Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 2. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI JEGYZETEK - Külföldi egyházmegyei zsinatok; hírek a világegyház életéből; a világi hivők fokozódó érdeklődése hittudományi kérdések iránt; Suenens bíboros a zsinat utáni Egyházról; kanadai püspökök a házasság lélektani előfeltételeiről; Chenu O.P. a zsinat jelentőségéről; az elsőáldozók előkészítésének új formája
TEOLÓGIAI-LELKIPASZTORI jegyzetek A zsinatok korát éljük. Az NSZK-ban, USA- ban és Svájcban nemzeti zsinatot készítenek elő, ugyanilyet terveznek az NDK-ban is, míg Belgium a tartományi zsinat gondolata felé hajlik. Bolzano-Bressanone (Észaik-Olaszország) is nemrég hivatalosan közölte, hogy megkezdi a zsinati előkészületeket. Meissenben és a lengyel- országi Poznanban már túl vannak az első üléseken, Hildesheimben befejezték a zsinatot, a salzburgi és wroclawi egyházmegyében, valamint Dámában pedig már a határozatok megvalósításán fáradoznak. 1969-ben Ausztria hetedik egyházmegyéje, St. Pölten is bejelentette a zsinati munka elindulását. Az első ausztriai zsinat - Salzburgban - befejeződött, a bécsi még tart (1971 januárjában kezdte meg utolsó ülésszakát), az eisenstadti, linzi, grazi és klagenfurti püspökségek területén pedig az előkészületek folynak. A zsinatok összetételére és munkájára jellemző a keresztények közös felelősségének gondolata. A résztvevők jelentős része világi (nők és fiatalok is), sőt pl. Koppenhágában 65 pap és 25 szerzetes mellett no világi tárgyalt. Ebből is kitűnik, hogy az egész keresztény népet képviselik, és döntéseik a széles néprétegeknek szólnak. Bár a javaslatok sokszor „forradalmian” újak, a kollegiális szemléletnek megfelelően például Dániában már az összes zsinati határozatot jóváhagyta és törvényerőre emelte a főpásztor; Salzburgban és Bécsben készülnek erre. A bécsi zsinat nagy szótöbbséggel elfogadott határozatai közül különös érdeklődésre tarthatnak számot a következők: 1. A plébániák és az esperest kerületek határait a kor igényeihez kell alkalmazni. Az érsekség ezentúl három vikariátusra oszlik, a vikáriusokat (helynökö- ket) a hívek és papok jelöltjei közül a főpásztor választja ki. (Ez azóta már meg is történt.) Az esperest ezentúl ugyancsak az esperest kerület - világiakból és papokból álló - lelkipásztori tanácsának három jelöltje közül nevezi ki a főpásztor, négyéves időtartamra. 1. A területi lelkipásztori ellátás mellett előtérbe lép a területfeletti „szakosított" lelkipásztorkodás. Ki kell alakítani az ennek a célnak megfelelő lelkipásztori központokat. A papnevelésnek ezt is szem előtt tartva kell megújulnia. 3. Az egyház csírája a család, ezért - szemben az eddigi szinte kizárólagos gyermekpasztorációval - a lelkipásztorkodásnak a családok és a felnőttek felé kell fordulnia. A családokra épülő egyházközség élő szerv - közösség - legyen, amelyben mindenkinek van felelőssége. Bár a pap a vezető, a tennivalók és a gondok megbeszélése, megoldása közös. Az egyházközségi tanácsok döntései véglegesek, kivéve ha a plébános kifogást emel ellene; az ő óvása ui. elhalasztja a döntés hatályba lépését. 4. A szentségekkel kapcsolatban az első feladatok közé tartozik az eucharisztikus áldozat megünneplésének elmélyítése, a közösség teljes bekapcsolása. Ezt a célt szolgálják a hétköznaponta más-más családnál tartandó „házi misék’, és a világiak bekapcsolása az igehirdetésbe. A gyermekkereszt- ségben a szülők és keresztszülők egyaránt magukra veszik a keresztény nevelés felelősségét. Ezért a katechumenátussal analóg módon, alapos oktatásban kell felkészülniük a keresztelés előtt e feladatra. A bérmálás alsó korhatára a 14. életév. A bűnbánat szentségénél is hangsúlyossá kell tenni a szentség közösségi jellegét: a bűnbánati ájtatosság és az egyéni bűnvallomás után adott közösségi feloldozás útján. * Jugoszláviában arra törekszenek, hogy az egyházközség élő szerv legyen: a közösség képviselője és mozgatója. Ennek a célnak elérésére szolgál az a gyakorlat is, amely szerint nemcsak nők, de 14 év feletti fiatalok is tagjai az egyházközségi tanácsnak. * A Lengyel Országos Lelkipásztori Tanács a Püspöki Kar megbízásából minden évben lelkipásztori programot dolgoz ki. A kitűzött célnak megfelelően osztják be a lelkipásztori munkát vagy például a prédikációkat. A papi továbbképző előadások és koronák is a kijelölt témával foglalkoznak teológiai és lelkipásztori szinten. Az 1969/70-es év témája a szentségkiszolgáltatás megújítása és a hívek szentségi életének személyessé tétele volt. * Meg szabad tagadni a kér észt ség kiszolgáltatását, ha a szülők nem gyakorolják vallásukat és ténylegesen is hitetlenek, s ha mindezek ellenére nem hajlandók részt venni a keresztsé- get előkészítő oktatásokon - jelentette ki hivatalosan a Német Püspöki Kar, 1970 őszén tartott fuldai konferenciáján. * Világviszonylatban különbözők az egyházi, lelkipásztori igények. San Salvadorban - a szükség következtében - egyik plébánia vezetését egy nőre bízták. Afrikában elterjedtek a női teológia-professzorok. Detroit érsekének egyik helynöke apáca. — S míg a nők alkalmazása gyakran még szenzációként hat az egyházban, addig a világi férfiak, illetve diakónusok bevonása a lelkipásztori munkába világviszonylatban' már általánosnak mondható. - És bár a szükség vitte rá az egyházat erre az útra, fel kell fedeznünk a Szentlélek vezetését e folyamatban is, amely által Isten népe a cselekvés útján magához tér fásult álmából. Egyre keve131