Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)

1971 / 3. szám - FIGYELŐ - Gál Ferenc: Péter elsősége ökuménikus párbeszédben

got, amelyet a természet és a kinyilatkoztatás egyaránt javall. Péter tekintélye, mint egyházi tekintély, magában foglalja a pásztori szolgálatot, a hit folytonosságának szolgálatát (testvéreinek megerösítője Lk 22,32), továbbá az egység és szilárdság szolgálatát. Ennek a hármas feladatnak az Egyház lényegi küldetésében kell megnyilatkoznia, vagyis ott, ahol Krisztus evangéliumát hirdetik, és szakramentálisan megjelenítik. Péter tekintélye tehát pasztorális szolgálat a kinyilatkoztatott igazság tételes hirdetésében. Az igazság azonban csak dialógussal közelíthető meg. Már a kinyilatkoztatás maga is párbeszéd Isten és ember között. Isten maga így akarja az embert elvezetni az igazságra. Viszont ma az emberiség új helyzet előtt áll: a technika és kultúra hatására egyre jobban jelentkezik az egységre való törekvés is. Épp ezért ma már világviszonylatban kell összehangolni a kereszténység párbeszédét is. A hit sorsa ugyan nincs a véletlenre bízva: folytonossága jelenti tévedhetetlenségét is (Jn 16,13). De a teológiai kifejtés lehet elevenebb, egységesebb, vagy ellentmondásos. A pápai tekintély feladata lehetne a kor követelményeinek megfelelő kifejtésnek az irányítása. Ez úton - az egységessé forró emberiségben - egyszersmind elősegítené az evangélium egységes hirdetését is, továbbá ösztönző és bókebíró lehetne. De szerepe feltételezi a testvériség szellemének ápolását, a lelkipásztori okosságot, a párbeszédre való rátermettséget, a megértő tapintatot és a Krisztus ügyéért való buzgólkodást.

Ott beállításában Péter szolgálata a jövőben megvalósítandó feladat, nem pedig Krisztustól alapított intézmény, amely folytatódik a római pápa hivatalában. Nehéz viszont elgondolnunk, hogyan lehet életképes egy ilyen irányító- kommunikációs központ, megfelelő hatalom és különleges karizma nélkül.

Arthur Alcbin, oxfordi teológus körvonalazza az anglikán véleményt. Az Egyház a hit, a szolgálat és az istentisztelet közössége, melyben a tekintély nem valami intézményhez, hanem az apostolutód személyéhez van kötve. A tekintély mindig képvisel valakit. A püspök szolgálatának igazi helye a liturgia. A hívők itt csoportosulnak köréje, abban a tudatban, hogy Jézus Krisztust képviseli. A püspök Jézus Krisztus szolgáló eszköze a titokzatos testben. A tekintélyben részesedik az egész apostoli kollégium, azért az nem lehet egy püspöki székhely privilégiuma. Az Egyház egyedüli feje Krisztus, ugyanakkor a püspökök kollégiumában is kell valakinek elsőnek lennie. A történelem azt mutatja, hogy a primátus gyakorlásának többféle módja volt. Az anglikánok elfogadhatatlannak tartják azt a módot, amelyet az I. Vatikáni Zsinat mint hittételt kihirdetett. Viszont a II. Vatikáni Zsinat óta egyre inkább látják a jóakaratot, hogy a pápaság nem okvetlenül csak a hatalmát akarja érvényesíteni. Ezért vallják, hogy lehet a közös megoldást keresni. Amidőn a világ ma az egység felé siet, a kereszténységben is jelentkezik a hatékony központ követelménye. Ezt a belső követelményt Lohff és Ott is emlegették. Alchin azonban egy lépéssel tovább megy. A szentírás szellemének megfelelően megengedi, hogy az egész Communiónak, az egész keresztény közösségnek szüksége van apostoli felügyelőre, episkopos-ra. Másrészről viszont leszögezi, hogy az Egyház lényegében pluralisztikus intézmény, tehát nyitva kell állnia mindenki előtt, megértőnek és a szabadság ápolójának kell lennie. Péter hivatala sem lehet ezért hatalmi pozíoió, hanem csakis a megértő és segítő atya tekintélye. Az új időknek ez az új víziója már hatékonyan jelentkezett XXIII. János pápa fellépésében.

Tehát, amint látjuk, a három protestáns szerző felfogása legföljebb gyakorlati értéket tulajdonít Péter szolgálatának. A Péternek adott személyes hatalom, illetőleg az ő tekintélyének folytatódása a pápában csakis a római Egyház történelmi hagyománya, nem pedig Krisztus akarata.

Az orthodox teológusok véleménye érthető módon közelebb áll hozzánk, hiszen a keleti egyházakat erősen jellemzi az apostoli tradícióra való hivatkozás. Evdokimov, a párizsi Centre d’Études orthodoxes igazgatója, mint orosz-orthodox teológus nyilatkozik. Szerinte Péternek tekintélyi elsőbbsége van, nem hatalmi. Annyiban első, és annyiban sziklaalap, amennyiben Jézust megvallja Isten Fiának (Mt 16,18). Akik ezt a hitet meg vall jak, azok tulajdonképpen mind örökösei karizmájának, kiváltképp azonban azok a püspökök, akik hivataluknál fogva Péter szerepét öltik magukra. Péter hivatala mellett azonban a keleti liturgia Pált is ünnepli, mint akiben kikristályosodott Isten népének prófétai küldetése, továbbá Jánost, akit úgy tekint, mint a lelkiség kifejezőjét. Péter tekintélyének tehát egyensúlyban kell lennie Pál és János tekintélyével, illetőleg hivatalával. Az Egyház, mint Krisztus teste, nem jogi fogalom, hanem élő szervezet, amelynek istenemberi tulajdonságai vannak. A jog mindig alá van vetve a kegyelmi rendnek. A Három hivatal egyensúlya létrejöhet a Szentháromság hasonlatosságára. Ott az Atya biztosítja az egységet a három személy egyenlőségének megsértése nélkül. Ezt a gondolatot kell a püspöki kollégiumba, illetőleg az Egyházba is átvinni. Már Ireneusz úgy (látta, hogy Péter széke a sze- retetben és a gondoskodásban az első. Róma előjoga ezért az összehangolás, a tanács és a tanúságtétel, nem pedig a hatalmi szó.

A szentháromsági analógiát még jobban hangsúlyozza Stylianos Harkianakis, Melitou- polis-i (Kréta) metropolita, aki a görögorthodox nézetet ismerteti. Vajon az Egyház struktúrája az evangélium alapján monarchikus-e vagy kol- légiális? A feleletnél az egész evangéliumi bitet kell alapul venni, nem pedig az egyes képeket, amelyek itt-ott előfordulnak, és az Egyházra vonatkoznak. Az igazi normatív alap a szentháromsági hit. Ma már trinitarisztikusan értelmezzük a teológiában a teremtést és a kegyelmi rendet is, tehát ezt a módszert kell »1191