Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 3. szám - FÓRUM - Enzsöl Ellák: Hozzászólás "a celibátus kérdéséhez"
böző egyházak lelkészt ellátottságát a celibátus védelmében felemelíteni, - teológiailag sem helytálló. Egyébként is: Csak azonos struktúrájú szervezetek adataiból meríthetnénk következtetések levonására alkalmas összehasonlítást. A kérdés ugyanis megfordítható. Vajon azért ivan-e több katolikus pap, mert celibátusban élnek? Ugye nem?! Hasonlóképpen nem érv más egyházak paphiánya; ez is csupán az általános szekularizáció jele. A papi nőtlenség különben sem „hasznosság’ kérdése. Az esetleges létszámnövekedés szempontja önmagában még nem válhat a celibátus eltörlésének indítékává. Höffner bíboros pl. attól fél, hogy néhány éven belül nem maradna nőtlen világi pap, mert egykönnyen jelentkezne a „széles út” szociológiai törvénye. A „széles út” félreérthetetlenül biblikus fogalom, s aligha alkalmazható a házasságra, hiszen „pusztulásba vezet” (Mt 7.13). Talán csak a „köny- nyebb életforma” vonzóerejére célzott a „széles út”? Akkor is téves az állítás. A családos emberek tiltakoznának ellene legjobban. Mindkét életforma áldozatokat kíván, ha valóban az életre vezető „keskeny úttá” akarjuk tenni. Igaz, a „természetfeletti szempont” valóban „döntő” indítéka a celibátusnak, a körlevél fogalmazásmódja mégis félreérthető. A szentírási helyeket nem magyarázhatjuk egymástól függetlenül, elszigetelten. Krisztus dicséri ugyan az önkéntes lemondókat (Mt 19,12), de azt se feledjük, hogy az ítéleten arról kérdez, amit legkisebb testvérei közül eggyel is tettünk (Mt 25, 40). Szent Pál valóban ír az Ür kedvében járó nőtlen emberről (1 Kor 7,32), viszont ugyancsak ő tanít rá, hogy leghétköznapibb cselekedeteinket is „Isten dicsőségére” kell tennünk; ezért életünk minden mozzanatával az Űr kedvében járhatunk (1 Kor 10,31). Végső soron is: „aki felesége kedvében jár”, tán nem az Űr kedvét is keresi? Aki arra gondol, hogyan gazdagítsa férje, családja, gyermekei, azaz mások életét, egyszersmind nem az ö szolgálatába szegődött? A pap istenszolgálata talán nem az embereknek odaadott életben konkretizálódik? Az tehát inkább a kérdés, hogy az „embereknek odaadott létben" támasza-e, vagy épp akadálya-e az a néhány ember, akiért - ha nős a pap - fokozott felelősséggel tartozik? Erre a kérdésre „kívülről” nem adhatunk biztos választ. Lelki beállítottságtól függ. Sok Isten ügyében fáradó ember támaszt, lendítő erőt talál a család, a szeretet, az áldozat és a másoknak élés iskolájában; ugyanakkor olyan is van, aki megreked az iskolapadban, mert nincs belső ereje, hogy kiszélesítse szeretet-körét. Vannak, akik egyedül képesek felnőni ahhoz a feladathoz, hogy másoké legyenek; másoknak viszont olyan „jól sikerül” a „szent magány”, hogy csak önmaguké maradnak. Minél messzebb megyünk a szeretetben, annál közelehb jutunk Krisztushoz. Istenközelségünk nem családi állapotunk függvénye! A kereszténység másokért való élet; megsemmisülés másokért. Az a fontos, hogy ezt a megsemmisülést a „nekünk kapott kegyelemnek megfelelően” (Róm 12,6) Isten országának növekedéséért vállaljuk. A körlevél szerint „a celibátusban élő pap a modern társadalomban is állandó figyelmeztetés arra, amit az Űr a hegyi beszédben mond: Boldogok a .tisztaszívűek, mert ők meglátják Istent”. Ez a hivatkozás több szempontból is sántít. A szentírási szóhasználatban a „tisztaság” nem a keresztény moralisták által „angyalivá” avatott szűzi állapotot jelenti. Jézus azt mondja tanítványainak: „Ti már tiszták vagytok a tőlem kapott tanítás hallatára” (Jn 15,3). Nem akarom kiragadni az összefüggésből ezt a helyet - nehogy az általam kifogásolt hibába essem - mégis rá kell mutatnom, hogy az ige egyszerű „hallása” is elegendő lehet a Jézus szerinti tisztasághoz. Csupán példaként hoztam fel, hogy Jézus „szótárában” a „tiszta” fogalma mennyivel több a coelebs magány tisztaságánál. Ahogy ugyanis a paráznaság a konkrét szexuális kihágásnál sokkal átfogóbb Istentől- elfordulást jelent (már az Ószövetségben is) épp úgy a szentírás nyelvén „tiszták” az Isten- hez-tartozó, a szeretetben önmaguk fölé emelkedő, az anyag „gravitációját” legyőző lelkek. Jézus tehát e helyen nem beszél a nőtlenek és hajadonok boldogságáról, - ez egyébként kitűnik a szövegösszefüggésből is. Az istenlátásnak boldogsága alapvetőbb feltételhez, az első és legfőbb parancshoz, a szeretethez kötött. A celibátus annyiban járulhat hozzá a tiszta szív formálásához, amennyiben alapozza, illetve szolgálja az istenszeretet és emberszeretet elmélyítését, kiteljesítését. Ne feledjük azonban: a hegyi beszéd hatodik ígérete nem a papság privilégiuma. Jézus nem „szemináriumi lelkigyakorlatot” tartott ott, azon a hegyen, hanem a köréje sereglett tömegnek adott mindenki számára követendő álapelveket. A „nyolc boldogság” a keresztény tökéletesség rövid foglalata. A tökéletességre pedig mindnyájan hivatva vagyunk. Az önzés salakjától megtisztult szívre valamennyiünknek szüksége van. A modern társadalomban a tisztaszívű papok, a tisztaszívű anyák és apák az Istenhez- tartozás állandó jelei, tanúságtevői. f Enzsöl Ellák káplán 187
