Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Bencze Anzelm - Söveges Dávid: Én és te
Házasság, szerelem Az emberi Én-és-Te 'kapcsolatok között a két legteljesebb a házasság és a barátság. A szerelem is „kinyilatkoztatással” kezdődik, ide is hit és szeretet, elfogadás kell, itt is döntés történik a másik fél felé stb. A házasság és szerelem (mi egyenlőségjelet teszünk a kettő közé) két személy teljes találkozása, önátadása egymásnak, a nemiség szféráján keresztül. Ez a nemi aktus a férfi és nő között a házassági Én- és-Te kapcsolatban - a szó mellett — a legfontosabb szerepet viszi, de fontos az együttélés, életközösség is. A nemiség kifejezi, elmélyíti, gyakorolja, megvalósítja a szeretet-önátadást. Ezért kell a házasságnak kizárólagosnak (monogámnak) és öröknek (felbonthatatlannak) lennie. Ezért meg nem engedett, sőt hazugság a házasságon kívüli nemi élet, hiszen a nemi aktussal teljes, kizárólagos és örök ön- átadást mond, jóllehet nem ez a szándéka. Az Én-és-Te kapcsolatból kiszakított, függetlenített nemiség rossz, értéktelen, de ugyanakkor a maga helyén, a házasságban - még a természeti, nem szentségi házasságban is - szent, isteni. „Minden igazi emberi És-és-Te kapcsolat mögött az örök Te áll” (Ebner). A házastársak egymást üdvözítik, egymást irányítják az örök Te felé, épp a házasság gyakorlásával, élésével. - Innen érthető pl. az is, hogy a vallás ás a szerelem szókincse mennyire rokon (vö. Énekek Éneke, J. Donne versei stb.). Viszont nem szabad felednünk, hogy a legbensőbb emberi Én-és-Te kapcsolatban is, a közelség mellett is marad, és kell is, hogy maradjon távolság a két személy között: végig két személy marad. Az ilyen szeretet elismeri a másik egyéniségét, különállását és minden benső kapcsolat és nyíltság mellett sem akarja azt magába olvasztani, megszüntetni. El tudja például viselni, hogy másokat is szeret, mondjuk a szüleit. (A féltékeny szeretet mögött mindig önzés lappang.) Ez a szeretet, bár nyílt és őszinte, nem tör 'be a másik, a Te bensejébe, elismeri, hogy annak is lehet számára zárt, hozzáférhetetlen benső világa. Szülő és gyermek A szülő és gyermek viszonya nem állati, még a kezdeti fokon sem az. Nem teljes Én-és-Te kapcsolat ez még, mert erre a csecsemő még nem képes, de útban van feléje, amikor szopás közben is anyja arcába néz, annak szerető hangját megismeri, ránevet stb. Az anya részéről, bár az anyai ösztön hasonlít az állatokéhoz, mégis kezdettől fogva megvan az emberi kapcsolat is, mely a 'személyességből fakad. A kis gyermek részéről a viszony eleinte túlnyomóan ösztönös, majdnem, hogy állati: ahogyan a kis majom kapaszkodik anyja emlőjébe vagy szőrébe, úgy csüng ösztönösen a gyermek is anyján - néha apján. A fejlődés során azzonban ez az ösztönös kapcsolat fokozatosan leépül, megszűnik, hogy helyet adjon az emberi, Énr-és—'Te kapcsolatnak. Nagyon fontos, hogy az átváltás az ösztönösből a személyesbe pszichológiailag egészségesen menjen végbe: valóban megtörténjék. Kezdődik ez a kisgyermek „ödipus-komplexumával”, amikor rájön, hogy anyját apuka is szereti, a kistestvér is, és ő csak egy ebben a közösségben, nem pedig az egyetlen. Később csúcspontját érheti el a kamaszkori leválásban. Sokszor ez elmarad, vagy töredékesen történik, esetleg túl nagy megrázkódtatással. Vagy a gyermek marad függőben, vagy a szülőik rosszul értelmezett „szeretetből”, azaz ösztönös ragaszkodásból nem engedik felnőni, önállóvá válni. Az ilyennek túlságosan megnehezítik, sokszor lehetetlenné teszik későbbi Én-és-Te kapcsolatát a házasságban. A szeretet fejlődés-lélektanához csak annyit szeretnénk még hozzátenni, hogy az ifjúkori szeretet lángoló, csapongó, és rejtetten önző. Az érett szeretet az én-központból, a személyiségből indul ki, és bár jogosan kapni is akar, de ugyanolyan mérték225
