Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 2. szám - FIGYELŐ - Egy elméleti-pasztorális párbeszéd
FIGYELŐ EGY ELMÉLETI-PASZTORALIS PÁRBESZÉD Aligha nevezhető véletlennek, hogy a DIA- KONIA-DER SEELSORGER c. lelkipásztori folyóirat 1971. I. számában kerék tíz oldalt szentelt egy könyvismertetéssel kapcsolatos párbeszédnek. Magnus Löhrer, a római Szent An- zelm-egyetem dogmatikatanára ismerteti és bírálja Hans Küng-nck, a -tühingeni professzornak közelmúltban megjelent „Unfehlbar? - Eine Anfrage” (Zürich, 1970) c. könyvét. Küng - kapcsolódva a recenzióhoz - néhány megjegyzést tesz Löhrer kritikájához. Szembetűnő, hogy - minden elméleti vitán túl - a két írást valódi lelkipásztori szolgálatkészség ihlette. Löhrer, miután néhány szóval méltatja Küng lenyűgöző, magával ragadó stílusát, röviden vázolja a könyv tartalmát. Az Előszóban a szerző leszögezi: bár a 2. Vatikáni zsinat számos vonatkozásban szorgalmazta az egyház megújulását, az örvendetes események mellett azt sem feledhetjük, hogy az egyház hatalmi szerkezete máig sem változott lényegesen. Mindenekelőtt vonatkozik e megállapítás a tanító- hivatal működési módjára. Ezért látja szükségesnek Küng, hogy behatóbban foglalkozzék a tanítóhivatallal, annak mivoltával, funkciójával. Különösen alapos vizsgálatot igényel a tanító- hivatal tévedésmentességére vonatkozó egyházi tanítás és gyakorlat. Könyve további fejezeteiben a szerző kiindulópontként a „Humanae vitae”-enciklika körüli vitákat, az ennek nyomán támadt egyházi helyzetet vizsgálja, majd rátér a tanítóhivatal tévedésmentességéved kapcsolatos elvi problémák tárgyalására. Behatóan foglalkozik Küng azzal a kérdéssel, vajon a hit feltétlenül tévedésmentes tételekre épít-e, ezekre van-e mintegy ráutalva? Szerinte ez már csak azért is több vonatkozásban megkérdőjelezhető, mivel az 1. Vatikáni zsinat a pápai tévedhetetlenségről szóló dogmájában kifejezetten tanítja, hogy a pápa adott konkrét esetekben ugyanazzal a tévedésmentességgel rendelkezik, amelyet Krisztus egész egyháza számára akart biztosítani. A hiba akkor és ott történt, amidőn ezt a zsinat nem tisztázta magának a tévedésmentességnek fogalmát. Csak hallgatólag vallotta, hogy az infallibilitás egyes tételekhez kötött, s pontosan e hallgatólagos állítást teszi Küng közelebbi vizsgálat tárgyává. Vajon az egyház számára - teszi fel a kérdést - csakis akkor biztosított a Krisztus által megígért és szavatolt tévedésmentesség, ha bizonyos konkrét tételeket fogalmaz meg? Ha az ilyen kifejezett megfogalmazásokkal mintegy dokumentálja infallibilitását? Küng tovább megy annál, hogy kérdéseket tegyen fel. Könyvének utolsó részében a felvetett problémát negative válaszolja meg. Hangoztatja, hogy válasza a hit biztonságát semmiképp sem veszélyezteti, mivel a hivő emberek végső soron - a gyakran csak nehezen magyarázható, többféle kifejtést is megengedhető tételek mellett, olykor azoknak túlontúl időhöz rögzített, egyoldalú megfogalmazása ellenére is — kizárólag Jézus Krisztushoz, az ő személyéhez kötik hitüket, keresztény létvalóságukat. Nem vitatható — jegyzi meg Löhrer —, hogy e Küng által kifejtett gondolatnak roppant nagy az ökumenikus hordereje. Végezetül Küng kitér még a -tanítóhivatal „mivoltánakelemzésére is, kifejtve, hogy meglehetősen késői és nem egyértelmű fogalommal állunk itt szemben. Nyomatékkai hangoztatja, hogy az egyházban az egyébként krisztusi rendeltetésű és szükséges vezetők nem minden további nélkül egyszersmind tanítók is, és itt utal az újszövetségi iratokra és az ősegyház gyakorlatára. Természetesen - írja - szükség- helyzetekben az egyházi vezetésnek feladata lehet az is, hogy elhatárolja az igaz tanítást a tévestől. Viszont megfordítva: a teológusoknak az egyházi vezetés ellenében is - opportune- importune - mindig az igazságot kell hirdetniük, arról kell tanúskodniok. * Löhrer a továbbiakban kritikus megjegyzéseket fűz ismertetéséhez. Bevezető megjegyzései: i. Nem feledhetjük el, hogy Küng maga kérdésnek, tudakozódásnak (Anfrage) tekinti könyvét. Kész a nyílt vitára, várja az ő felfogásánál megfelelőbb, jobb feleleteket. Azt is hangsúlyozza: aki nem tud jobb válaszokat adni, az legalábbis ne vonja kétségbe a kérdés jogosultságát. 2. Küng igen szenvedélyes, sőt kemény hangon ír. Nem a problémák „diplomatikus megkerülésének” útját járja, hanem nyíltan szembenéz azokkal. S amint soha nem vonja kétségbe a pápának és a hivatalviselőknek jóhiszeműségét, épp úgy tőle sem szabad ennek feltételezését elvitatni. 3. Küng nagy egyháztörténeti anyagot halmoz fel. Ennek felülbírálása a szakembereknek, történészeknek feladata. Sokkal fontosabb arról szólni: vajon Küngnek a tanítóhivatallal kapcsolatban feltett kérdései, kérdőjelei jogosultak-e? Továbbá: az általa adott válasz elfogadható-e? Löhrer szerint az első kérdés jogosultságát fenntartás nélkül jóvá lehet hagyni. Küng égetően fontos problémát vet fel, amelyet nem lehet megoldani „előkelő hallgatással”. Ami a választ illeti, azt részleteiben lehet bírálni, -kiegészíteni, de semmiképp sem szabad általánosságban már eleve elutasítani. Jobb választ viszont csakis komoly, elmélyült párbeszéd során lehet találni. 123