Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 2. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI JEGYZETEK - Külföldi egyházmegyei zsinatok; hírek a világegyház életéből; a világi hivők fokozódó érdeklődése hittudományi kérdések iránt; Suenens bíboros a zsinat utáni Egyházról; kanadai püspökök a házasság lélektani előfeltételeiről; Chenu O.P. a zsinat jelentőségéről; az elsőáldozók előkészítésének új formája
sebb lesz azoknak az országoknak száma, ahol nem használják fel a világiak - férfiak és nők -, illetve a nős diakónusok munkáját a pasz- torációban. * A „team”-plébánia olyan papi közösséget jelent, ahol három vagy több „egyenrangú” pap dolgozik együtt — azaz nincs közöttük „kiemelt hatalmú” plébános. Munkájukat a testvéri szeretet szellemében a közös felelősség és megbeszélés irányítja. Mivel ilyen közösségi munkára - legalábbis jelenleg - nem mindenki alkalmas, és mivel az ilyen nagyfokú összedolgozásnak feltétele a teljes összhang, az eddigi gyakorlat szerint a „team”-pdébániák Európa több országában csakis önkéntes kezdeményezés alapján jöttek létre: azaz egymáshoz illő lelkipásztorok kérték püspöküket, hogy adjon engedélyt számukra a papi közösség létrehozására. * 1970-ben Münchenben tartották első 3 napos konferenciájukat a ,,hivatal nélküli papok”, ti. olyan laicizált és megnősült, vagy hivataluktól megvált papok, akik lelkileg megtartották az egyházzal vaLó teljes közösséget, és kb. 80 százalékban ma is szívesen dolgoznának a lelkipásztorkodásban. Határozataikat, javaslataikat megküldték a német nyelvű püspöki karoknak. Hangsúlyozták: „nem lehet az egyházi vezetés feladata, hogy a Lelket kioltsa, - az Isten igéjének hirdetésére hívó karizmát elutasítsa, csak azért, mert a meghívott házas ember. A szentségi házasságot Krisztus közössége nem tekintheti olyan oknak, amely alkalmatlanná tesz bizonyos, Isten országáért végzett szolgálatra” (6. határozat). - A konferencián - meghívottként - a bíboros képviseletében részt vett Döpfner kardinális általános helynöke. Beszédében biz- tasította a résztvevőket, hogy a Német Püspöki Kar és az egyház komolyan veszi kéréseiket, és egyenként foglalkozni fog a felmerült szempontokkal. A HITTUDOMÁNYI, A VALLÁSI KÉRDÉSEK IRÁNTI ÉRDEKLŐDÉS egyre jellemzőbb a világi hívőknek az egyházi életben való részvételére. Ausztria egyetemeinek teológiai karain pl. 6;o hallgatóból 200 a világi, közülük sok a nő. A teológia iránti érdeklődésről tanúskodnak még az úgynevezett „levelek a hitről”. Minden templomban olvasható a felhívás: „Információ a katolikus vallásról — mindazok számára, akiknek problémát jelent a hit, vagy akik érdeklődnek e kérdések iránt... Ha e levelezőlapra felírja címét, 2 évig küldjük a hit legfontosabb kérdéseiről szóló informáló leveleket. - Kéthetente - ingyen”. A hirdetés alatt az „Információs Központ” számára megcímzett, előnyomtatott levelezőlapok találhatók. Csak a bécsi egyházmegyében kb. 80 000 embernek küldik ezeket a „leveleket”. A bécsin kívül azonban még három hasonló Központ van az országban, amelyek együttműködnek: mindegyik más-más műveltségi szinten közelíti meg a hit kérdéseit. A világiak bittudományos továbbképzésének különböző formái természetesen más országokban is elterjedtek. Így pl. a Német Demokratikus Köztársaságban működő állandó kate- chéta-iskolák komoly teológiai képzést nyújtanak. Ugyanitt gyakran tartanak több napos teológiai vagy lelkipásztori konferenciákat, amelyeken nagy számban vesznek részt világiak is. a. c. SUENENS BÍBOROS NYILATKOZIK a zsinat utáni Egyházról A 2. Vatikánom oly távolinak tűnik már. Beszélik, hogy a francia püspöki kar egyik gyűlésén, amikor néhány püspök felidézte zsinati emlékeit, az egyik újonnan kinevezett fiatal püspök így kiáltott fel: „Az öregek Ver- dunról beszélgetnek!” Akár akarjuk, akár nem, a 2. Vatikáni zsinat már történelemmé vált. A 2. Vatikánumnak ezt a történelmi viszonylagosságát különösen négy síkon lehet észrevennünk: 1. Először is új problémák merültek fel a zsinat vége óta, olyanok, amelyek azután a kutatások és viták homlokterébe kerültek; gondolok itt, hogy csak egy példát idézzek, a jelenkori atezimusra, az „Isten halála teológia” egész irodalmára és a felvetődött hermeneutika:, valamint kifejezésmódbeli kérdésekre. 2. Manapság továbbá jobban a tudatára ébredünk annak, hogy még nem jöttünk tisztába teljesen bizonyos kérdésekkel, amelyeket a zsinaton tárgyaltunk. A legutóbbi teológus-világkongresszuson felhívtam a hittudósok figyelmét arra, hogy folytassák a megkezdett munkát, nevezetesen három függőben maradt kérdéssel kapcsolatban: az Egyház hierarchikus és karizmatikus oldala közti szintézis, a hagyomány és a Szentírás mint a kinyilatkoztatás forrásai közti összhang és „a hitigazságok rangsorának” tanulmányozása. Ez utóbbi probléma rendkívül fontos az ökuménizmus szempontjából, s erre a zsinat csupán rövid célzást tett. 3. Harmadsorban észrevesszük jelenleg, hogy néhány, a zsinaton tett kezdeményezés, még csupán kezdet és kiinduló pont. Alkalmazhatjuk rájuk VI. Pál szavait: Azoknak a osíráknak, amelyeket a zsinat helyzeti az Egyház talajába, el kell jutniols a teljes érésig. A magam részéről példának okáért arra gondolok, hogy felül kellene vizsgálni a római Szi- nódus szerkezetét avégett, hogy a kollegialitás hitelre méltó eszközévé tegyük azt. Gondolok a lelkipásztori és papi tanácsok fejlesztésére is, valamint azok kölcsönös kapcsolatára ... 4. Végül, a 2. Vatikánumnak megvan a maga belső logikája, amely már magával hozta. 132
