Teológia - Hittudományi Folyóirat 4. (1970)
1970 / 2. szám - Tarnay Brúnó: A csoda - isteni jel?
lehetőségeit!” - mondta egyszer a Bizottság ülésén vendégként résztvevő vallástalan orvos. A „Ganora-eset” továbbkerült a Nemzetközi Bizottsághoz, 1955. februárjában nagy többséggel szavazták meg a jelentés szövegét. Kiemelik, hogy „hasonló lefolyású lymphogranulomatosist nem ismer az orvosi tapasztalat. . . Szeretnénk hozzátenni, hogy a Nemzetközi Bizottság ritkán foglalkozhatott ennyire szokatlan esettel” [6]. Ugyanezen év augusztus 12-én Edeltraut Fulda, a valaha Európa-szerte ismert táncművésznő gyógyult meg 17 éve fennálló súlyos mellékvese-elégtelenségéből (Addison-kór). Október 3-án pedig Paul Pellegrin gyógyulása keltett feltűnést. A beteg testében - máj-tályog operációt követően - mélyre hatoló, gennyedő sipoly keletkezett. Másfél éven át minden eredmény nélkül kezelték [7]. A bőven szivárgó genny naponta kétszeri kötéscserét kívánt, de Pellegrin ezredes türelmesen viselte sorsát. „Nem úgy mentem Lourdesba, mint a klinikára. Zarándokolni mentem!” Szinte semmi jelentőséget nem tulajdonított annak, hogy a harmadik fürdés után a seb nyílása nem gennyes többé és a friss kötés tiszta maradt.. . Csak otthon, Toulon- ban, a rendszeres kezelését végző sebész mered rá meglepetten a tökéletesen zárult, rugalmas, halvány rózsaszín heggel borított sebhelyre: „Mit csinált ön a sipolyával, ezredes?” - „Lourdesből jövök...” - feleli a volt beteg, maga is meglepetten. Mit akarnak az „esetekkel”? Mit jelent pontosan négy, kánoni vizsgálatot követő főpásztori nyilatkozat, amelyek értelmében „csodás gyógyulás történt, s ezt a Szent Szűz közbenjárásának tulajdonítjuk”. Az ilyen nyilatkozat mindig kifejezetten fenntartja az Apostoli Szentszéknek a végleges döntés jogát, az pedig a lourdesi esetekben nem nyilatkozik. Az egyházi hatóság döntése tehát nem követel hitet. Célja nem más, mint a vallásos érzés, hit és kultusz megfelelő ellenőrzése és nevelése. Egyáltalán nem értelmezhetjük úgy, mint a további tudományos vizsgálat kerékkötőjét. Ne gondoljunk a nagyvárosokban oly félelmetes mértékben terjedő miszticizmusra, az ismeretlen, rejtett, „okkult jelenségek” kultuszára. A kereszténység szellemében az „ismeretlen” után kutatni kell, nem kultusz tárgyává tenni. Ma szeretünk arra rámutatni, hogy az Evangélium egyike a nagy történelmi tényezőknek, amely a természet erőit megfosztotta a mitikus jellegüktől, „deszakralizálta” az anyag és az ember világát és - elvileg - szabaddá tette a természettudomány és technika útját. Természetesen különféle indítékokból érdeklődnek ma is a lourdesi események iránt. A tudomány munkásai fáradhatatlanul kutatnak újabb hipotézisek után. A parapszichológia tanulságos és többnyire Lourdes javára szóló összehasonlításokat tesz [8], Valóban szokatlan, ,,univerzális” gyógyító tényező lehet, amely legkülönfélébb betegségekre, egészen eltérő alkatokra bámulatos hatékonysággal, mégis „szelektíven” fejti ki erejét! Az Egyház minden további magyarázó kísérlettől függetlenül terjeszti elő a maga értelmezését: „Szabadító Istenünk jósága és emberszeretete jelent meg!” (Tit 3,4). A probléma, amellyel adott esetben a kánoni bizottság szembenáll, így fogalmazható: lehetséges-e, hogy itt és most, ez a jelenség, az örök és kifogyhatatlan Jóság és Szeretet újabb megnyilatkozása volt? 65
