Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 3. szám - FÓRUM - Enzsöl Ellák: Hozzászólás "a celibátus kérdéséhez"
Jeruzsálemben, Konstantinápolyban pedig zarándokházakat az arra zarándokló magyarok számára. Annál inkább szólnak Koppány néggyé vágásáról, és Vazul megvakításáról. Felteszem a kérdést: mi lehetett az oka ennek a már ezeréves beállításnak, sőt rágalomnak? Mert ha elolvassuk Kálti Márk Képes Krónikáját, vagy -Hartvic-Turóczy-Kézay Simon, Szalay László és Horváth Mihály történetírását, egészen más képet kapunk róla. Kálti Márk (1358) Képes Krónikája így ír: „Koppány vezér Szt. István király anyját vérfertőző házasságra kívánta, meg akarta ölni Istvánt, hogy vezéri részét a maga hatalma alá hajtsa. Szt. István azonban összehívta főembereit és Szt. Márton hitvalló közbenjárása által kérte az isteni irgalmasság segítségét. Majd összegyűjtötte seregét és az ellenség elébe indult. Megkezdődött a csata, mindkét részen sokáig és vitézül folyt a viadal, de az isteni irgalmasság segítségével Szt. István vezér nyert dicső diadalt. Ebben a harcban Vencellin ispán megölte Koppány vezért. Koppányt pedig Szt. István néggyé vágatta, egyik részét elküldte az esztergomi, a másikat a veszprémi, a harmadikat a győri kapuhoz, a negyediket Erdőelvébe”. Szent Istvánnak csak egyetlen hódító hadjárata volt, amikor is a bizánci osászár kérte segítségét Keán bolgár fejedelemmel szemben. E hadjárattal kapcsolatban feljegyezték róla, hogy amikor a császár a győzelem után zsákmányolt, „ez az igazán katolikus király, István, eltekintett a zsákmányolástól, csak a templomból az ereklyét vitte el, amelyeket egész életében nagy tiszteletben tartott.” Kálti Márk Képes Krónikája Vazul megvakításáról ezt írja: (Szt. Imre hirtelen halála után István király...) „...testi ereje megfogyatkozott, érezte, hogy bágyadtság nyomja: sietvést el- küldötte Buda nevű követét, Egyröt fiát, hozza ki a nyitrai börtönből nagybátyja fiát, Vazult, akit a király ifjúi vétkek miatt záratott el, és hogy balgasága megjavuljon, vezesse hozzá, hogy mielőtt meghal, királlyá tehesse”. (Budát a Krónika alávaló embernek nevezi, Péter pártjához tartozhatott, ez a tanács Seböst, ugyanannak a Budának fiát küldte a börtönbe, ahol Vazult őrizték.) „Sebös tehát megelőzte a király küldöttét, kitolta Vazul szemét, és ólmot öntött fülének üregébe, majd Csehországba menekült. Utána megérkezett a király küldötte, látta a megvakított szeműt, és azon módon, sebzett szemekkel, vezette el a 'királyhoz. Látta Szt. István király, milyen nyomorúságosán megcsonkították, keservesen sírni kezdett, de nyomta a betegség terhe, ég nem adhatta meg a gonosztevőknek méltó büntetésüket. Magához hívta tehát unokaöccsének, Szár Lászlónak fiait, Andrást, Bélát és Leventét, azt tanácsolta nekik, fussanak, amilyen gyorsan csak tudnak, hogy megóvják életüket és testi épségüket. Ezek megfogadták a szent király bölcs tanácsát, és Csehországba futottak a bajok és fájdalmak színe elől”. Megemlítem még, hogy az 1970. évi augusztus 20-iki TV-adás is védettnek említette Sz. Istvánt Vazul esetében, csak „mi” hirdetjük még mindig és szívós kitartással, annál kevesebb körültekintéssel: íme a mi Szent István királyunk — a véreskezű - milyen szent volt! Milyen keményen tudott büntetni! Lapis Katalin ellen felhozott érvek? Meglehet. Sokkal nagyobb baj azonban, hogy a mellette felsorakoztatott érvek is súlytalanok. Pszichológiai szempontból túlzó leegyszerűsítés a nemi kapcsolat személyiségformáló erejére való hivatkozás. A pszichológia nem a sexuális élet hiányának szemszögéből kérdőjelezi meg a cölibátust, hanem figyelmeztet az egyedüllét eltorzulásaira, a magány lelki buktatóira, ugyanakkor pedig hangoztatja a személyes kapcsolatok szeretetben gazdagító emberformáló erejét. A celibátus-ellenes szociológiai szempontok - elismerem - „nem meggyőzőek”. Viszont hozzátenném azt is, hogy a statisztika még nem szociológia, nem beszélve arról, hogy a külön186 HOZZÁSZÓLÁS „A CELIBÁTUS KÉRDÉSÉHEZ” (TEOLÓGIA, 5.évf.l971.1.sz.) Pohlschneider püspök körlevelét eredeti egészében nem ismerem. A TEOLÓGIÁ-ban közölt részletéhez tennék néhány megjegyzést. Kétségtelen, hogy a pap magánya ma ijesztőbb, mint valaha. Ugyanakkor viszont egy pillanatra sem gondolom, „hogy az Egyház jövőjének biztosítása a papok -házasságától függ”. Egyszerűen azért nem, mert ez a jövő nem a papoktól függ, tehát a papok házasságához sincs köze. Meg kell tanulnunk végre, hogy kevesebb -jelentőséget tulajdonítsunk önmagunknak, hangsúlyozza Ratzinger professzor. (Szolgálat, 1971.1.) A körlevél védekező állása sem tetszik. Érvei erőltetettek, s azonnal gyanúba hozzák saját erőlködésüket. Tán alaptalanok a celibátus
