Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Bencze Anzelm - Söveges Dávid: Én és te
ben adni is. Kell hozzá bizonyos önuralom önmaga felett, és a realitásokhoz való alkalmazkodás is. De épp ezek teszik egyúttal kitartóvá, állandóvá. A barátság Ha ritka is az igazi barátság - talán az „igazi” házasság is ritka —, ez is az Én-és- Te kapcsolat egyik teljes megvalósítása emberi síkon. Nem a nemiség a közvetítője, kevésbé is ösztönös - bár azért a barát választásába is belejátszhat az ösztönös rokonszenv nem is annyira exkluzív, mint a házasság: többel is lehet egyidőben, bár aligha lehet igazában „hármasban” barátkozni. Az önátadás sem olyan fokú, de nyíltságára, a személyből fakadó hitre és szeretette itt is szükség van. A legtöbb nyelv nem is különböztet a „szerelem” és „szeretet” szavak között, és ebben van némi igazság. A nevelés Az Én-és-Te kapcsolatnak két teljes értékű megvalósulása a szerelem és a barátság. De más emberi kapcsolatokban is nagy szerepet játszhat a személyes viszony, ha nem is ennyire kölcsönösen és kizárólagosan. Így például a nevelésben is. Az oktatás (tanítás) és nevelés (jellemformálás) között különbséget kell tenni, mégha a gyakorlatban sokszor együtt jelentkeznek is. A matematikai feladatok megoldására lehet oktatással „nevelni”, etikára nem. A legszebb dolgozatot írhatja az igazmondásról a leghazugabb növendékünk is. Az oktatásnál nem zavar, ha a növendék látja az oktató szándékát: erre akar megtanítani. Hiszen a növendék is tanulni akar valamit, ha nem is túlsókat, és lehetséges ezen a téren közte és tanára között „csendes megegyezést” elérni. De ha a növendék észreveszi, ihogy jellemét akarjuk nevelni, a legtöbb fellázad ellene, és éppen azok, akik a legjellemesebbek. Nem akarják, hogy őket „neveljék”. Még azok is, akik küzdenek a jó és rossz problémájával, maguk akarják megoldani azt; nem tűrik, hogy kívülről diktálják nekik: mi a jó, és mi a rossz. Ez azonban nem azt jelenti, hogy eltitkoljuk nevelői szándékunkat, és ravaszul, cselesen neveljünk. A nevelés nem tűri a „politikát”, még a szisztémát is alig. Nem lehet meghatározott órákon vagy időkben nevelni. Jellemet nevelni, alakítani csak személyes kapcsolattal lehet: a növendék egészére hat a nevelő egésze. Nem szükséges, hogy a nevelő „erkölcsi zseni” legyen. Elég, ha teljes ember, személyiség, és keresi ezt a személyes kapcsolatot. Épp akkor hat egész emberségével, ha nem akar szándékosan hatni. A nevelő feladata, hogy az értékeket összegyűjtse, és odanyújtsa a növendék elé, de a maga személyiségén keresztül. Nem szabad ugyan kényszeríteni, de a kényszer ellentéte itt nem a szabadság, hanem a kapcsolat, az összekötöttség. A nevelő áthajlik a tanítványához, „átöleli”, az ő szempontjából is nézi a világot. A tanítvány csak a maga oldaláról nézi. Ha ő is átnézne a nevelő oldalára, az már nem nevelés, hanem barátság lenne. Így is fogalmazhatnánk ezt: (két módszerrel lehet az emberekre hatni: a propagandával és a neveléssel. Az első úgy akarja az idegen felfogást a másikra átvinni, hogy az azt higgye: ez az ő véleménye is. A nevelés pedig: ami értéket felismertem, azt át akarom adni a másiknak is, de úgy hogy mintegy ráébresztem. A propagandát nem szükséges, hogy az is higgye, aki végzi. A nevelőnek viszont hinnie kell saját igazában. Épp ezért az átvitel nem is tanítással történik, hanem találkozással. 226
