban osszuk el ezek között időnket? Helyes válaszra csak akkor leszünk képesek, ha állandóan szem előtt tartjuk munkánk említett magasabb céljait, mindenekelőtt a krisztusi közösség létrehozatalának vagy fenntartásának célját. A következőkben ilyen értelemben csupán néhány kérdést szeretnénk felvetni önmagunknak, abból a szempontból, hogy vajon a pasztoráció mai időbeosztásában nincsenek-e lényeges aránytalanságök? Munkánk beilleszkedik-e a célhierarchiába? (E fő kérdést akkor is hozzá kell gondolnunk az alábbi bekezdésekhez, ha külön nem is lesz kifejezve.) A lelkiismeretvizsgálatból fakadó, több esetben kézenfekvő következtetések levonása az olvasó feladata. Ha röviden össze akarnánk foglalni a mai lelkipásztorok tipikus munkaköreit, akkor a legfontosabbak közül bizonyára a következőket kellene felsorolnunk: hitoktatás, liturgikus feladatok végzése (mise, prédikáció, szentségek-, szentelmények kiszolgálta25
