Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Meszlényi Antal: Nemzetünk égő áldozata
varrt, vasalt, felszolgált, terheket cipelt, betegeket ápolt, vagy egyéb nehéz munkát végzett. Méltán mondhatta Benedikta nővér: mindent megtett, amire főnöknöje felszólította, s úgy engedelmeskedett, mintha nem is király leánya lenne, hanem valamelyik szegény munkásé [20]. Társai vonatkozásában is elment a figyelmesség legvégső határáig. Amit pl. megtehetett maga, semmiképpen sem bízta másra. Lényéhez tartozott, hogy azokat a munkákat szerette legjobban, amelyektől mások húzódoztak, így pl. a nehézkes betegek ápolását. Sokszor már sajnálták is, de a segítséget ezzel szokta elhárítani: ha ezt, vagy azt megtennéd, érdemeket szereznél Istennél, dehát erre magam is rászorulok. A makulátlan tisztaságot valósággal árasztotta magából. Ereiben a vér oly tisztán csobogott, ahogyan azt a Teremtő lehelte beléje. Emberi vágyai nem azt keresték, ami ösztönős vagy alantas, hanem ami a magasságok felé lendítette. Egyébként ezt a tulajdonságát a szenttéavatási vizsgáló biztosok nem is igen firtatták, aminthogy a nővérek is valamennyien természetesnek találták. Csalánt Erzsébet csupán ennyit vallottt: Margit mindig magasztalta a szüzeket, s különösképpen, ha az ilyenek vértanúságot is szenvedtek. Kandida még ezt tartotta szükségesnek megmondani: ajkát soha és semmiféle csúnya és illetlen szó el nem hagyta [21]. A tökéletesség magaslatán járt, fogadalmának harmadik követésében: a szent szegénységben is. El lehet mondani, hogy királyi vérből született, és koldusként iparkodott élni. Még külsejére is csupán annyit adott, amennyit az illendőség megkívánt. Nem a földieknek akart tetszem, ezért járt munkától szakadozott és foltos ruhákban, elnyűtt lábbeliben, mi több, nemegyszer mezítláb. Méltán jegyezte meg Jolánra: szeretett szegényen élni, elhasznált ruhákban járni, pedig válogathatott volna drága selymekben, ízletesebb ételekben és italokban. Mindezekről készséggel mondott le, és tovább adta, amit otthonról kapott, a szegényeknek s főképpen a betegeknek [22]. Amíg vissza nem utasította másodszor is Ottokár kezét, a királyi palotából bőven érkeztek a gazdag rakományok, bennük az értékes arany- és ezüsttárgyak, egyházi kegyszerek, liturgikus ruhák s az étel- és italneműek. Örült ezeknek, de kizárólag azért, hogy elöljárói engedéllyel jótékonykodhasson velük. Mert maga igénytelenebb volt, mint bárki más, a kényelmet nem kereste, és megelégedett a legszűkebbel. A test kívánságait féken tartotta, lelkét nevelte, és így jutott el a via unitiva-n keresztül egészen Isten közelébe. Kár volt atyjának elhidegülnie tőle, mert éppen nehéz óráiban bizonyította be leginkább, mennyire ragaszkodik hozzá. Példa erre az 1264-es év, amikor a tatárinvázió a legfenyegetőbb volt. Imáit és penitendázá- sait megduplázta, csakhogy távol maradhasson ez a keleti vihar. Magáért nem aggódott, legfeljebb a becstelenítéstől félt. Ezért is mondotta Olympiadesnek: anyám, ha országunkba törnek a tatárok, orromat a saját kezemmel csúfítom el, hogy minél visszataszítóbb legyek. De ha erre nem futna erőmből, téged kérlek, hogy tedd meg helyettem. Azt is sejtette, hogy az ellenség ennyivel be nem érné, s ezért fokozta imáit, azzal a bizakodással, hogy a tatárok ne jöjjenek [23]. Szülő-, testvér- és nemzetszeretetének újabb felemelő példáját adta, amikor az apa és fia: V. István, ifjabb király között a fentebb jelzett évben annyira kiéleződött az ellentét, hogy haddal mentek egymásnak. Persze a tüzet gyújtogatták a pát- toskodó főurak is, kitört a polgárháború. De minél erősebben dühöngött az emberirtás, annál jobban sűrűsödött Margit könnyes könyörgése, ahogy Marcellus legendája írja: éjjel-nappal könny volt a kenyere [24]. Ebhez járult erénygyakorlatainak megsokszorozása. így érte el célját, hogy apa és fia mégiscsak kibékültek egymással., és a nemzet visszakapta nyugalmát. Az hogy jelenlétében, az ő kolostorában nyúj216
