Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Aszódi László: Világiak az Egyházban
JEGYZETEK X. Az Én-és-Te világnézet, a perszonalizmusnak ez a faja nem valami egészen új dolog. Előzményeihez tartozik pl. Pascal, Feuerbach, Kierkegaard munkássága. De rokonságot tart ezzel az irányzattal a perszonalizmus számos más művelője is, így pl. Romano Guardini, Gabriel Marcel, Franz Böckle stb. Két fő mestere azonban: Martin Buber, a század nagy zsidó tudósa. 1878-ban Bécsben született, de Lembergben, nagyapjánál nevelkedik. Három nagy kutatási területe van: az ószövetségi Szentírás, a chasszidizmus nevű zsidó mozgalom lelkisége és az Én-és-Te filozófia. „Ich und Du” című alapvető könyve 1923-ban jelent meg. Meghalt 1965-ben Jeruzsálemben. — Ferdinand Ebner 1882-ben született Wiener-Neustadtban. Tanító volt, sokat betegeskedett, életében egy könyve és néhány cikke jelent meg, műveinek zöme „Fragment”, azaz töredék. 1931-ben halt meg. A kettő életében nem ismerte egymást. Buber később nagy elismeréssel fedezi fel Ebner írásait. Aszódi László VILÁGIAK AZ EGYHÁZBAN „Az 'Egyház nem született meg igazán, élete még nem teljes, még nem egészen Krisztus jele az emberek között, ha a hierarchia mellett nincs ott, nem tevékenykedik a világiak rétege” [1]. Lassan közhely számba megy, hogy a társadalmat gyökereiben átható változások új problémákat és feladatokat állítottak iaz Egyház elé is. A világ „kihívására” a II. Vatikáni zsinat válaszolt egyebek között az ekkléziologia új szemléletével, sőt - legalábbis, ami az egyházi intézmény szervezetét illeti - új egyház-modellel [2]. W. Trilling kifejezésével ezt az egyházat úgy képzelhetjük el, „mint a keresztények közös felelősségét és testvériségét” [3], szemben a hierarchia tekintélyt és hatalmi egyházával. A II. Vatikáni zsinat Isten népének: a klerikusoknak és a világiaknak egyházát posztulálta, szemben csak a klérus egyházával. Nehéz megmondani, hogy a II. Vatikáni zsinat határozatai közül melyek a legfontosabbak. Az azonban bizonyosnak látszik, hogy a világiak szerepéről való felfogása korszakalkotó. Ezután véglegesen befejezettnek tarthatjuk „a világiaknak az Egyházban való visszaszorítását és jogfosztását” [4]. Ha pedig az Egyházat, Isten népét úgy nézzük, mint papok és világiak közösségét, nyilvánvaló, hogy csak az Egyház egészéről vallott felfogásunkkal összhangban elemezhetünk minden részterületet. Az ekkléziologia sok más területével ellentétben a világiak teológiája és szociológiája kidolgozatlan [5], csak körvonalaiban bontakozik ki a zsinati dokumentumokból is. Ez! azt jelenti, hogy nemcsak a kérdés objektív jelentősége miatt, de feldolgo- zatlanságából következően is kulcsfontosságúvá vált a világiak helye és szerepe az Egyházban. Valószínűleg csak ennek részletes tisztázása után lehet érdemben előbbre lépni a papi hivatást érintő kérdésekben, vagy az Egyház szervezeti-igazgatási kérdéseiben. Persze itt ezt a hiányt nem pótolhatjuk. Ehelyett néhány társadalomtudományi szempont megvilágításával, néhány konkrét következtetéssel szeretnénk hozzájárulni a kérdés elméletéhez, és nem kevésbé a magyar egyház gyakorlatának egyes konkrét kérdéseihez. 229
