Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Csávossy Elemér: Krisztus király - "kozmikus Krisztus"
Első és alapvető megállapításunk, hogy ezt a két világot a lényeges egymáshoz utaltság mellett jellemzi egy szintén egészen lényeges egymáson kívüliség. Ez az egy máson kívüliség megnyilvánul elsősorban abban, hogy a túlvilágot földi szemmel hiába keressük az evilágban. Az „evilág” és a „túlvilág” egymáshoz utaltsága megnyilvánul elsősorban Isten eredeti szándékában, amely szerint a teremtett világ arra hivatott, hogy átalakuljon egyszer tökéletessé és természetfölöttivé. Miként Szent Péter a korabeli apokaliptika képével szólva mondja: „akkor az egek tűzben pusztulnak el, és az elemek hőségben olvadnak szét. Mi azonban új égre és új földre várunk, mely az igazság otthona” (2 Pét 3,12 k.). Mindennek eszközlője pedig a megtestesült és megdicsőült Krisztus lesz. Szent Pál szava szerint: „Mikor pedig minden alája lesz rendelve, maga a Fiú is aláveti magát annak, aki mindent alávetett neki. Akkor Isten lesz minden mindenben” (1 Kor 15,28). Ez valójában a „kozmikus” Krisztus szerepe. A teremtett világ szellemből és anyagból áll. Bár a kettő között nagy különbség van, de nincs ellentét, és a kettő épp az emberben egyesül. Mindkettő teremtmény, és a maga módja szerint Isten képe, utánzata. A tiszta szellemek világa - hitünk tanítása szerint - az angyalok világa. Erről részletesen csak keveset tudunk, a kinyilatkoztatás nem sokat szól róla. Isten valószínűleg egyszerre teremtette a szellemi és az anyagi világot. Az angyaloknak is lehetett némi „eviláguk” döntésük előtt, mely azonban nem mérhető emberi időszámításunk szerint. Lehetséges, hogy döntésük már teremtésük, létük első pillanatában történt. Mindjobban megerősödik a teológusok közt az a vélemény, hogy az angyalok próbája és döntése kapcsolatban áll a megtestesülendő Ige kinyilatkoztatásával [5]. A megtestesülés azonban „kozmikus” jelentőségű, - amint azt az imént láttuk, - és ilyen értelemben állíthatjuk, hogy a „kozmikus” Krisztus volt a megdicsőülés és az elvetés eszközlője az angyalok számára is. Ezzel a döntéssel megszűnt számukra az „evilág”, és megkezdődött az örökké tartó „túlvilág”. Az anyagi világ teremtése és kifejlődése az ősanyagtól és ködöktől kezdve a napes tejútrendszereken át az élőkig és az emberig azt a célt szolgálta, hogy előkészítse az Istenember megjelenését a földön; így az egész történelem az ő országának megvalósulását, kifejlődését és véglegesítését szolgálja. Az egész megdicsőült anyagi világgal együtt a fölemelt Krisztus túlvilági országában teljesül majd ki a „kozmikus” Krisztus mennyei országa és világa. Az üdvrend is ezt a kiteljesedést készíti elő. Krisztus az ő föltámadása után, még a világ vége előtt is, érintkezésben marad az egész világgal, nemcsak mint Isten, hanem mint ember is. Emberi jelenléte nem jelent ugyan mérhetetlenséget (immensitas), amely egyedül Istennek tulajdonsága, de bizonyos módon, legalább hatásaiban, magával hoz valamiféle mindenütt való jelenlétet (ubiquitas). Ennek módját azonban közelebbről nem ismerjük. Krisztus jelenléte a világban föltámadása után, akármilyen legyen is annak számunkra ismeretlen módja, ismét közelebb hozza hozzánk a „kozmikus” Krisztust. Az „evilág” és a „túlvilág” közt tehát sokrétű egymáshoz utaltság van, de emellett bizonyos egymáson kívüliség is. Ez - mint láttuk - abban van, hogy a túlvilágot földi életünk során hely és idő szerint sohasem kereshetjük és találhatjuk meg az evilágban. Ennek ellenére azonban a kettő csak egy világot alkot, mivel csak egy teremtés van. De hogy hol van a túlvilág, és hogy egyáltalán helyhez van-e kötve, - nem tudhatjuk. Továbbá: hogy a túlvilági lényeknek, pl. az angyalöknak s a gonosz- lelkeknek milyen befolyásuk lehet az evilágra, azt részleteiben nem ismerjük. Mindemellett nem tagadható, hogy a túlvilágban is lehet - bizonyos értelemben - helyről beszélni. Mert a föltámadt test, és így Krisztus teste is, valóban test, ennélfogva kiterjedt valami. Tehát helyet foglal el, de nincs helyhez kötve, és méretei nincsenek szükségképpen meghatározva, amint azt bizonyítja Jézus szentségi jelenléte is. Továbbá: a világ világ marad átalakulása után, a végítélet után is. Mert a világot 163
